Vonattal és hajóval Spanyolországban 2023 őszén

 

10.12.

 Elindultunk otthonról. Azt tudtuk, hogy Tatabánya körül vágányfelújítás miatt gondok vannak. Ezért figyeltük már előtte napokban a vonat késését – ált. 30 perc volt. DE!!! Ma sikerült a Keletiből 40 perc késéssel indulni, ehhez Budaőrsön még rátett ugyanennyit, aztán álltunk Bicskénél is… A vége az lett, hogy Győrben leszálltunk, és F-ék vittek el bennünket autóval (oda Z vezetett) Wiener Neustadtba. És mit ad isten, ott meg a pályaudvarhoz vezető utca elejét zárták le, így gyalog végig rohantuk az utat (én nem tudtam olyan  sietve menni, mint Z, ezért időnként futottam). 5 perccel a pontosan érkező vonat előtt vonszoltuk fel magunkat és a bőröndjeinket a peronra.

10.13.- Genova és behajózás

 Genova-felé a vonaton egy pár (Katalin és Ferenc Paksról) meghallotta, hogy magyarul beszélünk, és odajöttek beszélgetni. Együtt indultunk a hajóhoz, az MSC Fantasia-hoz. Ezzel a hajóval már utaztunk egyszer, akkor B-kal voltunk. Gyakorlatilag minden változatlan, de már nem tűnik fel a csillogása. Annak idején még nagy szám volt az üvegfalu lift, a rengeteg tükör, meg a Swarowski kirstályos lépcső a lobbyban.

A csomagjainkat gyorsan le tudtuk adni, de a hajózás további részében  elég nagy volt a káosz. Aranykártyánknak köszönhetően „priority” kategóriába kerültünk, és nagyobb sorbanállás nélkül feljutottunk. Ettünk valamit a 14. emeleten levő étteremben, aztán kimentünk sétálni a városba. A Darsena végén találtunk egy bárt, az Il Baluardot,  ott ittunk 1 pohár bort, aztán vissza a hajóhoz.

Éppen visszaértünk, mikor kezdődött a mentési gyakorlatnak csúfolt paródia. A személyzet se nagyon tudta, hogy mit kell csinálni. Végül az lett a megoldás, hogy elirányítottak bennünket arra a helyre, ami a kártyánkon szerepelt, közben párszor lecsippantották a kártyánkat, és mehettünk a kabinba. Ott meg kellett volna nézni egy filmet, és utána felhívni a 811-es számot. Ezt szerencsére előre elmondták, így nem kellett még a filmet se megnéznünk.

Rengeteg utas  volt a hajón, és nagyon hangosak is voltak.

A vacsora volt a legrémesebb. 7 órakor kezdődött, mi ott is voltunk addigra, és 65 perc után kaptuk meg az előételt. Étlapot csak nagy könyörgés után hozott a pincér, eleinte azt állította, hogy nincs, használjuk a QR-kódot, amihez persze net kellett volna, ami meg nekünk nem volt, hisz nem fizettünk rá elő. Asztaltársaink szerencsétlenségükre bort is rendeltek, és sokadik kérésre  is csak ígéretet kaptak, míg végül kiderült, hogy a pincérünk elfelejtette leadni a rendelést, és helyette kaptak a fenti készletből ingyen 1 üveg fehér bort (ők vöröset kértek). Én főételnek céklás rizottót kértem, és erősen túlfőtt céklás rizskását kaptam.

10.14. Marseille

17 eurót kértek 1 shuttle-jegyért a hajón. Jobb híján megfizettük. Most a World Trade Center előtt volt a megálló. Új ismerőseinket elkísértük a kisvonat megállójához, mi meg megkerültük a régi kikötőt és a Palais du Pharo-felé indultunk azzal a céllal, hogy megnézzük Napóleon egykori lakhelyét. Amiről aztán kiderült, hogy soha nem lakott ott, és az is, hogy bár felújították, most zárva van. A körülötte levő parkból gyönyörű a kilátás a városra és a tengerre is. És még egy kellemes/érdekes meglepetés: ingyenes WC-t találtunk, ahol a „terméket” egy futószalag szállította.

