2022 novembere

 

2022. november 9-én elindultunk a szokásos éjszakai vonatunkkal Bécsből. Már az elején egy kellemes meglepetés ért bennünket, a VIP-lounge ismét működött. Bár a régi rendhez (6 óra után volt sör és bor is) nem tértek vissza, de legalább kulturált helyen tudtuk megvárni az indulást. És nem megvetendő az a Manner és és kókuszos kúp sem, ami a büféasztalról a pocakunkba vándorolt.

2022.november 10.

A másnapi folytatás már kevésbé volt kellemes. Bolognában ébredtünk reggel 7 óra körül arra a hírre, hogy a vonat nem megy tovább, mert technikai gondjai vannak. Szálljunk egy másikra, és azzal menjünk tovább. Reggelit se kaptunk, mert azt is Bolognában vették volna fel. Ugyan mindenkinek a kezébe nyomtak egy-egy egyencsomagot (víz, egy kis csomag édes, meg sós ropogtatanivaló). Hogy kárpótoljuk magunkat, és elkerüljük a tömeget, nem mentünk el az első vonattal, hanem megvártuk az 5 perccel később indulót, egy Italo-t, amire magunktól sose vennénk jegyet, olyan drága. Hát erre mégis vettünk, mert kiderült, hogy ez egy másik társaság, és nekik nincs szerződésük az ÖBB-vel, úgyhogy vagy fizetünk fejenkét 68 eurót, vagy rendőrt hívnak. Először persze próbáltuk elmagyarázni a helyzetet, de nem nagyon érdekelte őket semmi, csak az a sok pénz, amit a többi hasonló cipőben járó utastársunk már zokszó nélkül befizetett. És természetesen hiába reklamáltunk Rómában a Trenitalia irodában.

Rómában 2 óránk maradt a Cosenzába induló vonatunkig. így azt gondoltuk, hogy a pályaudvar körül sétálunk egy kicsit. Elindultunk visszafelé a pályaudvar mellett, aztán letértünk jobbra egy mellékutcába, hogy nyugisabb környéket keressünk. És egy gyönyörű épület parkjában kötöttünk ki. Ez volt az Aquario.

 Olvastam már róla, szerettem volna megnézni, és most rábukkantunk. Érdekes a története, és érdekes volt az épület, és érdekes, amit láttunk:

-          a parkőr olyan szigorú volt, hogy még a biciklit toló nőt is kizavarta, arról nem is beszélve, hogy rögtön rásípolt arra, aki akár csak megközelítette a kordont. Azt persze nem látta, mikor én ráléptem a fűre, hogy lefényképezzem a csodafát. )))):

-          bent éppen egy rendezvényre készültek, de engem még beengedtek kicsit körülnézni (a következő kunyeráló párost már nem)

Már este volt, mikor megérkeztünk Cosenzába. Azt tudtam, hogy a pu. előtt van buszmegálló, de semmi pontosabb infót nem találtam. Álldogáltunk egy kicsit néhány külföldivel együtt, aztán jött egy pályaudvari munkás, aki a tér másik oldalára mutatott, hogy ott van a megálló. Persze tábla ott sem volt, de jött két busz. Az első megállt, a vezető elmondta, hogy ő nem oda megy, ahova mi, de a mögötte jövő igen. Megállítottuk a második buszt, az első sofőr is odajött, és közösen elmagyaráztuk, hogy mit szeretnénk. Ingyen behozott bennünket a buszpályaudvarig. (Egyébként ezt az önzetlen segítőkészséget máskor is tapasztaltuk, de mindenképpen csak a felnőttek részéről. A fiatalok elég esztelenül viselkednek: szemetelnek, ordibálnak …) Onnan meg már csak egy kis séta volt a szállodáig (Hotel Royal).

Azért egy kis sétát még tettünk a főutcán, közben megnéztünk néhány éttermet.

Végül a Moro nevű helyen kötöttünk ki.

 Pozitívumai: szélfogó a bejáratnál, meleg helyiség, jó hangulat, finom ételek elfogadható áron(pisztáciás spagetti 14 euróért), volt belga sör is (La chouffe 5,5 euro). Negatívumai: drága borok (1 pohár 7 euró) és égett pizza (bár ez láthatóan csak bennünket zavart).

 

november 11.

