Cherbourg

 TÉNYEK, ADATOK

Cherbourg Manche megye legnagyobb városa, de nem a székhelye. Hadi- és kereskedelmi kikötő, innen is indulnak kompjáratok a Brit-szigetekre. Lakosainak száma 35 545 fő (2018. január).

TÖRTÉNETE:

A mai Cherbourg várost és környékét Quintus Titurius Sabinus hódította meg Julius Caesar galliai hadjáratai során, Kr. e. 56-ban, majd kikötőt létesítettek itt. Stratégiai elhelyezkedése miatt a késő római korban helyőrség állomásozott a területen, és fontos kereskedelmi csomópontként kötötte össze a kontinenst Britanniával.

A rómaiak távozása után  a Frank Birodalom része lett. A kereszténység elterjedésével kolostorok épültek a régióban.

 A 9. századtól kezdve skandináv vikingek fosztogatták a védtelen partokat.

 911-ben a terület hivatalosan is a normannok kezére került. Az egykori Coriallum ekkor kapta a Carusburc nevet, amiből a mai Cherbourg szó származik. Ekkoriban épült fel az első komolyabb kővár.

Cherbourg kulcsfontosságú kapu volt Franciaország felé, ezért a százéves háború alatt szinte kézről kézre járt a francia és az angol uralkodók között. A várost többször blokád alá vették (például 1378-ban és 1418-ban). A formigny-i csata után a francia csapatok egy hónapos ostrom 1450-ben  után végleg visszafoglalták a várost az angoloktól. Ez az esemény jelentette az angol uralom végét Normandiában.

 XIV. Lajos parancsára 1688-ban lebontották a középkori várat, nehogy egy esetleges angol partraszállás után az ellenség bázisává váljon. A híres hadmérnök, Vauban tervei alapján modern erődrendszer kezdett kiépülni.

 I. Napóleon is felismerte Cherbourg katonai jelentőségét, és elrendelte egy hatalmas, mesterséges védőgát (hullámtörő) építését a tengeren. A gigantikus kikötőt végül III. Napóleon avatta fel 1853-ban.

 A 19. század végétől a város az Atlanti-óceánt átszelő luxushajók egyik fő európai megállója lett. 1912. április 10-én a Titanic is horgonyt vetett itt, hogy felvegye utolsó utasait a katasztrófa előtt.

 A D-nap (1944) után Cherbourg lett a szövetségesek legfőbb logisztikai célpontja, mivel szükségük volt egy mélyvízi kikötőre az utánpótlás fogadására.  A németek elszántan védték a várost, és mielőtt június végén megadták magukat, a kikötőt teljesen felrobbantották és elaknásították. Az amerikai mérnököknek köszönhetően azonban rekordidő alatt sikerült részben újjáépíteni.

 2000 februárjában  Cherbourg és Octeville község egyesültek, majd 2016. január 1-jén négy másik korábbi község is csatlakozott hozzájuk, és az így létrejött település a Cherbourg-en-Cotentin nevet kapta.

ÉRDEKESSÉGEK:

- A hajóval érkezők a világ második legnagyobb mesterséges külső kikötőjén haladnak át. Kilenc kilométer hosszan impozáns erődítményeket láthatunk, amelyek egykor az Angliával vívott fenyegető csaták idején a  visszavonulást biztosítottàk. Az egykor I. Napóleon presztízsprojektjének számító mesterséges kikötő még ma sem haszontalan: védelmet nyújt a Csatorna olykor meglehetősen kellemetlen, erős áramlatai ellen.

- Hogy a kikötő nem csak katonai szempontból jelentős, az a Cite de la Mer, a mélytengeri múzeum meglátogatása során válik világossá.

- A transzatlanti kikötőből egykor emberek ezrei indultak el az Újvilágba, ezért is nevezik Cherbourgot többek között "Amerika kapujának" is.

- A város volt a legendás Titanic utolsó kontinentális kikötője 1912. április 10-én. A hajó 1912. április 15-én süllyedt el. A múzeumban egy hatalmas területet szenteltek a végzetes történetének. A múzeum másik fénypontja a "Le Redoutable", a világ legnagyobb atom-tengeralattjárója, amely megtekinthető.

- A Cour Marie, a csinos kis udvar történelmi bájával az egyik helyszíne a "Les Parapluies de Cherbourg" (Cherbourgi esernyők) című zenés filmnek, amely 1964-ben Catherine Deneuve számára jelentette az áttörést. A történet középpontjában Geneviève, egy fiatal esernyőbolt-tulajdonos lány, és Guy, egy autószerelő szerelmét követhetjük végig. Szerelmüket a fiú katonai behívója szakítja meg, amikor Algériába küldik szolgálatra. Geneviève időközben ráébred, hogy gyermeket vár, és kétségbeesésében hozzámenekül egy jómódú ékszerkereskedőhöz. A film különlegessége, hogy teljes egészében énekelt dialógusokkal mesél, minden mondat dal formájában hangzik el. A látványvilág is egyedülálló: élénk színek, stilizált díszletek és romantikus atmoszféra teszik felejthetetlenné. A film világhírét Michel Legrand gyönyörű zenéje is megalapozta, amelyből a fő dallam máig ikonikus. A Cherbourgi esernyők egyszerre szívfájdító szerelmi történet és egy korszak meghatározó stílusú filmművészeti remeke lett.  