Tovább sétáltunk a Plage des Catalans-felé, ahol sokan fürödtek a tengerben. Én csak a kezemet mártottam bele, elég kellemes volt a víz.

Visszafelé elkanyarodtunk a Prefettura-felé, és előtte a Grand Bar Pierre teraszán pihentünk meg – 1 capuccino és 1 pohár bor mellett.

Valamelyik bevásárló utcán mentünk el a régi körhintáig, aztán  Canabiere úton tovább. Jobbra találtunk egy nyüzsgő arab piacot, aztán meg jó néhány hasonló kávézót és mindent áruló boltocskát. Szóval ez nem a mi környékünk!

Este a vacsora már kicsit gördülékenyebben zajlott. A színházban egy kiérdemesült, de nagyon lelkes, és Zoli szerint jó hangú énekesnő szórakoztatta a tarka-barka öltözékű közönséget.

10.15.Barcelona

Előző este hiába vártuk a megszokott tájékoztatót a kiszállásról, meg a számlát, semmi nem jött. Így aztán összepakoltunk, és lefeküdtünk aludni. Reggel láttuk, hogy néhányan ugyan kipakolták a bőröndjeiket, de ott álltak a kabinjuk mellett. Ezek szerint új rendszert vezettek be, és mi jól döntöttünk, hogy nem csináltunk semmit. Kényelmesen szedelőzködtünk, reggeliztünk, kifizettük a számlát. A szervizdíjból most nem engedtek, ezért jegyzőkönyvet vetettünk fel a hiányos szolgáltatások miatt.

Elmetróztunk a szállásunkra (Hotel Ibis Sagrada Familia). Azért választottuk ezt a szállodát, mert viszonylag közel van a metróhoz, és egyszer már aludtunk ott, akkor 1 éjszakára elfogadhatónak találtuk.

Otthagytuk a bőröndöt, és sétálgattunk a környéken, a St Joan téren.  Mivel esett az eső, nem mentünk messzire. Felfedeztünk egy német nyelven miséző templomot, egy új metrómegállót, ami közelebb van a szállodához, mint az eddig használt Sagrada. Láttunk petanquet játszó embereket. És természetesen megcsodáltuk/szörnyülködtünk a cigány-barokk építkezésen.

A szoba elfoglalása után, a Diagonál-mentén Glories-felé mentünk. Ezen a részen most újítják fel a villamosvágányokat. Találtunk egy nagyon érdekes piacot, a Mercat dels Encants de Barcelonát. A teteje pont úgy tükröződik, mint a kistestvéréé Marseille-ben, csak sokkal érdekesebb. Sajnos már zárva volt. A közelben található Katalán Nemzeti Színház épülete azonban nem nyerte el a tetszésünket.

10.16. Madrid  1. nap

A vonatunk 17:10-kor érkezett meg az Atocha pályaudvarra. Kerestük a metrót, nem találtuk. Megkérdeztük, kaptunk valami mutogatással fűszerezett magyarázatot, aminek nyomán megtaláltuk … a következő megállót, az Estacion Del Arte-t. Csak visszafelé derült ki, hogy a metrónak ezt a megállóját átépítik. És érdekes módon, a másik pályaudvaruknál a Chamartinnál is elég nagy a káosz, ott is építkeznek.

A Tirso de Molina megállónál szálltunk le, és onnan már csak 1 perc lett volna a szállodánk, ha nem esett volna útba egy Lidl, ahol Z-nak feltétlenül vásárolnia kellett. 1 üveg cava és 1 csomag kesudió volt a zsákmány, amit a szállodában aperitivo-ként el is fogyasztottunk. Mivel már elég késő volt, csak egy kis sétálás-tekergés következett a környéken, eljutottunk a Plaza Sol-ra,  és egy vacsora a La Katedral nevű étteremben. Véletlenül esett rá a választás, de nem bántuk meg. Életemben először ettem sült articsókavirágot (sonkával tálalták). Utána már máshol is láttam az étlapon, meg a piacon elősütve is – persze nem nézett ki olyan gusztán, mint az enyém.