A szerény szállodai reggeli után összeszedtük magunkat, és 10 óra körül indultunk el felfedezni a várost. Most nappali fényben is végigsétáltunk a főutcán – kis kitérőkkel e mellékutcákba. Átmentünk az óvárosba, megnéztük Alarik szobrát, bolyongtunk a régi, lepukkadt házak között. Láttunk hangszerkészítő, cipőkészítő műhelyt, kidobott kanapét a főtemplom előtt. Itt egy kicsit megpihentünk (persze nem a kanapén), és megint szerencsénk  volt, egy orgonapróbába is belehallgathattunk. Eljutottunk a színházig. Én éppen a mellette levő parkban fényképeztem (ott akartunk egy kicsit pihenni), mikor Z. integetett, hogy menjek. Szóba elegyedett a színház előtt egy buszsofőrrel, akitől megtudta, hogy onnan megy egy busz fel a várba. Ezért kellett odamennem. És szinte azonnal jött a busz is. Itt se fizettünk semmit. Dupla szerencse. A harmadik akkor ért bennünket, mikor kiderült, hogy milyen fárasztó úttól mentett meg bennünket. Bár a végét így is gyalog tettük meg. Ehhez is kaptunk segítséget. Egy helyi bácsi látva, hogy a hivatalos kiírás szerint akarunk a várba jutni, megmutatta a titkos feljárót. Ez  persze meredekebb volt, de volt kiépített lépcső, és rövidebb is volt. Szóval megint jól jártunk. A várba a belépő 4 euró volt, és miénk volt az egész! Egyikünk mindenhova bekukkantott,  a másikunk boldogan huhogott. Nagyon szépen helyreállították a várat – persze olasz módra: itt egy deszka maradt, ott festékes vödrök voltak, amott meg egy halom kacat … . A tetőteraszról meg lélegzetelállító kilátás nyílt a városra és a környékére.

Szerencsére megtaláltuk a visszafelé vivő buszt. És még nagyobb szerencsénkre másik úton vitt bennünket, átmentünk a Crati folyó túlsó partrjára, és a régi vasúti megállónál szálltunk le. Bementünk a Coop-ba ebédet vásárolni,  és valahogy belekerült a szatyorba egy üveg pisztácia likőr is. A sok jó tulajdonság mellett van egy nagy hátránya is: szédületes tempóban párolog. A pisztácia-imádatom kiteljesedéséhez már csak egy adag jóféle fagyi hiányzik. Az se baj,ha erre Messinában kerül sor.

A délutáni sziesztát mi is betartottuk. 6 óra körül indultunk újra el. Most a  főútra (Corso Mazzini) kiérve jobbra fordultunk. Az utca végén egy nagyon érdekes építmény várt bennünket. Az élményt csak néhány robbanó töltettel szórakozó kölyök rontotta el.

Majd vacsorakeresőbe indultunk. Nagyon sok jónak tűnő étterem van a városban, de nemhogy este 7-kor, de még 9-kor is üresen tátong a legtöbbjük. A kiválasztott Fellini  zárva volt még, mikor odaértünk. Végül arra esett a választásunk, ahol egy lelkes zenész szaxofozott. Ez volt a Simposio.  Abban az értelemben kicsit mellényúltunk, hogy a zene végig kint maradt, és az étlap láttán is megállapítottuk, hogy reméljük lehet kártyával fizetni, mert a készpénzünk valószínűleg nem lesz elég. Hát ebben is tévedtünk! Rögtön welcome pezsgővel indítottak, aztán jött az üdvözlő étel, ami valami nagyon jó ízű halpép volt. Főételnek halból készült, spenóttal és chipsekkel tálalt  Saltimboccát választottam, Z. pedig rákból és polipból összeállított tornyot. Kaptunk hozzá kenyeret és a nemtudommia neve száraz  rágcsát. És közben még érkezett valami meleg kenyérkocka-féleség is, amit Basilica tartományban chipsként fogyasztanak. Ittunk 1-1 pohár finom bort. És mindezt 3 pincér szolgálta fel. Az ár végül nagyon meglepett bennünket.  55 euró volt a végösszeg,  1 pohár bor pl  csak 4,5 Euróba került.

2022. november 12.

Ma reggel a buszpályaudvaron kezdtünk. A visszautat nem szeretnénk a vakszerencsére bízni, ezért szerettük volna előre megtudni, mikor, honnan, melyik busszal juthatunk ki a vasúti pályaudvarra. Hát nem tudtuk meg. Ugyan nyitva volt a jegypénztár, lassan előkerült a pénztáros is, de csak annyit tudott mondani: talán az 1-es kocsiállásról. Szóval ebből inkább taxi lesz!

Tegnap a folyóparton láttunk egy piacot. Z. úgy gondolta, hogy ma is ott lesz, ezért azt vettük célba. A helyét megtaláltuk, a piacot persze nem (csak a nyomát, a rengeteg ottfelejtett csomagolóanyagot). Valószínűleg a heti kirakodóvásár volt. A következő péntek pedig már nem itt fog találni bennünket.

 

Közben láttuk a világ legrondább templomát (ide nem akartunk bemenni), egy kedves kis teret szökőkúttal  a posta előtt, sok-sok szemetes zsákot a posta szépen felújított épületének sarkánál.

Ha már a folyóparton voltunk, akkor nézzük meg a túlsó parton levő albán templomot! Gyorsan találtunk hidat, sőt hidakat. Bár pont annak a túloldala le volt zárva, amit kiválasztottunk, de a rendőr átengedett bennünket. (Egyébként aznap más helyszín/ utca is le volt zárva. Többek között a szállodánk régi szárnya előtt is  álltak néhányan.) A kilátás Corso Plebiscitoról is csodálatos volt, és azok voltak a környező régi házak is. Szkander bég szobra mutatta, hogy közeledünk az albán rész felé.

A templomból ugyan kijött valaki, de mi bemenni nem tudtunk. Így csak egy plakátról tudjuk, hogy odabent mi várt ránk.

