Ha január, akkor hajózás
Végre kicsit jobb lett az idő, legalábbis az eső megszűnt, csak a nyomát láttuk IZMIR, a következő kikötőnk utcáin.
Az első utunkon már jártunk a városban, akkor befizettünk egy buszos útra Pergamonba. Most kevés időnk volt, és inkább maradtunk egy helyi sétánál.
A termináltól kimentünk az Alsancak Gar-hoz (pályaudvar). Otthoni információim szerint onnan busszal és villamossal is el lehet jutni a város legjelentősebb terére, a Konak térre. A 2-es villamos megállóját azonnal megtaláltuk, ahova kapukon keresztül lehet csak bejutni – vagy bérlettel, vagy fizetés után. Szerencsére kártyával is lehetett fizetni, így nem kellett pénzváltó keresgélésével vacakolnunk. Egyébként mindenhol van peronellenőr, aki nagyon kedvesen segített is. Azért a kóbor kutyát ő sem tudta megakadályozni abban, hogy ne szálljon fel a járműre. Ezek a kutyák egyébként mindenhol ott vannak, egyesével, vagy csapatostól jönnek-mennek-kunyerálnak, és békések egészen addig, amíg nem bosszantják őket. Abban a pillanatban, hogy valamelyik ugatni kezd, a többi is odarohan: ugatnak, ugrálnak, vicsorognak. A helyiek megszokták őket, de azért számomra elég félelmetes volt.
A villamossal először a Konak térig mentünk, ami nem annyira a látnivalók, mint inkább a kikötője miatt forgalmas – innen indulnak a hajók a túlsó partra. Láttunk egy kedves kis mecsetet, aminek a berendezése egy nagy szőnyegből, cipőspolcból és egy cipőkanálból áll, meg a híres, de nem nagyon régi óratornyot, ami a város jelképe és körülötte rengeteg galambot.
Aztán elindultunk az „Agora” jelzést követve, és bekeveredtünk a bazárba. A térkép nem jelzi, hogy mekkora, de tényleg hatalmas: sok-sok utca, sok-sok bolt és kevés vásárló – nyitáskor jártunk ott. Az áruk nagy részét az arany és a ruházat tette ki. Mivel egyikre sem volt szükségünk, üres kézzel hagytuk el a piacot.
Az Agora most egy szabadtéri múzeum. Nagy része az ókori Hellász idejéből származik, a többit meg egy földrengés után Marcus Aurelius építtette hozzá az i.sz. 2. században. 6 eurót fizettünk a belépésért. A legérdekesebb az alsó szint volt a vízvezetékkel, amiből még ma is jön a víz. A felső szinten felállítottak néhány oszlopot, kiállították a megtalált szobrokat, egyéb köveket és tetővel védték a megtalált római mozaikot. Ez csak az egyik része volt, a másikat lezárták a látogatók elől.
Visszafelé inkább egy szélesebb úton megkerültük a piacot, és pihenni betértünk egy étterembe, a Josef-be, amiben még fűtés is volt. Egy dupla rakiért és egy kapucchinóért 490 lírát fizettünk (1 líra 13,5 forint), és kaptunk hozzá netet is. Ez utóbbi azért is nagy szó, mert a múzeumokban a hálózathoz csak török telefonnal lehetett csatlakozni.
Kis séta után megint a 2-es villamossal mentünk vissza a hajóhoz.
 | ||
| A Konak tér az óratoronnyal és a "mecsetkével" |
 |
| Délelőtti készülődés a piacon |
 |
| Az Agora alsó részén még ma is folyik a víz |
 |
| Az Agora alsó részének boltozata a felső rész néhány oszlopával |
 | |
| A Joseph egy kellemes bár a Konak tér közelében - esténkén élő zene is szokott lenni |
A hajóút következő szakasza megint elég viharosan telt, de a híreket látva-hallva, tudjuk, hogy máshol sem jobb az idő.
Így nem csoda, hogy ISZTAMBULBA késve és esővel érkeztünk. A hajó a Galata Port-ban kötött ki. A felszínen „csak” egy üzletekkel és éttermekkel teli hatalmas, modern épületet láttunk, alul pedig egy nagyon jól kiépített közlekedési csomópontot alakítottak ki.