A szállodánk az Eurostars Plaza Mayor – mint a neve is mutatja, közel van a Fő térhez. Ezért is nem értetjük, hogy miért ennyire lepukkadt a környék. Egyik délben láttunk egy hatalmas sort, ebédért álltak sorba az emberek. És a legtöbben nem tűntek hajléktalannak. A szobánk egyébként egy pici belső udvarra nézett, így ugyan csendes volt, de soha nem tudtuk, hogy milyen kint az idő, csak azt vettük észre, ha esett az eső.

10.17. Madrid  2. nap

A mai napot 2 részletben teljesítettük.

Délelőtt a dél-nyugati irányt tartottuk, és hittünk valamelyik blognak, amelyik azt állította, hogy a San Isidoro múzeumot mindenképpen meg kell látogatni. Végül is nem vesztettünk vele semmit (ingyenes volt), de látni sem láttunk sokat, mert a felső szintek zárva voltak. Meg egyébként is, ez csak a város korai történetével foglalkozik.  A legérdekesebb a paleolit-korból származó mamut csontváz volt, meg egy kisfilm Madrid városfalainak  építéséről. A 4 nevű téren át eljutottunk a  La Violetera szoborig, onnan a viadukton keresztül a katedrálishoz. Be nem mentünk!!!

Közben jártunk 2 piacon is: A Mercado de la Cebada tényleg piac, míg a Mercado Anton Martin már inkább pult mellett evős-ivós hely előre elkészített tapasokkal. Azért néhány helyen kínálnak frissen sütött ételeket is. Az árak vetekednek a jobb éttermekével. De hát ez a sznobizmus! Mi vacsorára inkább elfogadtuk a szálloda portásának javaslatát, és a Serefina-ba mentünk. Nagyon finom gin-tonik koktélt (9 euró) ittam, és hagymával sajttal egybesütött gombát ettem (13 euró)

Úgy gondoltuk, hogy a délutáni  pihenés után majd visszamegyünk a Királyi Palotába, és kihasználjuk az ingyenes lehetőséget (du. 4-től az EU-állampolgároknak nem kell fizetni). Csakhogy ezt mások is így gondolták, és óriási volt a sor már 3 óra után. Sétálgattunk, nézelődtünk, a sor meg egyre nőtt. Mi nem álltunk be, hanem inkább tovább sétáltunk. Éppen a mellette levő parkban akartuk megnézni a régi királyok szobrait, amikor Nico jelentkezett. Beszélgettünk egy jó fél órát. Utána hatalmas szél kerekedett, és esni is kezdett, úgyhogy jobbnak láttuk hazafelé indulni. (A sor még mindig hosszan kígyózott a palota bejárata előtt). Délelőtt a Sacramento utcán, most meg a Calle Mayor-on mentünk.

Kedvenceim az utcákat jelző kerámia táblák, amik valamilyen módon utalnak az utca nevére vagy történetére.

10.18. Madrid 3. nap

Az első reggel még megittam a szobánkban rendelkezésünkre álló nescafét, de ma már inkább a szemben levő pékségbe (Pasteleria Pan Feliz) mentem, ahol 2,2 euróért egészen jó capuccinót kaptam.