És még egy dolgot hiába keresünk: a művésztelepet, ami állítólag a folyóparton van valahol. Holnap újra visszamegyünk erre a környékre, mert 2 palotát még kihagytunk.

Visszatérve a folyó innenső oldalára, megkerestük a Bocs-ot, ami  hajdanában kolostor volt, és most a nyári képzőművészeti találkozók anyagait állítja ki. Nagyon szépen felújították, a hátsó udvarán egy kis füvészkertet is kialakítottak. Még sok lehetőség van ebben az épületben, nagy része most üresen áll, ill. a maradék tárolására szolgál.

A mellette levő templommal megint hasonlóképpen jártunk, mint az albánnal, ott kijönni láttunk valakit, de mi nem tudtunk bemenni, itt meg az orrunk előtt mentek be, mi meg nem tudtuk kinyitni az ajtót.

A délutáni szieszta után megint egy jó hosszú sétát tettünk a Corso Mazzinin és a mellékutcáiban. És így vettük észre, hogy a Villa Nuova park Viale Trieste felőli oldalán karácsonyi vásár kezdődik. A készülődés nyomait  (karácsonyi díszkivilágítás) máshol is láttuk a városban, de ez inkább a tavalyi maradványa lehetett.

A vacsorahelyet egyébként újra kellett tervezni, mert a kiválasztott étterem (La Locanda, a bezárt turistainformáció bódéjával szemben.) előtt álló pincérek fél nyolckor, a nyitáskor közölték, hogy minden asztaluk foglalt.

Így jutottunk a 4 Alici Fish Pub-hoz. Ezt már korábban is kerülgettük, de embert nem nagyon láttunk benne. Most azonban zenével is készültek, így azt gondoltuk, biztosan nagy buli lesz. Megint tévedtünk. Utánunk jöttek ugyan néhányan, de bekapták az Apperitivhez felszolgált falaltkákat, lehajtották az italukat, és már mentek is tovább. Z. is egy Apperitivot (10 euro) válaszott, én meg egy tonhalas burgert (14 euro). Még soha nem ettem ilyen ízletes, omlós tonhalat. A bor is csak 4 euró volt, a végösszeg pedig 30 Euro.  Még maradtunk volna, de a nyitott ajtó miatt elég hűvös volt.

2022.11.13.

A mai nap a lustálkodásé. Kényelmes tempóban megint végigsétáltunk az óvárosig a korábban kihagyott nevezetességekhez. Az első a Palazzo Arnone, avagy a Szépművészeti Galéria volt. Ehhez most nem volt túl sok kedvünk, így csak kívülről néztük meg. Na, ezzel megalapoztuk a továbbiakat, mert hiába akartunk bemenni a Villa Rendanoba és a Brettii múzeumba, mindkettő zárva volt. A várat azonban innen is-onnan is, sőt a Corso Mazziniról is lefényképeztem. Sétálgattunk még egy kicsit a környéken, hol megcsodáltuk, hol meg elszörnyülködtünk a régi házaktól.

Vacsorára a Fellinibe mentünk. Háááát! Egy jobb napokat látott óriási étterem, ahol előttünk egy pár érkezett, utánunk pedig egy szülinapozó fiatalokból álló társaság. Én véletlenül ugyanazt a tésztát kértem, mint a Moroban (elfelejtettem a nevét). Ez sem volt rossz, de az előző jobban ízlett. Z. gyönyörűen tálalt halat evett, valami különleges módon szárított, sütött paprikával. Ő desszertet is kért, valami pálmalevélnek hívott semifreddot. Erről nem mondok semmit.

2022. 11.14.

Délelőtt reggeli, csomagolás, egy kis előre pihenés,  és indulás Messinába. A buszpályaudvar felé vezető úton van egy zöldséges, ahol számomra ismeretlen zöld növényeket láttam és le fényképeztem.  Az egyiket később felismertem,  mert satnya termés is volt rajta, ez a brokkoli volt. Nagyon meglepett, hogy a levelét is árulják – ezek szerint fel is használják a főzés során. Ennek még utánajárok.

Na, a buszpályaudvar is megér egy misét! Ahogy a múltkor, most se tudtuk meg, mikor indul a buszunk. Se egy menetrend, se egy hangosbemondó. Vártunk-vártunk az egyes számú megállóban, ahova küldtek bennünket. Már több mint egy órát toporogtunk,  több busz be is állt, de hiába kérdezgettük a sofőröket, egyik sem oda ment. Azért végre megjött a pályaudvarra tartó járat (Szóval tényleg van ilyen, csak ki kell várni!).

