Zeebrugge és környéke

 A tengerjáró hajók gyakran érintik ezt a kikötőt

Zeebrugge-t  Belgium halászati fővárosának tekintik. Nem véletlen, hogy a halpiac és számos tengeri étterme országszerte nagy népszerűségnek örvend.


Mivel maga Zeebrugge elég kis város, a hajón érkezők közül a legtöbben  a közeli Brugge-be utaznak. Így tettünk mi is 2019 májusában

Zeebrugge-ben ingyenes shuttle vitt ki mindenkit a hajótól a  kikötő végéig. Ott nagy volt a felfordulás, és végül a Cruise Excursion Belgium által szervezett busszal mentünk Brugge-be. Fejenként 20 Euró volt.  (A taxi 55 Euro lett volna.) Összesen 4 buszt állítottak be, és az járt oda-vissza. Akkor indult, amikor megtelt. A Buitenkatelujnevest 49-nél, egy nagy parkolóban tett le bennünket, és onnan is indult.

Jár egy villamos is a terminál előtt, de azt nem próbáltuk ki. A következő alkalommal már igen!

Azoknak viszont, akik már ismerik Brugge-t, vagy valami másra vágynak - mint például mi, találtam egy érdekes lehetőséget, egy  tengerparti villamost. 

A járat 1885-óta működik, és a Knokke-Heis-től  De Panne-ig tartó szakaszt kicsivel több, mint 2 óra alatt teszi meg.  1 jegy 2,5 euro, a retúr 5,0 eruro, a napijegy pedig 7,5 euro. Meg lehet venni a megállóban vagy online is. "Mindössze" 67  megállója van.

2024 márciusában 16 megálló közelében helyeztek ki új köztéri szobrokat a már meglevők mellé. Innen érhető el egy térkép a szobrok helyével és leírásával:

A megállók között van néhány nagyon érdekes város is, mint például:

- Knokke-Heis - A kultúra, a természet és az éjszakai élet városa 5 stranddal, több eltérő hangulatú városrésszel, gyönyörűen felújított bevásárlóutcával és nemzetközileg ismert galériákkal.


- Blankenberge - Nyüzsgő fürdőváros, nyáron olyan sokan látogatják, hogy a belvárost lezárják a forgalom elől.


- Bredene - Az egyetlen tengerparti település, amely előtt nincs gát.



- Ostende - A tengerparti üdülőhelyek királynőjének nevezett város legfőbb látványossága a Fort Napoleon és a híres belga festő, James Ensor múzeumnak, kiállítóteremnek átalakított háza és műterme. A városhoz tartozó térképem ide kattintva érhető el.




- Middlkerke - Nagyon híres az ottani Homokszobor fesztivál, és vannak még egyéb vicces dolgok is, mint például a Részeges lyuk. Amit egy elhibázott ötletnek köszönhetünk.




- Nieuwport - Régi, történelmi város sok látnivalóval, hatalmas stranddal.



- Oostduinkerke - Az egyetlen település, ahol még mindig lóhátról fogják a garnélát.





- Koksijde - Egykor halászfalu, ma minden igényt kielégítő, virágzó tengerparti üdülőhely sok kulturális lehetőséggel - többek között Paul Delvaux belga szürrealista festő múzeumával.



- Panne - Belgium legdélebbi tengerparti üdülőhelye, ahol minden megtalálható a tökéletes kikapcsolódáshoz.













Print Friendly and PDF

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2026 januárja

Tartalomjegyzék

2025 október - november