Délelőtt a Királyi Palotában kezdtünk. Fejenként 12 euró volt a belépő. Inkább kifizettük a hosszas sorbanállás helyett. Sajnos a tömeg miatt nem vettem észre, hogy az elején lehetett audio-guid-ot kérni, így elég kevés információhoz jutottunk, mert kiírás csak hellyel-közzel volt.  És sajnos fényképezni sem lehetett, pedig lett volna mit! Még soha nem láttuk például, hogy az óriási csillárokat tartó zsinórokat/láncokat a kárpit anyagából beburkolják. Gyönyörű volt a berendezés! Megnéztük az oldalszárnyban található fegyvertárat is, amiről azt állítják, hogy Európában a 2. legnagyobb a bécsi után. Már láttunk pár arzenált, de ez semmiképpen nem a második! Még egy csalódás, mert a plakáton szereplő hintónak sem láttuk nyomát.

A palota mellett elsétáltunk, és csak egy pillantást vetettünk a kertre (majd később visszajövünk), mert valahol azt olvastam, hogy a Debod (egyiptomi templom) „télen” csak fél kettőig látogatható. Na, ez sem volt igaz! Volt viszont itt is nagy sorban állás – lassú haladással. Tehát ezt is csak kívülről jártuk körbe. Egy kis pihenés a parkban, és irány a Cerralbo múzeum, ami nagyon olcsó (3 euró) és kissé kaotikus. Mindent felhalmoztak, amit a márki utazásai során összegyűjtött. Még egy „Emlék” feliratú butykost is találtunk az egyik vitrinben.

Átsétáltunk a Plaza Espana-ra, ahol Cervantes hatalmas emlékműve áll a hatalmas épületek tövében. Az innen induló Gran Via-n indultunk mi is tovább. A La Toscana nevű étteremben megálltunk egy menüs ebédre (14,95) – ez volt a napunk mélypontja. Hazafelé kissé nehezen keveredtünk ki a Plaza Sol-ról (a Carratas utcán kell elindulni, a Tio Pepe-s ház szemben van!!!).

Vacsorára a Carefour-ban vettünk néhány apróságot.

10.19. – Madrid 4. nap

Ma reggel esőre ébredtünk, és esik egész nap.

 Reggel még átszaladtam a kávézóba, a pincérnő ismerősként üdvözölt, és már készítette is a capuccinót.

A zord idő ellenére délelőtt elindultunk abba a múzeumba, ami legközelebbinek tűnt valamelyik metróhoz. Ez az Amerika Múzeum volt. Zoli sok-sok aranyat várt, hát az nem volt! Ehelyett láttunk szobrokat, szőtteseket, tollas díszeket, csónakokat, szerszámokat, képeket, térképeket, felállított tipit és kunyhó-rekonstrukciót, sőt még egy múmiát is.  Jó sokat nézelődtünk, meg üldögéltünk – vártuk, hogy elálljon az eső, de sajnos egyre jobban szakadt. Ázva-fázva visszametróztunk a szállásunkra, és megint várjuk, hogy elálljon az eső, legalább tudjunk elmenni vacsorázni, különben megint valami apróságot vacsizunk. Szerencsére nem ez történt.

Kicsit szemerkélt még ugyan, mikor elindultunk, ezért egyik, a közeli téren levő étteremre esett a választásunk. A Taberna Tirso de Molina felülmúlta a várakozásainkat. Zoli szokás szerint tőkehalat evett, én meg gombát. Még szerencse, hogy mindenhol máshogy készítik. A tőkehalhoz most aranyszínű hagymát tálaltak. Ez szerintem párolt hagymát jelent egy kis mézzel megbolondítva. Nagyon jól illett az én sajttal grillezett ördögszekér gombámhoz is. Kértünk hozzá kenyeret. Ilyet még nem ettem, ezért utánaolvastam. Serpenyőben sütött zsíros kenyér volt. Háááát! Egyszer érdekes volt, de elég is! Egy üveg bort is ittunk, és összesen 40 eruót fizettünk.

A vacsora végére elállt az eső, és még sétáltunk egy kicsit a tér körül.