A váróteremben aztán megláttuk, hogy Villa S. Giovanniba 10 perc múlva is indul egy vonat. Felcsillant a szemünk, hátha nem kell várnunk még egy órát! A pénztáros azt mondta, kérdezzük meg a managert. A peronon láttunk egy piros egyenruhás ember – talán ő lesz az.  Ő kis gondolkodás után ingatta a fejét, és mondott is valamit, amit akár igenként is értelmezhettünk. Azért biztos, ami biztos megkérdeztük a vonat személyzetét is. A kalauz egyértelműen igent mondott.  Hát így megy ez Dél-Itáliában! A vonat is ment, sőt száguldott gyönyörű tájakon keresztül – az egyik oldalon a gyönyörűséges tenger elhagyott strandokkal, apró kikötőkkel, kissé elhanyagolt nyaralókkal, tömbházakkal, a másik oldalon a lenyűgöző hegyek, olívaültetvények, pazar kilátású házak (általában jobb állapotban, mint a tengerpartiak).

Villa S Giovanniban volt egy óránk. Szerettünk volna egy kicsit kinézni a pályaudvarról, de nem jutottunk messze. A környéken  messze a legbizalomgerjesztőbb Garibaldi szobra volt.  Inkább visszamentünk, és néztük, hogy nyeli el a komp a rengeteg kamiont, megy hogyan szedik ki a másik kompból a vasúti kocsikat.

A mi személyszállítónk gyorsan megtette az utat, és hipp-hopp máris Szicíliában voltunk. Megkerestük a szállodánkat (Hotel Sant' Elia), aminek eddig csak a hátrányait látjuk.

-          A szoba óriási, de csak légkondi fűti

-          A légkondi nagyon hangos. Ha meg kikapcsoljuk, megfagyunk

-          A fürdőben se fűtés, se ablak. Egy ventillátoron keresztül szellőzik, ami azonnal bekapcsol, ha felkapcsoljuk a villanyt, és a huzat már viszi is ki a meleget

-          A berendezés elég régimódi, kopott, sőt a kárpit olyan piszkos, hogy inkább feláldoztam egy törölközőt, csakhogy ne lássam

-          öreges szag lengi be az egész szobát

-           Olyannyira lehangolódtunk, hogy még az éttermi vacsorát is felcseréltük egy Conádban vásárolt hideg ellátmányra (mozarella és joghurt +műanyag kanál)

-          Van ugyan széf a szekrényben, de nincs rögzítve. Sőt mint kiderült elem sincs benne, tehát nem is használható. De van a szállodában valahol egy szoba, amiben van működő széf, és azt mi is használhatjuk. Háááát!!!!

Biztos, ami biztos, sétáink során találtunk egy kívülről és az értékelései alapján megfelelőnek tűnő szállodát, a Royal Palace Hotelt. 

 Most egyébként esik az eső. A kikapcsolt légkondi időnként furcsa hangokat ad ki.

Azért egy rövid sétát tettünk a városban. Elmentünk a Conadig, meg vissza.

 

2022.11.15.

Megint igaz lett a mondás, hogy fáradt ember ne ítélkezzen. Mikor felkeltünk már meleg volt a szoba, bár a légkondi továbbra is hangos volt, éjjel többször is felébredtünk rá.

 És az első reggeli után a szállodáról is megváltozott a véleményünk. Volt kétféle sonka, mozarella, szalámi, sajtok, joghurt, müzli, gyümölcs, de az a rengeteg édesség …. Egyszerűen tobzódtunk! És még mindig maradt olyan, amit nem kóstoltunk. Majd holnap!

Ma délelőtt egyébként egy jó nagy sétát tettünk, csak ismerkedtünk a várossal, ahol még nem jártunk. A tengerparton indultunk a központ felé, és rögtön egy óriási hajóra bukkantunk, így aztán a város is hemzseg a nézelődőktől.  Megtaláltuk a turistairodát a Piazza Unione Europea-n.  Már meg se lepődtünk, hogy milyen lelkesen adott felvilágosítást az ott dolgozó hölgy. Térképekkel és információkkal ellátva mentünk tovább.

Z. a kannabist áruló bolt iránt érdeklődött, én pedig bementem a Galleria Umbertoba, de mindketten gyorsan és üres kézzel tértünk vissza.

 Délben pedig megnéztük sok-sok emberrel együtt a toronyóra 10 percig tartó játékát is. Láttunk néhány gyönyörű eklektikus stílusú palotát, amelyet Coppedé tervezett. Ő az 1908-as földrengés után 1913-25 között tevékenykedett városban. Nagyon tetszenek a házai. (Azóta már a Rómában létrehozott lakóegyütteseit is megcsodáltuk.)

Délután kóborlás a városban. Megtaláltunk jó néhányat a Blu művésznevű grafittis alkotásaiból. Este hamburger-sör vacsora az Irish pub-ban. Z. füstölt lazacosat evett, én meg valami messinai helyi specialitást.

2022.11.16.

A délelőtt fő attrakciója a Modern Galéria volt, ahol nem csak helyi születésű és Messinához kötődő művészek munkáit láthattuk, hanem egy -  a város büszkeségének, Salvatore Quasimodonak  szentelt kiállítást is. Ő egyébként irodalmi Nobel-díjat kapott 1959-ben. Voltak egészen jó képek is, de volt jó néhány olyan, ami előtt tanácstalanul állodogáltunk. A belépő  4 euró volt fejenként. És ehhez járt egy angol nyelvű kinyomtatott ismertető is a művészek életútjáról és a képekről. Az alkalmazottak olyan lelkesek voltak, hogy még a végén is a kezünkbe nyomtak egy prospektust.