Ebéd után – még szemerkélő esőben – elindultunk a közeli Modern Múzeumba. Nem volt olcsó, de egyike a legjobb ilyen jellegű gyűjteményeknek. Van állandó és ideiglenes kiállítása nagyon kellemes színvilágú festményekkel, elgondolkodtató szobrokkal, fényképekkel a világ sok tájáról, különleges videóprojektekkel, és érdekes installációkkal. Nekem legjobban az utóbbiak tetszettek. Egy nőt például kalitkába zártak, és onnan szabadult ki miután megszerezte a sok kulcs közül a megfelelőt; ugyanazt a nőt tetőtől-talpig begipszelték, és egy véső meg egy kalapács segítségével magát szabadította ki az ámuló-bámuló közönség előtt; a harmadikban pedig a zöld ruháját teletűzdelte fogpiszkálóval, és egy kaktusz életét mutatta be. Talán mind a három a török nők egyenjogúsításáról szólt. Persze volt könnyedebb rész is: például egy nagyon érdekes tükör-terem, amiben a kék és fehér mindenféle árnyalata és formája kavargott, mintha víztölcsérben lettünk volna; a másik meg a világjárók fonal-útvonala volt tele elhagyott bőrönddel és elágazásokkal, amik nem vezettek sehova.
A tetőről pedig nagyon jó kilátás nyílt az egész városra. Bár a rossz idő miatt ezt nem nagyon élvezhettük. A sirályok viszont láthatóan szívesen pihentek meg a tető másik részén levő vízfelületen. Hogy ez egy épített vizes terület-e vagy az esőzés miatt kialakult pocsolya, az nem derült ki.
Utána elgyalogoltunk a Dolmabahce palotához. Na, az még drágább volt, 1500 TL, vagyis 20 000 Ft fejenként. Először a palotába mentünk, folyosókon, lépcsőkön, termeken keresztül. Mindenhol ott maradtak az eredeti bútorok és tárgyak. Utána jött a hárem. A palota hatalmasabb, hivatalosabb, fényűzőbb, a hárem is nagyon díszes, de otthonosabb, emberibb volt. (A hárem egyik emeleti, tengerre néző szobájában halt meg Kemál pasa.) Sajnos fényképezni egyik helyen sem lehett, és mindenhol nagyon hideg volt (ugyan ott voltak az aranyozott mintával díszített öntöttvas radiátorok, de nem működtek – a gyönyörű porcelán kályhákról már ne is beszéljünk). A többire (óramúzeum, képtár) már nem maradt időnk, mert télen csak 17-ig van nyitva a múzeum.
 |
| Egyik kedvenc kép a Modern Múzeumban |
 |
| Egyik kedvenc terem tükrökkel és fényhatásokkal a Modern Múzeumban |
 |
| Kedvenc utazós installációnk a Modern Múzeumban |
 |
| Vicces szobor a Modern Múzeumban |
 |
| Kilátás a Modern Múzeum tetejéről a vízzel borított teraszára és a mi hajónkra |
 |
| A Dolmabahce palota főbejárata (belül tilos fényképezni) |
 |
| A hajó esti programjában szereplő bűvész "ajándéka" |
Másnap megint tengeri nap jött. Délelőtt az ezüst és aranykártyásoknak fogadást adtak a színházban – sok pezsgővel és egy kis műsorral. Délután meg egy kicsit csocsóztunk. Előrelátóan hoztam egy golyót magammal – bár itt is lehetett volna venni. A vacsorát illetően végre azért döntöttem nehezen, mert sok finomság szerepelt az étlapon. Végül gazpaccot, ossobuccot és baklavát választottam – igazi, nagyon ízletes multikulti mediterrán vacsora.
Utolsó kikötőnk KORFUN volt, délután 2-kor érkeztünk és este 9-kor indultunk tovább.
 |
| Megérkeztünk Korfu fővárosába, Kerkirába |
 |
| Az egyik helyijárat a kikötőből az óváros széléig szállítja az utasokat |
 |
| A Nemzeti Bank (viszonylag) új épülete eléggé kilóg a többi régi közül |
 |
| A Városi Tanács épülete ... |
 |
| ... és az oldalában |
 |
| Kilátás a parkból a régi várra |
 |
| Nem csak ez a fa, de a park többi növénye is gyönyörű |
 |
| Háttérben a sziget, ahol az elmenekült szerb katonák húzták meg magukat az első világháború idején |
 |
| Kilátás a bárból a ... templomra |
 |
| Borozás, rumozás a bárban |
 |
| A királyi vár |
 |
| Egy régi kedvenc étterem |
 |
| Valaki szerencsénkre nyitva felejtette a kaput |
 |
| Kisvárosnak kicsi a főtemploma is |
 |
| Az első ilyen jellegű megemlékezés |
 |
| Ilyen az egész város: van szép virágtartó, de félrecsúszott és úgy is maradt, benne meg csak gaz |
Civitavecchiából indult az MSC Europa World.