10.20.Madrid- Valladolid 1. nap

Délben indult a vonatunk a Chamartin megállóból Valladolidba. Az út kb. 1 órás volt. A madridi pályaudvaron egy kicsit keveregtünk, mert a több szint és az építkezés kissé megzavart bennünket. És nem csak bennünket!

Valladolidban gyalog sétáltunk be a szállodába, kb. 15 percre van a pályaudvartól. Közben útba ejtettünk egy turista információt is. Azért biztos, ami biztos a szálloda recepciósát is megkérdeztük. Hááát! Idegenvezetőket megszégyenítő részletességgel mutatta be a város nevezetességeit, meg az éttermeket. És minő véletlen, első helyen a szállodája éttermét ajánlotta, utána meg csupa méregdrága helyet! Szóval ezeket kerüljük. Végül egy nagyon egyszerű helyen vacsoráztunk, mert éhesek voltunk, és a többi hely csak később nyitott. Már előtte megtaláltunk egy zenés helyet, a Zvomot, és visszamentünk egy koktélra, meg együtt táncikálni a „nyugger” klubbal.

10.21. – Valladolid 2. nap

A reggelem természetesen egy jó kávé keresésével kezdődött.  Az első helyen a capuccinónak inkább csak tej-íze volt, ezért kerestem egy másikat, a Manolo Bakes-t, ami tényleg jó választásnak bizonyult. A kávéhoz nem kiskanalat, hanem sült tésztát adnak. És a péksütijeik is jól néznek ki. A capuccino egyébként 2,6 euró volt, míg az első helyen 2 eurót fizettem.

Délelőtt elég sokat elszöszmötöltünk azzal, hogy mikor és hogyan menjünk Salamancába, meg Regiékkel is beszéltünk.

Így csak jóval 11 óra után indultunk útnak. Sétáltunk egy kicsit a folyó parton, megnéztük a csodaszép rózsakertet, a Rosalédát. Előző napon az utcai plakátokon azt olvastuk, hogy valahol van egy Sorolla-kiállítás, ami délben nyit ki. Hát ebből annyi volt igaz, hogy délben nyitott, de Sorollának csak 2 képe volt, a többi a spanyol kortársaitól származott, amiket magángyűjteményekből szedtek össze. Ami viszont nagyon tetszett, hogy a kiállítást egy renovált templomban tartották, az Iglesia de la Pasoin-ban.

Később is találtunk egy ilyen újrahasznosított templomot a Santiago utcán, az Iglesia de las Francesas-t. Az utca felőli kapura az volt kiírva, hogy Centro Comercial. Már ez is meglepő volt! Mert  az udvarból tényleg egy bevásárlóközpontba lehetett bejutni. De az igazán meglepő, magában a templomban volt: egy nagyon érdekes színháztörténeti kiállítás. Már csak az a kérdés, hogy a színház is itt működött-e.

A másik kérdés pedig az, hogy ilyen önzetlen itt az egyház? Vagy ennyire nincsenek hívők? Talán egyik sem igaz, sőt talán pont az ellenkezője történt. Útközben két újabb templomot is láttunk, a San Ildefonsot és egy másikat az Espana téren!!!

Elsétáltunk a Museo de la Academia de Caballeria épületéhez, de be nem jutottunk, még a bejáratot se találtuk!!! Egyébként nem is nagyon törtük magunkat, mert a szoborkiállítás egyikünknek sem szíve-csücske. De azért kívülről igencsak megcsodáltuk az épületet – tényleg kár lett volna börtönnek meghagyni!

Továbbmentünk a parkon keresztül. Láttunk galambházat, pávákat, kacsaúsztató tavat és ennivalót kunyeráló mókusokat. A célunk a buszpályaudvar volt, mert másnapra akartunk buszjegyet venni Salamancába. Az Avanza társaságnak csak egy automatája működött, amin az alkalmazottjuk bejelentkezett, és így távvezérelve próbáltunk jegyet venni, csak sajnos a gép a kártyánkat nem fogadta el. Elég bizonytalannak tűnik a rendszer, így valószínűleg lemondunk az utazásról.