Visszafelé megnéztük még a templomot, újra megcsodáltuk a mechanikai óra játékát, majd tovább kószálva újabb érdekes helyekre bukkantunk. Pl. a Qattro fontana-ra, amiből mára csak kettő maradt a helyszínen. Állítólag a másik kettő a Helytörténeti Múzeumban van.  Erről sajnos nem tudtunk meggyőződni, mert hiába villamosoztunk ki, a múzeum zárva volt. (Úgy látszik a múzeumok nyitvatartása, pontosabban nyitva nem tartása végig kísér bennünket.) Egyébként a 28-as villamos megy ki a múzeumhoz (az az egyik végállomása). Jegyet 1,5 euróért egy közeli trafikban vettünk. A villamoson is van automata, de ott már 2 euróba kerül.

Kellemesen sütött a nap, időnk volt bőven, így sétáltunk egy kicsit a végállomás körül. Találtunk egy elég elhanyagolt lejárót, ami zegzugos ösvényeken apró viskók (na jó, némelyik már nevezhető háznak) között vezetett le a tengerhez. Nem tudom, a part milyen lehet nyáron, de most nagyon rossz állapotban volt: mindenfelé szemét, ottfelejtett bútordarabok, tákolmányok. Persze a tenger azért akkor is tenger! Gyönyörűűűűű! Azért nem  maradtunk sokáig. Visszavillamosoztunk a városba, de nem mentünk el a másik végállomásig, a Kairo tér után leszálltunk, és hazajöttünk erőt gyűjteni.

Az éttermet megint nehéz volt kiválasztani. A legtöbb még üresen tátongott, amikor fél nyolc után elindultunk. És abban is megegyeztek, hogy mindegyik nyitott ajtóval működött. Aztán végül rábukkantunk az Il Siciliano nevű helyre. Kint melegítő lámpák alatt ültek az emberek, és bent is elég sokan voltak. És miután megnéztük az étlapot, kiderült, hogy van hal is. Bár ez a halfajta nekem nem nagyon ízlett, inkább rágós volt, mint kemény. A helyi specialitást rengeteg paradicsomszósszal, különféle olajbogyókkal készítik, és krumplit is tesznek bele. Z. a csak halas verziót kérte (17 euro), én a tésztás változatot, kevesebb hallal (14 euroért).  Mindkettő óriási adag volt. Kértünk hozzá egy üveg bort is. Összesen 55 eurót fizettünk. Nekem egyébként jobban esik a kevesebb, de többféle étel, mint egy óriásadag. Pl. ugyanennyit fizettünk Cosenzaban a Simposioban.

2022.11.17.

Reggel, vagyis délelőtt a szemerkélő eső ellenére elindultunk a tengerparton. Sok irigyelnivalót, érdekes dolgot láttunk:

-          a gyönyörű tenger itt még nem végtelen, de a színe, a hangja, az illata így is csodálatos (Főleg, ha nem nézzük a parton felhalmozódott szemetet, nem érezzük a kompok dízelszagát. De már megszoktuk, hogy ne vegyünk mindent észre!)

-          kevés, de gondozott parkot (Villa Mazzini) gigantikus fikuszokkal, teljes pompájában virágzó növényekkel (citromverbéna, és valami mentaillatú, de szedertermésű örökzöld), halas és teknősös barlangocskával

-          meglepő szobrokat (orosz matrózok emlékműve, akik az 1908-as földrengést követő cunami áldozatainak mentésében segítettek

-          egy lépcsőházat (vagy mit?)

-          találtunk olyan templomot (Saint Giovanni Maltese), ami a hátulját mutatja az utcának, a bejárata egy pici udvarból nyílik, az oldala meg úgy néz ki, mint egy régi lakóház

Annyira tele voltunk az előző napi vacsorával, hogy evésre nem nagyon tudtunk gondolni. Ebédre megettük a maradék olajbogyót, vacsora helyett pedig a Noa bárban ittunk egy pohár vörösbort (Z) és egy uborkás koktélt (én).

2022. november 18.

Újabb utazás. Először tragettoval Villa S. Giovanniba, majd onnan Salernoba. 

A szállodánk (Hotel Plaza) pont szemben van a pályaudvarral, a sétáló utca elején. Tiszta szoba, kellemes meleg és jól záródó ablakok fogadtak bennünket.

Az előző éjjel nagyon rosszul aludtunk, ezért csak egy körsétát tettünk: el a Via Mercatin és vissza a tengerparton.

2022. november 19.

Esik reggel, esik délben, esik este. Közte hol nagyon zuhogott, hol meg egy kicsit elállt. Kétszer azért kimerészkedtünk. Délután tettünk megint egy sétát. Örömmel láttuk, hogy már majdnem elkészültek a híres karácsonyi díszkivilágítással, és reménykedünk, hogy holnap láthatjuk is.

Ember kevés volt az utcán. Még akkor is, amikor az üzletek nyitva voltak, és nem esett az eső.

Találtunk aranyos tereket, szűk utcácskákat ódon házakkal, jópofán felújított éttermeket és rengeteg régi házat, aminek a kapujához/sarkához hozzáépítették a még régebbi oszlopokat. És megtaláltuk a 19-es busz megállóját is, amivel fel tudnánk menni a várhoz, ha elállna az eső. Ezt a programot az időjárás miatt valószínűleg el kell halasztanunk.

 Ebédre megint a Betra nevű kis büfében ettünk egy pizza, ill. panini-szeletet. Azért szeretjük, mert a hely tiszta, az előre megsütött ételekből ki tudod választani, melyiket kéred (nem kell csak azért égett pizzát ennünk, mert a szakácsnak éppen olyan kedve van), és még olcsó is.

Estére az Il Duca nevű óvárosi étteremben foglaltunk helyet. Egyszerű, kicsit lepukkadt étterem. Az ételek is egyszerűek, de ízletesek, normál méretű és olcsó adagokkal.  Én már jól laktam, amikor Z. ételét kihozták, és ráadásul a húshoz rendelt köretet el is felejtették. A ház bora olyan savanyú volt, hogy csak ásványvízzel higítva tudtam meginni. Hazafelé még betértünk a Kings Cross nevű ír kocsmába. Én egy nagyon finom Don Papa nevű rumot kaptam (elegáns szervírozással – melegvizes poháron és hozzá csokit) Diplomatico-áron (12 helyett 8 euro).

2022.11.20.

Esik reggel, esik délelőtt, aztán dél körül megállt, és mi elindultunk a parton kifelé a városból. A tenger még mindig haragosan hullámzott. A kikötőből úgy tűnt, mintha még mindig esne a távolban, de az már csak a felcsapó hullámokból keletkezett pára volt. Nem láttunk túl sok érdekeset. Nyáron valószínűleg ezen a részen lehet a strand.

Ma az Osteria Angolo Masuccio-ban vacsoráztunk. Kicsi étterem, kicsi helyek. Mi az egyik ablak/ajtónál kaptunk helyet. Borlap nincs, a pincér fejből javasol. Étlap van, finom ételekkel. Én kékhalat ettem pisztáciás köntösben sütve mentás joghurttal. Finom volt. Z. valami sügérféleséget evett nagyon finom szószban tálalva. Az utolsó cseppet is kitunkoltam a tányérjából.

Hazafelé még bementünk abba a kis bárba (akkor csokit is ettünk J ), amit az előző utunk alkalmából fedeztünk fel. Én a kedvenc contreaummel, Z. pedig stílusosabban egy pohár nero di avolaval búcsúzott Salernotól.

2022.11.21.

Gyors reggeli a szállodában, és indulás Rómán keresztül Civitavecchiába.

A legnagyobb meglepetésünkre a jegyünk első osztályra szólt – és nem is volt olyan drága (30 euro). Kényelmes ülések, kevés utastárs, víz és nasi hozzá. Valószínűleg nem volt nagy a különbség az 1. és 2. osztályú jegy között, és ezért vettük meg.

Rómában igen csak szedni kellett a lábunkat, hogy elérjük a vonatunkat (fél óra múlva ment volna a következő J ). Civitavecchiában a hajóhoz (Costa Toscana) való eljutást mindig variálják. Most a pályaudvar elől közvetlenül a hajóig vitt bennünket a busz – mindezt 3 euróért (a vonat Rómából Civitavecchiáig 4,6 euróba kerül).

Nagyon gyorsan feljutottunk a fedélzetre. Semmi macera, semmi sorbanállás.  A szobánk még nem volt kész, ezért először a laptoppal felszerelve felmentünk a 18. emeletre – ügyeket intéztünk (a következő utazáshoz vettük meg a vonatjegyeket).

Aztán jött a bemondás: holnapra Nápoly környékén nagy viharok várhatóak, 4 m körüli hullámokkal, ezért a hajó csak holnap este indul el innen. Szóval Nápoly kimarad!

1 órakor már le tudtuk pakolni a kézitáskáinkat, és mentünk ebédelni. Új rendszert vezettek be: az utasok az önkiszolgáló étteremben se turkálhatják össze a tálakat, kiszolgálók teszik tányérba a kiválasztott ételt. Szerencsére kétféle leves is volt, azonnal lecsaptunk rá. Mióta úton vagyunk, étteremben nem láttunk levest, és már nagyon hiányzott.

A hajón más változások is vannak az eddig megszokottakhoz képest. Szerencsére véget  ért a csili-vili korszak. Inkább a praktikumot részesítették előnyben – persze rengeteg designer-elemmel. Ez a stílus nekem sokkal jobban tetszik.

2022.11.22.

Egész nap a hajón maradtunk, mert azért a rossz időt Civitavecchiában is éreztük. Délelőtt esett az eső, délutánra már csak a szél és a hideg maradt.

Egy jó dolog volt az egészben: este tudtunk Melindával és Nicoval beszélni.

A legnagyobb esemény meg az volt, hogy a megrendelt főételem helyett valami olyat hoztak ki, ami az étlapon se szerepelt. Azonnal visszavitték és kicserélték – persze a rák nélkül, mert arra Z. természetesen lecsapott, mielőtt a csere megtörtént.

2022. 11.23.

Tengeri nap sok alvással, olvasgatással, nézelődéssel.

2022. 11.24.

Barcelonában nem akartunk a tömeghez csapódni, ezért inkább a tengerparton sétálgattunk. Jól elfáradtunk.

A kikötőből a városba menő busz oda-vissza 4,5 euró volt fejenként, csak egy útra pedig 3 euro.

 

2022. 11.25.

Valenciában a hajótól a terminálig az ingyenes kikötői busszal mentünk, utána pedig a városi busszal. Korábban a 95-ös busszal utaztunk, de most a sofőr mutatta, hogy várjuk meg a 4-est. Jegyet nem tudtunk venni, mert nem volt fémpénzünk, így ingyen utaztunk (a vezető csak intett, hogy menjünk már).  Visszafelé már persze vettünk jegyet: fejenként 2 euró volt. A Costa shutle busza 14 euro lett volna a városba.

Eredeti terveink szerint ma is sétálgatni szerettünk volna, de a piac és a Lonja közötti utcában éppen akkor (¾ 11 előtt) göngyölték ki a vörös szőnyeget, és nekünk feltétlenül meg kellett várnunk, hogy megérkezzen a király is. Egy gyors körülnézés a piacon, aztán vissza a lépcsőre, és vártunk-vártunk-vártunk. Egyre jöttek e meghívott vendégek, egyre nőtt a tömeg, aztán dél körül megérkezett Ő is. Mérsékelt lelkesedés – részemről megkönnyebbülés – fogadta. Utána kárpótlásként a Városháza előtti téren a ragyogó napsütést és a bekapcsolva hagyott  melegítő lámpa hőjét élvezve kortyolgattuk  az italunkat (én pezsgőt, Z. pedig vörösbort).

Mivel a hajó aznap korán indult, nekünk is menni kellett.

Még belefért egy gyors ebéd az önkiszolgáló étteremben, aztán felmentünk a 17. emeletre a medencékhez, és ott vártuk meg a kihajózást.

2022. 11. 26.

Marseille-be elég későn kötött ki a hajó – du. 1 órakor. Azért, hogy valamit élvezzünk is a városból, a bizonytalan kikötői shuttle (ami egyébként a kikötő kapujától visz a városba), ill. a helyi buszjárat (amire jóval messzebb, a főúton lehet felszállni)  helyett a Costa shutle buszát választottuk fejenkét 19 euróért. Nem volt sok időnk, mert az utolsó busz 16:45-kor jött vissza, és nyilván nem akartuk megvárni a tömeget. Csak annyi fért bele, hogy körbejártuk a régi kikötőt, kívülről megnéztünk a kedves régi látnivalókat: a „melegedőt”, a városházát  és az érdekes újakat: tükörszerűség a kikötő végében, karácsonyi vásárt a sok-sok betlehemi figurával, a Grand …. ( ez egy nagyon menő evő-ivó hely, mi 1-1 pohár bort ittunk csak) a kikötő tulsó oldaláról nyíló egyik mellékutca végén, meghallgattunk egy lelkes fúvós zenekart …

2022. 11.27.

Savonában elég sok időt töltöttünk (7:30 – 18:00). A hajó közvetlenül a belvárosnál  köt ki, ezért két részre osztottuk a napot. Délelőtt sétálgattunk, rábukkantunk egy gyönyörű térre, a Piazza Magdalenára – eddig mindig elkerültük. Lefényképeztem  Giuseppe Cava szobrát, akiről azt gondoltam, hogy köze van az italhoz. Aztán G. barátunk megmondta, hogy ő bizony egy savonai író, költő volt. A szobor feledhető, de a mögötte levő olajfa sokkal-sokkal gyönyörűbb! Megnéztük a helyi képtárat (egy épületben van a kerámia múzeummal, de azt majd legközelebb J ). Fontos információ: a múzeum az első emeleten van, de már a félemeleten megtaláltuk a WC-t. Tehát, ha csak erre van szükség … J A belépő egyébként 5 euró volt (a kombi jegy 7 euro lett volna). Még egy Picasso-juk is van!

Végre megtudtam, hogy a vár közelében levő körforgalomban levő 3 napozó nő szobrát Laura Romano készítette.

 És néztük a boltokat, mert bőröndöt kellene vennem. Az enyémnek a húzója felmondta a szolgálatot. Ugyan a belső bélését felvágva vissza tudtuk pattintani, de elég egy hirtelen mozdulat, és már megint nem lehet kihúzni a fogóját. Vasárnap lévén, csak a kínai árusok voltak nyitva. Szóval majd otthon.

Ebédelni visszamentünk a hajóra, aztán újabb séta a tengerparton és a városban.

