Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2026

Koppenhága

TÖRTÉNELME Koppenhágát 1000 körül alapította I. (Villásszakállú) Svend dán király és annak fia, I. (Nagy) Knut. A 12. századig csupán egy egyszerű halászfalu volt Havn (kikötő) néven, amit a kalózok gyakran feldúltak.   1167-ben Absalon püspök kezébe került a terület, aki egy kis várat építtetett a védelmére Slotsholmen szigetén (ma e szigeten áll a királyi rezidencia).   Nagyszerű kikötőjének köszönhetően jelentősége egyre nőtt (1254-ben városi rangot kapott), ezért a Hanza-szövetség számára is többször célpont volt.. Az erődítmény mintegy 200 évig állt, 1369-ben teljesen lerombolták a fosztogatók. Hét évvel később új, erősebb várat építettek a helyére, és 1416-ban már a dán király is oda tette át székhelyét. A vár körül kialakult, gyorsan fejlődő település a Køpmannaehafn (Kereskedők Révkikötője) nevet vette fel, és 1443-ban az ország fővárosa lett. A 16. század végére a mindinkább fellendülő kereskedelemből meggazdagodott, és lassan kezdte kinőni falakkal körülvett te...

2024 április - május

  2024.április 13 -án indultunk el otthonról az 5:40-kor induló vonattal Bécsbe, onnan pedig 10:13-kor Hamburgba . Tulajdonképpen bőven elértük volna a következővel is, de nem akartunk kockáztatni. Abban bíztunk, hogy az 1. osztályú jegyünkkel az OEBB-lounge-ban el tudjuk tölteni az időt. Persze nem így lett. Hiába volt az 1.osztályú jegyünk,   „Spar-Schien”-kedvezménnyel vettük, így az nem számít. L   Hosszú vonatozás és némi késés után este érkeztünk meg Hamburgba . A pályaudvaron kicsit keveregtünk, mire megtaláltuk a metrót. Ki kellett menni az épületből, és az oldalán végigmenni, ott le a metróhoz. Jegyet automatából tudtunk venni úgy, hogy be kellett írni az állomást, ahova utazni akartunk. Az Überseequartier megállóig 2 euróba került fejenként. Onnan már nem volt messze a szállásunk a „ 25 hours Hotel City Hafen ”. A szálloda nagyon tetszett. A szobák kényelmesek voltak, érdekes, régies atmoszférával. A portán megtudtuk, hogy használhatjuk (nem tettük) a s...