Az állomáson meglepetésünkre nem a pályaudvar előtti utca túloldaláról indult a városi busz, ami a város túloldalára, a hajós shuttléhoz szokott bennünket vinni, hanem a pályaudvar oldaláról, és azonnal a hajóhoz vitt bennünket – mindezt fejenként 6 euróért.
A behajózás – köszönve a „Diamont” kártyánknak - nagyon gyorsan ment. A kabinban nem csak a kártyánk, medencés töröközők, papucs, fürdőköpeny, de 1 üveg Cava, néhány macaron, és egy tábla csoki is várt bennünket. A „gyémánt” kitűzőnket később kaptuk meg.
A mentési gyakorlaton is újítottak: bármikor megnézhetted az aplikációban a videót, és utána odamehettél a kijelölt pontra, ahol lecsippantották a kártyádat, és kész.
Első kikötőnk Messina volt. Nem terveztünk különösebben semmit. Mivel eleinte jó idő volt, sétálgattunk-nézelődtünk-borozgattunk (a térképre bejelöltem, hogy hol jártunk). Végül a Modern Múzeumban kötöttünk ki. Azt gondoltuk, hogy mióta ott jártunk, van valami új kiállításuk. Hááát, nem volt. Úgyhogy 3 euróért megnéztük újra ugyanazokat a képeket, megnézegettük az irodalmi Nobel-díjas Quasimodoról szóló dokumentumokat. Majd Füreden megkeressük a fáját, amit ületetett, meg elolvasom a versét is, amit a kezelése alatt írt a városról. Közben esni kezdett, így nem „csavarogtunk” tovább – bemenekültünk a Galleria-ba, ami majdnem teljesen üresen áll.
Utána Valletta következett. A Barakka-park liftjével felmentünk (egész napra érvényes jegy fejenként 1 euro) a városba, és gyalog elsétáltunk Sliemába. Ott az egyik parti bárban koktéloztunk. Mindenfelé akciókat hirdetnek – nyilván a szezonon kívüli időszaknak köszönhetően. Mi 9 erurót fizettünk 2 koktélért – csak annyi volt a kitétel, hogy két egyformát kellett választanunk. Visszafelé már busszal mentünk – az is 1 euro volt fejenként. Sétálgattunk még az óvárosban, bementünk a piacra, vettünk egy üveg fügelikőrt. Aztán betértünk egy ingatlanoshoz …
Vacsora előtt jött az 1 óra ingyen koktél a 6. és 7. emeleti bárokban a szokásos pezsgőkkel … mindenki számára.
A harmadik volt a tengeri nap. Délelőtt kapitányi fogadás volt a színházban a visszatérők számára – rengeteg pezsgővel és koktéllal. Vacsora előtt meg díszelőadás és finomságok a Diamont-kártyásoknak a Panorama- lounge-ban. Ezekre külön meghívót hoztak.
Barcelonában gyönyörű, verőfényes napunk volt. A szokásos városi shuttle-val mentünk be a városba – oda-vissza 4,5 euro fejenként. Kinéztünk egy érdekesnek tűnő, modern múzeumot, ami a google-n viszonlag sok embertől nagyon jó értékelést kapott. Hááát! Nem kellett volna hinni nekik!!! A White rabbit kerülendő!!!! A jobb helyeken a jegyszedő figyelmezteti az embereket, hogy online is lehet jegyet venni, ami ráadásul 2 eruóval kevesebbe is kerül. Most ez nem történt meg, így kifizettük a 15 eurót fejenként. Azt olvastuk, hogy 10 különböző terem van, ami nem sok, de azt is meg lehet tölteni tartalommal. Itt ez nem nagyon történt meg. Az első teremben színes ez-az volt műanyagból – mintha te lennél a nyúl egy réten. Aztán jött pár maszk, amibe belebújhattál fényképezkedni. Csak ott sántított a dolog, hogy a maszkokat egy bizonyos magasságban rögzítették, úgyhogy az alacsonyabbak számára a legtöbb esélytelen volt. Aztán jött 5-6 műanyag fej elkerítve. Az egyik talán Picasso volt. A következő teremben meg azt nézhetted meg, hogyan végzik a dolgukat a műanyag figurák. Némelyik felismerhető volt: Spider man, II. Erzsébet… ( a boltban ezeket meg is lehetett venni) Hát ezt se tartottam viccesnek! Ami jó volt, az a barcelonai hagyományokról szóló 3D film, és a táncos (fülhallgatóval táncoltál, és a mozgásodat mixelték össze és vetítették ki). A tükrös-fényes megoldást már sok helyen láttuk, és ráadásul jobban megoldva.
