Izmir
TÖRTÉNELME
ÉRDEKESSÉGEK
MAGYAR VONATKOZÁSOK
FONTOS LINKEK
KÖZLEKEDÉS
TÉRKÉPEM
SAJÁT TAPASZTALATOK
Az első utunkon már jártunk a városban, akkor befizettünk egy buszos útra Pergamonba. Most kevés időnk volt, és inkább maradtunk egy helyi sétánál.
A termináltól kimentünk az Alsancak Gar-hoz (pályaudvar). Otthoni információim szerint onnan busszal és villamossal is el lehet jutni a város legjelentősebb terére, a Konak térre. A 2-es villamos megállóját azonnal megtaláltuk, ahova kapukon keresztül lehet csak bejutni – vagy bérlettel, vagy fizetés után. Szerencsére kártyával is lehetett fizetni, így nem kellett pénzváltó keresgélésével vacakolnunk. Egyébként mindenhol van peronellenőr, aki nagyon kedvesen segített is. Azért a kóbor kutyát ő sem tudta megakadályozni abban, hogy ne szálljon fel a járműre. Ezek a kutyák egyébként mindenhol ott vannak, egyesével, vagy csapatostól jönnek-mennek-kunyerálnak, és békések egészen addig, amíg nem bosszantják őket. Abban a pillanatban, hogy valamelyik ugatni kezd, a többi is odarohan: ugatnak, ugrálnak, vicsorognak. A helyiek megszokták őket, de azért számomra elég félelmetes volt.
A villamossal először a Konak térig mentünk, ami nem annyira a látnivalók, mint inkább a kikötője miatt forgalmas – innen indulnak a hajók a túlsó partra. Láttunk egy kedves kis mecsetet, aminek a berendezése egy nagy szőnyegből, cipőspolcból és egy cipőkanálból áll, meg a híres, de nem nagyon régi óratornyot, ami a város jelképe és körülötte rengeteg galambot.
Aztán elindultunk az „Agora” jelzést követve, és bekeveredtünk a bazárba. A térkép nem jelzi, hogy mekkora, de tényleg hatalmas: sok-sok utca, sok-sok bolt és kevés vásárló – nyitáskor jártunk ott. Az áruk nagy részét az arany és a ruházat tette ki. Mivel egyikre sem volt szükségünk, üres kézzel hagytuk el a piacot.
Az Agora most egy szabadtéri múzeum. Nagy része az ókori Hellász idejéből származik, a többit meg egy földrengés után Marcus Aurelius építtette hozzá az i.sz. 2. században. 6 eurót fizettünk a belépésért. A legérdekesebb az alsó szint volt a vízvezetékkel, amiből még ma is jön a víz. A felső szinten felállítottak néhány oszlopot, kiállították a megtalált szobrokat, egyéb köveket és tetővel védték a megtalált római mozaikot. Ez csak az egyik része volt, a másikat lezárták a látogatók elől.
Visszafelé inkább egy szélesebb úton megkerültük a piacot, és pihenni betértünk egy étterembe, a Josef-be, amiben még fűtés is volt. Egy dupla rakiért és egy kapucchinóért 490 lírát fizettünk (1 líra 13,5 forint), és kaptunk hozzá netet is. Ez utóbbi azért is nagy szó, mert a múzeumokban a hálózathoz csak török telefonnal lehetett csatlakozni.
Kis séta után megint a 2-es villamossal mentünk vissza a hajóhoz.
TERV: Gyalog a pályaudvar irányába, az Atatürk úton a régi dohánygyár területére. Ott esetleg a Régészeti és néprajzi múzeum, vagy a Képzőművészeti galéria, vagy csak séta a parkban, majd a parti sétányon vissza a hajóhoz.
VALÓSÁG: A hideg volt, a kedvem ezzel elment a hosszabb városnézéstől, így tényleg csak egy rövid (2,5 órás) séta lett a programból: el a Kultúrparkig (Kültürpark), le a tengerhez, onnan egy kicsit tovább, majd vissza a hajóhoz.
A park tényleg nagyon jó hely a kikapcsolódásra. Vannak kulturális lehetőségek: színház, múzeum, kiállítóterem. Ez utóbbiban turista információ is működik, ahol térképet kaptunk a városról. A kiállítás pedig a város rövid történetén kívül egy asszonyokból álló szövetkezetet mutatott be, akik a helyi terményeket dolgozzák fel és árusítják. Az (nyáron) árnyas sétányok, hatalmas, megszámozott (!) pálmák, virágágyások, játszóterek, gyepszőnyeg, teniszpálya, ejtőernyős-ugrótorony, a tó szökőkúttal ( éppen akkor takarította egy vacogó munkás, aki a félig befagyott vízben gumicsizmában topogva egy hálóval szedte ki a szemetet) még most, télen is sokat vonzott. És nem csak embereket, hanem kutyákat és macskákat is. A kutyák önkéntes „állatrendőri” szerepet töltenek be: jöttek-mentek, kergették a macskákat, és követtek bennünket.
Furcsasága a városnak, hogy a hasonló termékeket áruló boltok egymás mellett helyezkednek el. Először csak hallókészülékes üzleteket láttunk, aztán jöttek a telefonosak, majd a porszívókat árulók … Csak azt nem találtunk, amit nagyon kerestünk, papírzsepire lett volna szükségem. Végül egy kisboltban akadt néhány tizes csomag, darabja 20 líra (160 ft). Nem vettem meg, mert bizalmatlanná tett, hogy az árak ki sem voltak írva.
A visszafelé való úton aztán rátaláltunk egy szuper boltra (utána természetesen jött sorban a többi is), rendezett polcok, bőséges, friss áru és még papírzsepi is volt – 10 db tizes csomag 55 lírába került. Utána meg egy cukrászda kirakata hívott át bennünket a túloldalra, ahol J. vett egy nagy doboz baklava-válogatást, amit ebéd után meg is kóstoltunk. Ugyanaz a desszert, és mégis mindegyiknek más íze volt, az egyik töltelékében még kecskesajtot is éreztem. Nagyon-nagyon finom volt!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése