Lyon
TÉNYEK, ADATOK: Franciaországban közel 36 ezer község van, a legtöbb az európai országok között. 1966-ban törvényi szabályozással segítették elő a „communautés urbaines"-ek létrejöttét – ez a fogalom egy nagyobb település és a hozzá szervesen kapcsolódó kisebb települések együttesét takarja. A törvény azért született, hogy a településfejlesztést megkönnyítse – így nem a közigazgatási határok szerint, hanem sokkal inkább földrajzi, gazdasági szempontok szerint alakul ki egy-egy fejleszthető egység. "Nagy Lyon" városi közösség 57 közigazgatási egységet foglal magában, több, mint 1,3 millió lakossal, 51500 hektárnyi területen. Ebből Lyon egy egységnek számít a maga 9 kerületével, félmillió lakosával és 4795 hektárnyi területével. Lyon két folyó, a nagyobb Rhône és a kisebb Saône összefolyásánál, 173 méterrel a tenger szintje felett, Párizstól légvonalban 373 kilométerre délkeletre található. Turisztikai szempontból érdekes belső részének közepén az úgynevezett Félszigetet (...