Visszafelé, a park mellett találtunk egy jónak tűnő éttermet, a Restaurante asador El Figón de Recoletos

Mint kiderült, nagyon népszerű, hagyományos kasztíliai étterem. Szombaton 2 óra körül mi kaptuk meg az utolsó szabad asztalt. Legtöbben a kemencében sült bárány miatt jönnek ide. Mi levest, sült gombát és paradicsomos halat ettünk. A pincérnő mikor látta, hogy először vagyunk itt, ropogós, illatos, sült pofaszalonnát is hozott, a végén meg macskanyelvet. A bor is finom volt (1-1 pohárral ittunk).58 erurót fizettünk.

10.22. Valladolid 3. nap

A reggeli kávézás és szedelőzködés után a Museo Patio Herreriano-felé vettük az irányt.

Éppen utunkba esett egy megmaradt római faldarabka, meg egy padon üldögélő nénike.

Ez a múzeum a  hajdani San Benito kolostor egyik részében működik (a túloldalán, a templom felőli oldalon  található az egyik turistairoda – a másik a nagy park oldalán van), kortárs képzőművészeti múzeumként működik. De maga az épület is figyelemreméltó, gyönyörűen renoválták, a múzeum meg ingyenes.  Az előtte levő téren láttunk életünkben először termő gránátalmafát.

Utána a Palacio de Fabio Nelli volt a célunk, itt található a Valladolid múzeum. Közben és utána is kívülről megcsodáltunk jó néhány templomot (némelyiket újrahasznosították, némelyikben éppen mise volt), palotát és a régi bikaviadal arénát, ami ma már lakóépület. A Museo Valladolidban megint nem csak a tartalom, de maga az épület is nagyon érdekes volt. És persze itt se kellett fizetni.

A következő megállónk a Palacio Reál volt. Úgy tudtuk, hogy nincs nyitva, de persze hogy tévedtünk. Igaz, a termekbe nem lehetett bemenni, csak az udvarra. Ami tele volt gyerekekkel mert Playmobil kiállítás volt éppen. A San Pablo tér túloldalán levő templom, a San Pablo homlokzata egy igazi képeskönyv, a mellette levő palota meg egy élő történelemkönyv – az előcsarnokában a kerámiák fontos történelmi  eseményeket ábrázolnak.

Egy másik közeli templomban meg saját készítésű sütiket árultak az apácák és a hívek közösen.

Hazafelé úgy döntöttünk, hogy hagyományos ebéd helyett sütizés lesz. A Julián Arranz Pastelería-ben nagyon finomakat vásároltunk.

A szieszta és Nicoval való beszélgetés után a Casa-Muse Colon volt a tervünk. Elég messze van a szállásunktól (kb. 20 perc), így sok mindent láttunk /újra láttunk közben. Ebbe a múzeumba is ingyen bejutottunk, mert kártyával nem lehetett fizetni, és az 50 eurósból meg nem tudtak visszaadni. A múzeum kialakítása maga a csoda, informatív, interaktív, szemet gyönyörködtető és minden kényelemmel felszerelt (lift mindkét oldalon, mosdó minden szinten) és hozzá figyelmes személyzet.

Hazafelé séta, bevásárlás a másnapi reggelihez a piac alagsorában található Auchan-ban (nyitva 7:00 – 24:00.

10.23. Valladolid 4. nap

Hétfő van, a kulturális létesítmények zárva, ezért ma csak úgy tengünk-lengünk-sétálgatunk-tervezgetünk. Sajnos a szálloda információi pontatlanok voltak, ezért a neten található adatok ellenére hittünk nekik,és elmentünk a Academia de Caballeria-hoz. Természetesen ma sem jutottunk be, de legalább a bejáratot most megtaláltuk.