A város ma egy speciális táblákkal jelzett gyalogos túraútvonallal várja a film rajongóit, amelynek legfontosabb megállói könnyen bejárhatók.

1. Az Esernyőbolt (13 Rue du Port) a film abszolút központja, ahol a Catherine Deneuve által alakított Geneviève és édesanyja dolgoztak. Az épület ma is áll a Rue du Port 13. szám alatt. Bár az eredeti esernyőüzlet díszletét a forgatás után lebontották (ma kézműves bolt működik itt), a falon elhelyeztek egy zenélő dobozt, amelyből a film híres főcímdala csendül fel, ha megtekered a kart.

2. A film ikonikus, esős nyitójelenete – ahol színes esernyős emberek sétálnak a kockaköveken – a cherbourgi kikötőben játszódik. A Pont Tournant (Forgóhíd) és a kereskedelmi kikötőmedence partja (Quai Alexandre III) szinte semmit sem változott a 60-as évek óta. Itt sétált a terhes Geneviève a gyémántkereskedő Roland Cassard-ral. Háttérben a Roule-heggyel a város egyik legfotogénebb pontja.

3. A Cour Marie (rejtett, téglafalas kis udvar) és a Passage Aubry (szűk átjáró) a film romantikus jeleneteinek fészkeként szolgált, itt lakott a Nino Castelnuovo által játszott Guy.A helyszín  tökéletesen megőrizte ódon, romantikus hangulatát. Itt forgatták azt a híres jelenetet, ahol Guy a kerékpárját tolva találkozik Geneviève-vel a fűszeresbolt sarkán.

4. A Vasútállomás a film legszomorúbb és legdrámaibb pontja, ahol a szerelmesek könnyek között búcsút vesznek egymástól, amikor Guy-t besorozzák az algériai háborúba. Bár az állomás belső tereit azóta modernizálták és a filmbéli büfé (Buffet de la Gare) már nem létezik, az állomás vágányai és homlokzata azonnal felismerhető a filmből.

5. A Place du Général de Gaulle  téren található gyönyörű, olasz stílusú színházépület előtt is több jelenetet rögzítettek. A történet szerint a két szerelmes ide járt megnézni a Carmen című operát.

6. A  Le Parapluie de Cherbourg luxusmárka valójában a film sikere után, a film által inspirálva jött létre a 80-as években (a forgatás idején még nem létezett ilyen valódi gyár a városban). Ma már a város büszkeségeként ők készítik Franciaország legértékesebb, viharálló kézműves esernyőit.


KÖZLEKEDÉS 

Cherbourg közlekedésének gerincét a Cap Cotentin által üzemeltetett helyi buszhálózat, a kikötőből induló nemzetközi kompok, valamint a regionális vasutak alkotják. A város kiváló és sokszínű infrastruktúrával rendelkezik.

Helyi buszközlekedés: A Cap Cotentin hálózat a korábbi Zéphir Bus hálózatot váltotta fel. Jelenleg 19 helyi és távolsági buszvonal köti össze Cherbourg-en-Cotentin városrészeit és a környező településeket. A járatok útvonalai és valós idejű menetrendjei könnyen nyomon követhetők a Cap Cotentin Itinerary tervezővel vagy a mobilra letölthető alkalmazásokkal.

 A kompkikötő (Gare Maritime) és a vasútállomás (Gare de Cherbourg) között külön transzferbuszok is közlekednek az érkező/induló hajókhoz igazítva. 

 A Kompkikötő (Gare Maritime)Cherbourg Franciaország egyik legfontosabb kompkikötője, amely kiváló összeköttetést biztosít a szigetországokkal.  Rendszeres kompok indulnak Írországba (pl. Rosslare, Dublin), az Egyesült Királyságba (pl. Poole, Portsmouth) és a Jersey-szigetre. Az átkeléseket olyan jelentős társaságok biztosítják, mint az Irish Ferries, a Brittany Ferries és a Condor Ferries.

Vasúti közlekedés (Gare de Cherbourg) A vasútállomásról közvetlen TER vonatokkal lehet eljutni a normandiai régióközpontba, Caenbe, valamint a fővárosba, Párizsba (a párizsi Saint-Lazare pályaudvar kb. 3-3,5 óra alatt érhető el vonattal). Az állomás mindössze néhány perces sétára vagy rövid buszútra található a belvárostól és a kompkikötőtől.

A városban és a Cotentin-félszigeten számos kerékpárútvonal található. Kerékpárbérlési lehetőségek elérhetők a helyi turisztikai irodákban és a nagyobb csomópontokban.

A vasútállomáson és a kompkikötőnél is számos autókölcsönző cég irodája megtalálható.

HASZNOS LINKEK 

Normandiai turizmusa

TÉRKÉPEM



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tartalomjegyzék

2026 januárja

2025 október - november