Szerencsére Marseille is jó idővel várt bennünket. Itt is az ingyenes shuttleval mentünk be a városba. Nem sok időnk volt, mert délután 4-re időpontunk volt a Yacht-klubba – szerettük volna végre megtapasztalni, hogy mi a különbség a normál utazók és a privilégizáltak között. Sajnos a recepciósok összekeverték az időpontokat, és kellett egy kis idő, míg sikerült bejutnunk.
A HAJÓKRÓL:
Az MSC Sinfonia a második legkisebb és második legrégebbi hajójuk. Valószínűleg felújították már, mert a berendezés nem tűnik nagyon elhasználtnak, és vigyáznak is rá. A kabinja nagyobb is, mint az újabb hajóké, csak a zuhany sikerült parányira, és ráadásul függönyös, ami fürdéskor kellemetlenül tapad. Kevesebb a közösségi tér – főleg azért tűnik fel, mert a rossz idő miatt a medence környékét nem lehet használni. Van néhány bár, egy kicsi színház – és kész.
Egyetlen fűtött önkiszolgáló étterme van, ez mindig tele van emberrel. Előtte van egy ponyvával fedett kicsi pizzázó, hamburgerező. Kiszolgálós étterme kettő is van, de reggelihez, ebédhez csak az egyikbe lehet menni. A reggeli mindig ugyanaz, az ebéd és vacsora már változatosabb, de semmi különleges. Sőt időnként csalódás. A finom, klasszikus ételeket nagyon leegyszerűsítve készítik: A fisch&chips hala nem ropogós, nincs hozzá mártás; a saltimboccából hiányzik a lelke, a zsálya, a vitello tonnato elég vastagra szelt húsból és majonézből áll …
Az MSC Europa World volt az utazásunk során a 2. hajó, és másodszor utaztunk ezzel a hajóval, és jelenleg ez a 2. legnagyobb és legújabb hajója a flottának.
Ég és föld a kettő. A Sinfonia egy kis vidéki városka, az Europa meg egy világváros rengeteg emberrel, rengeteg lehetőséggel. Ez persze nem mindig előny!!!
Szerencsénk volt, mert az első hajón szerzett pontjainkat a második utazás kezdetéig jóváírták, így az Európára már „Diamont” kártyásként érkeztünk. Az előnyökért azonban meg kellett küzdenünk. A kabinban se a „beígért” papucs, se a fürdőköpeny nem volt, kérésre később megkaptuk. Nem úgy, mint a minden visszatérőnek járó ajándékot. A kérésünkre küldtek még két diamont-jelvényt. Majd telefonáltak, hogy megkaptuk-e, és sajnálattal közölték, hogy a többi ajándékot már szétosztották.
Az Európán is belső kabinunk volt, de jóval nagyobb, és a zuhanykabin is nagyobb, modernebb.
Bár az éttermek is nagyobbak, az étkezés tovább tart, hiszen jóval több az ember is. Az étlap ugyanaz, mint a másik hajón volt. Az ételeket szebben tálalják, de kevésbé ízlenek. A krémleveseknél kifejezetten meg lehetett figyelni, hogy míg a Sinfoniánál határozottan spárga íze volt a spárgakrémlevesnek, addig az Europán inkább valami más sűrítővel érték el a krémes állagot. Úgy tűnik, nagyon sok ember nem az útvonal, hanem a hajó miatt jön ide – a kikötőkben is a fedélzeten maradnak, tele vannak az éttermek, bárok és a vizes pancsolók.
A Costa Toscana hajón is jártunk már .
Megjegyzések
Megjegyzés küldése