Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2025

Siracusa

Kép
 Egyszer már jártunk a városban: Cataniából jöttünk 1 napra vonattal. Most szintén 1 napot töltünk itt, de most hajóval érkezünk. 2025-ben terv: Séta Ortigia szigetén, Santa Lucia templom és környéke, Atelier Danilo Riccardi Gallery, Fonte Arteusa, Castello Maniace / Archimedes Múzeum / Papirusz Múzeum/Art Gallery Materiarte Ortiga    Valósàg: A helyszínen derült ki, hogy az előző alkalommal több mindent làttunk, mint gondoltam, sőt az erődben bent is voltunk (nőnapon, mikor nekem ingyenes volt, egyébként 10 euró). Most az Arkhimedes és Leonardo Múzeum ba mentünk be, fejenként 8 euróért. A múzeum érdekes lenne, ha nem 3 szobàba zsúfolnàk össze a talàlmànyokat. Még ittunk grillo-t, ill.tipikus szicíliai gin-tonikot, és ettünk cannolit és pisztàciafagyit is. Ez utóbbival a hajón is próbàlkottam egyszer, többet nem. A kikötőből jövet és menet Arkhimedesz szobra fogadott bennünket Szerintem jó lehet az Apollo-templom szomszédságában lakni.😀 A népszerű...

Salerno

Kép
 Nem az első és remélhetőleg nem is az utolsó utunk a városba. Vannak már kedvenc helyeink, amikre szívesen emlékszünk, és még szívesebben megyünk vissza. 1. UTUNK 2. UTUNK 2022. november 18. Újabb utazás. Először tragettoval Messinából Villa S. Giovanniba, majd onnan Salernoba .   A szállodánk ( Hotel Plaza ) pont szemben van a pályaudvarral, a sétáló utca elején. Tiszta szoba, kellemes meleg és jól záródó ablakok fogadtak bennünket. Az előző éjjel nagyon rosszul aludtunk, ezért csak egy körsétát tettünk: el a Via Mercati n és vissza a tengerparton. 2022. november 19. Esik reggel, esik délben, esik este. Közte hol nagyon zuhogott, hol meg egy kicsit elállt. Kétszer azért kimerészkedtünk. Délután tettünk megint egy sétát. Örömmel láttuk, hogy már majdnem elkészültek a híres karácsonyi díszkivilágítással, és reménykedünk, hogy holnap láthatjuk is. Ember kevés volt az utcán. Még akkor is, amikor az üzletek nyitva voltak, és nem esett az eső. Találtunk aranyos terek...

Athéni ajánlatok

Kép
  Többször voltunk már egy-egy napra Athénben, ill. egy napon csak a közelében. 2025 januárjában ugyanis olyan vacak idő volt, hogy meg sem próbáltunk kiszállni a hajóról. Akkori tervünket -  Synthagma tér és környéke a Zeusz templommal - talán most, 2025 novemberében meg tudjuk valósítani. Persze ez megint nem tőlünk függ. 2025 októberében :  Athén   Terv:   Synthagma tér  és környéke (őrségváltás,  Nemzeti kert ,  Benaki Múzeum ) a kék metróval   VAGY  Agora  a kék / zöld metróval a  Monastiraki  megállóig Valóság: Reggel megtudtuk, hogy a "B" kikötőben àll a hajónk, ami elég messze van a metrótól, ezért egy buszmegàllót kerestünk. Szinte azonnal jött a 40-es. Mi felszàlltunk, mert a Sintagma térre ment - 90 perces menetidővel (Visszafelé metróval jöttünk, 15 percig, és 1,2 eurót fizettünk a jegyért. Onnan visszagyalogoltunk a hajóig. Hát nem egy kellemes út. Legközelebb inkább a buszt választjuk, aminek egyébként ...

Santorini

Kép
 Első találkozásunkra a szigettel kicsit fenntartásokkal készülődünk.  A hegyek ugyan lenyűgöznek, de nem érzem a késztetést, hogy nekem fel kell jutnom a csúcsra. A magyarázat egyrészt a régi tériszonyom időnkénti visszatérésével, másrészt a nem éppen fitt fizikai állapotommal magyarázható. 2025-ben:  Santorini   Terv:  Valahogy feljutni a városba, és sétálni-sétálni ... és a végén megnézni a naplementét. Valóság:  Hàt nem jutottunk fel Fira-ba, sőt Santorinire se. Éjjel a hajónk letért az eredeti útvonalról, és reggel Kalamata partjait làttuk. Új ismerőseink azt mondtàk, hogy ők hallottàk a hangosbemondón, hogy valakiket ki kellett menteni. És ekkor esett le, hogy este (yakuzzizni mentem) mi làttunk is a fedélzeten bàmészkodó embereket, lent meg egy megvilágított vitorlàst. Valószínűleg az a hajó juthatott bajba. A/ Története röviden: A mai Szantorini alapvetően egy félelmetes erejű vulkanikus robbanás maradványa, amely megsemmisítette a korabeli települé...

Civitavecchia, a háromszor született város

 Régi adósságom, hogy erről a városkáról is írjak. Számtalanszor jártunk már itt, de legtöbbször csak a vasútállomás - kikötő közötti utat tettük meg. Egyszer-kétszer gyalog, vonszolva a bőröndjeinket, de legtöbbször buszozva.  Na, ezt a buszj áratot is igazi olasz-módra szervezték meg: Megérkezünk a vonattal, átmegyünk a pályaudvar épületén, körülnézünk az utcán, honnan indulhat a buszunk. Mivel elég gyakran váltogatják az indulás, sőt a végállomás helyét is, az időpontot meg szinte sosem tartják be, ezért minden alkalommal sasszemre van szükség, meg némi kérdezősködésre. Ha a hajótársaság szervezi meg a buszt, akkor ingyenes, ha a várost bízza meg, akkor fizetős, de mindenképpen a hajóhoz visz. Ha ezzel nem foglalkoznak, akkor van egy városi busz, ami a Largo della Pace nevű megállóhoz megy, és onnan lehet továbbutazni külön buszokkal a hajóhoz. Az előbbi 5 euro körül van, az utóbbi ingyenes. Mi csak "rablójáratnak" hívjuk, valószínűleg ez Olaszország legdrágább vonala. C...

Nápoly, 2025. október 17.

Nàpoly, 2025. október 16.

Kép
Esőre ébredtünk, ezért valami metró-közeli programot kerestünk. Így esett a vàlasztàsunk a Museo Pignatelli -re. A Municipio- tól a 6-os metróval 2 megàlló (gyalog 30 perc), utàna pàr perc gyalog. De ott annyira esett, hogy inkább àttértünk a kettes számú tervre: vettünk egy napi jegyet (4,5 euró, a 90 perces 1,5 euró), hogy bejàrjuk a " Stazione dell' Arte" helyeit. Ha éppen nem esett, akkor a következő megàllóig elsétàltunk, ha meg esett, akkor felmentünk a felszínre, körbenéztünk, aztàn vissza, és tovább a következő szerelvénnyel.  Közben megebédeltünk. A Vanvitelli megàllótól nem messze a Caprizzia Napoli- ban ettünk 12 euróért egy menüt. (Első fogàs paradicsomos tészta ill. cukkinis-ràkos tészta, màsodik fogàs lecsós csirkecomb ill. hal salàtàval. Utóétel kàvé, ill. tiramisu 1-1 üveg vízzel.) Mivel közel volt, és éppen nem esett, szerettük volna megnézni a Villa Floridiana -t. Két kapun is próbàltunk bejutni, de nem sikerült.  Így aztàn visszatértünk a metrós progra...