Ebédre a Los Ilustres étteremben foglaltunk asztalt délután két órára. Az elsők közt érkeztünk, és pillanatok alatt megtelt az étterem, a 2 pincér nem is nagyon bírt a forgalommal, meg egyébként sem voltak a helyzet magaslatán:pl.  kettőnknek kihoztak 2 villát és 1 kést, és csak 4. kérésre pótolták. 3 pohár borért és 5 tapasért fizettünk 31 eurót. Nem drága, de az árképzésük számunkra nagyon aránytalan. 1 krokett 1,8 euro és két db tőkehal 2,9 euro!!! Desszertet már a piacon ettem.

 

10.24. Valladolid – Toledo utazás

A vonatról még le se szálltunk, de máris lenyűgözött bennünket a város, pontosabban a pályaudvar épülete.

Jobbra indultunk el, és elhagyva a vasútállomást, azonnal megtaláltuk a buszmegállót. Valaki azt írta, hogy „A Plaza de Zocodover (városközpont) vonalai az 5, 511, 61 és 62.
A jegy ára 1,40 €.
A Toledo városi buszain nem lehet hitelkártyával vagy mobiltelefonnal fizetni.
A sofőr nem fogad el 5 euró feletti bankjegyet egyetlen útra.” És ez igaznak is bizonyult.

És az is igaz, hogy a terepviszonyok miatt körjáratban ment, és így kaptunk egy kis betekintést a városból.

A szállodánk, a Hotel Sercotel Alfoso VI egy régi épületben van, régies berendezéssel, régi és új hiányosságokkal (nem záródó fürdőszoba, penészes szagú víz, szürkés, foszladozó törölközők, nem működő fűtés … ).  Mindez egy 4 csillagos szállodában!!! Számomra a patináns nem azonos az elhanyagolttal!!!

Az első séta természetesen a vacsorázóhely keresésével telt. Végül a La Abadia nevű sörözőben kötöttünk ki, amit a szálloda egyik recepciósa ajánlott. Én a vidék specialitását, a pörkölt-szerű húsételt ettem, amit kockára vágott sült krumplival tálaltak. Z. megint halat evett sült paprikával és kenyérrel.

10.25. Toledo 1.  teljes nap

Nehezen indult a nap. Elhatároztuk, hogy befizetünk egy kisvonatos utazásra, mert azzal olyan helyre is eljutunk, ahova magunk nem mennénk el. Már azzal is gond volt, hogy megtaláljuk a jegyárusító helyet (a Zocodover  téren van, a pink pult), aztán meg a kisvonat induló állomását nem találtuk, pedig a szállodánktól nem messze volt. Igazából azzal volt a gond, hogy kevés a pontos információ, az alkalmazottak pedig  nem valami segítőkészek. De ez nagyjából jellemző az egész városra. Túl sok a turista, és már-már únják őket / bennünket. Azért végül a 11:30-as vonattal elindultunk.

Utána séta a városban keresztül-kasul.

A Santa Fe kolostorban láttunk egy nagyon nívós kortárs kiállítást. És persze magát az épületet is elég látványosan restaurálták. Meglepetésünkre az első teremben egy Rippl Rónai képet találtunk. Csak az a furcsa benne, hogy hímzésnek tűnik.

Kipróbáltuk a mellette induló mozgólépcsőt (escalares) is, de félútról visszafordultunk, mert éppen javították és lefelé gyalog kellett volna menni.

Kóstoltunk marcipánt. Eljutottunk a Monasterio de San Juan de los Reyes-ig, útbaejtettük a zsinagógákat, a Greco múzeumot és egy boltot, ahol holnapi reggelihez/ebédhez bevásároltunk.

Este a neten talált pizzériába, a COMES-be mentük vacsorázni. Én toledói módra készült pizzát ettem – rászeletelt szarvashússal,  (talán) golden almával és oregánóval, Zoli pedig marhahússal töltött raviolit. Ez utóbbit  inkább úgy írnám le, hogy kevés tésztában sok hús. Talán úgy készülhetett, hogy főztek egy jó marhapörköltet, és egy-egy darabka húst betekertek friss tésztával, és kifőzték a pörkölt szaftjában.