Régi vágyam is teljesült - sült gesztenyét ettünk. Évek óta látjuk ugyanazon a helyen az árust, de soha nem volt szerencsénk. Illetve egyszer megkaptam tőle, csak úgy ingyen az utolsó pár szemet. Most a legkisebb adagot (piccola) vettem 3 euróért – bőven elég volt kettőnknek.  Visszafelé útba ejtettünk egy boltot a kikötő közelében. Z. mindenképpen szeretett volna egy olyan bort (Primitivo Manduriából ; márkaneve: Antiche Contrade) venni, amit még Salernoból cipeltünk magunkkal, és csak tegnap bontottunk meg. Persze nem volt, helyette 3 kisüveg pezsgő akadt a kezébe. Egyet – a tiltakozásom ellenére – megittunk az utcán. (A pezsgőnek nehéz ellenállni, és ráadásul egy kedves tévedésem, a mosóház előtt iszogattam. Erről mindig azt gondoltam, hogy valami antik látványosság. Aztán kiderült, hogy alig több 100 évesnél. J ) A pezsgőről meg azt gondoltuk, ha a hajósok el akarják kobozni, inkább ott előttük megisszuk. Nem került rá sor, csak a helyi hatóságok világították át a táskámat, ők meg nem törődtek vele.

2022. 11.28.

A nap végére megállapítottuk, Ajaccio Franciaország Katakolonja. Ami annyit jelent, hogy a gyönyörű tengeren kívül  nincs sok látnivaló.

Pedig itt aztán volt időnk: reggel 8-tól este 6-ig.

A napot megint két részre osztottuk, mert a kikötő itt is a város központjában van, és vissza tudtunk menni ebédelni.

Délelőtt egy kis séta és fényképezés után megnéztük a városi képtárat (8euró) – könnyen feledhető. Oltárképek a 15. századból,  portrék, néhány tájkép és 1-1 szoba a két Napóleonnak. A kápolna meg zárva volt.

Most egyébként nem mentünk be egy templomba se. A múzeummal szemben van egy kívülről érdekesnek kinéző, de a bejárattól visszatántorítottak a műanyag székek. És valahogy utána se jött meg a kedvem.

Ebéd után a tengerparton sétálgattunk. Megkerestük azt a részt, ahol az első ittlétünk alkalmából „strandoltunk”.  Most senki nem volt a vízben.

Napóleon szülőházában akkor már jártunk, így csak kívülről néztük meg.

Tengtünk-lengtünk, és ekkor jött a Katakolón-hasonlat.

 

 

 

COSENZA:

-          az eladhatatlan eladó ingatlanok városa (kevés volt az ingatlaniroda is, én kettőt láttam; az árak egyébként 1 000 euro körül mozogtak négyzetméterenként)

-          délelőtt, kora délután és késő este rengeteg sétáló,kutyát sétáltató  és vásárló ember a Corso Mazzinin (a város központja)

-          gyönyörű boltok lepukkadt környezetben (is)

-          sok jó étterem – érdemtelenül kevés vendéggel

-          a zenés hely azt jelenti, hogy a zene (élő vagy DJ) az étterem előtt szól, bent legfeljebb valami halk háttérzene megy

-          elég élesen elkülönül egy óváros (szűk utcák, elhanyagolt házak, nagy szintkülönbségek), egy belváros (széles utcák, jó világítás) és egy újváros (nincs tapasztalat, csak átutaztunk rajta jövet-menet a pályaudvarra)

-          dimbes-dombos/hegyes (több mozgólépcső is van a szintek között; mi csak egyet találtunk a színházzal szembeni utcánál)

-          kellemetlen kölyökcsoportok a sétáló utca felső végénél levő térnél

MESSINA:

-          mindennapra egy nagy hajó (1 nap: Princess Regal, 2. nap: MSC Lirica) – gondoltam az elején, aztán a 3. és 4. napon csak a szokásos kompok és kishajók

-          két központú belváros: egyik a  Cairoli tér a boltokkal és a másik a  templom környéke a nevezetességekkel és éttermekkel (közülük elég sok ideiglenesen vagy végleg bezárt)

-          rengeteg szökőkút

-          ami a tragédiájuk, az az előnyük is – az 1908-as földrengésben elpusztult a város nagy része, és a helyén felépülő gyönyörű paloták még ma is nagyon jó állapotban vannak. Ettől függetlenül itt-ott zajlik felújítás.

-          bezárt templomokat találtunk (Csak a mise idejére nyitnak ki? A katedrális délben, az óra működése előtt nyitva volt, de utána megint bezárták.)

-          hátat fordít a tengernek (mint több szicíliai város is)

SALERNO:

-          az omlós erkélyek városa - szerintünk

-          a 100 oszlop városa – saját maguk szerint, és tapasztaltuk, hogy  ez is  igaz

-          élhető város, van minden

-          az óvárosban lépten-nyomon templomok, az újvárosban sehol, a legújabb városban pedig egészen meglepő helyen és formában

-          bár sok az étterem, de mi nem találtunk igazán jót

 

COSTA TOSCANA

-          hatalmas hajó

-          kellemes berendezés, felesleges csillogás nélkül

-          kényelmes pihenő rész a fedett medencénél

-          üveghíd a 19. emeleten

-          külső panoráma pihenő

-          panoráma híd rámpával

-          a vacsorához felszolgált desszertek kiemelkedően jók

-          gyors ki- és beszállás