Holnapi tervek:

Alcazar

Mercado San Augustin ?

Mezquita ?

Convento Santa Clara ?

Real Academia de Bella Artes ?

Cuevas de Hercules

Termas Romanas

Iglesia de los Jesuitas

Museo de los Concilios y la Cultura Visigota

Convento San Clemente

Real Colegio Doncellas Nobles

Royal Foundation of Toledo

10.26. – Toledo 2. teljes nap

Indultunk az Alcazar felfedezésére. Eddig csak kívülről csodáltuk, mivel pont vele szemben lakunk.  Úgy tudtuk, hogy jegyet a hátuljához épített Museo del Ejército –ban  (Hadtörténeti Múzeum) lehet venni. Reggel 10-kor nyitottak, és kiderült, hogy ez megint egy hamis információ volt. Jegyet adtak, de ingyenes volt, és  2 része le volt zárva. Köztük az is, amivel át lehetett jutni az Alcazárba. Így aztán – ha már ott voltunk – megnéztük ezt kiállítást is. Csak ámultunk-bámultunk.  Egy, a római időkből származó víztároló-rendszer maradványai fölé húztak egy modern kiállító csarnokot, amit összekötöttek a palotával, és megtöltöttek katonai tartalommal.

Következő célunk a Mercado San Augustin  volt. Ha azt írnám, hogy a következő csalatkozásunk, akkor is igazat írnék. A piacot ugyanis most tatarozzák.

Szűk utcákon, lépcsőkön, középkori kapukon keresztül eljutottunk a Mezquita Santa Luz-hoz. Ahova végül is nem mentünk be. Egy pici épületről és egy pici kertről van szó, 4 eurós belépődíjjal. Mi már jártunk Cordobában, annál szebbet úgysem tudnak mutatni, a pénzt meg elköltjük másra.

Bár a mai napon egyetlen fityinget se fizettünk, mert az állami múzeumok és emlékhelyek ingyenesek.

A terv szerint elmentünk a Santa Clara kolostorhoz, de sajnos csak ott vettük észre, hogy be kellett volna jelentkezni.

Viszont 2 római korból származó helyre eljutottunk. Nekem a Herkules-barlang jobban tetszett, mint a fürdő. Van egy működő arab fürdő is a közelben, de azt kihagytuk.

A végén megtaláltuk az egyetemi negyedet. Kicsit megpihentünk a parkjában, aminek közepén Lope de Vega szobra áll. Onnan már láttuk a  San Román templomot. Ez volt a mai napunk első felének végállomása. Szép keretet adott a múzeumjáró délelőttünknek  az itt működő vizigót múzeum (Museo de los Concilios y la Cultura Visigota).

Annyira elfáradtunk a délelőtti mászkálásban, hogy fél 5 körül ébredtünk fel a sziesztánkból. Siettünk volna az Alcazarba, hogy legalább körbe tudjuk járni, de azt láttuk, hogy az alkalmazottak a nagy szélben együttes erővel éppen azzal küzdenek, hogy bezárják a nagykapukat. Aztán meg szakadni kezdett az eső, így a délutáni városnézés elmaradt.

Este még szemerkélő esőben indultunk el vacsorázó helyet keresni (előtte a neten kigyűjtöttük azokat, amik a közelven találhatóak és nyitva is vannak – mert itt is az a szokás, hogy ebédre kinyitnak, bezárnak, és 7 óra után újra kinyitnak, ill. van egy másik változat is, amelyik reggel kinyit és 17-18 óráig tart nyitva, ezek általában a családi gyorséttermek.

Na, ez megint úgy működött, ahogy eddig nagyon sok minden a városban, vagyis sehogy. Mindháromról (Restaurant Santa Fe, Irish pub, La Cuesta de Toledo) kiderült, hogy zárva vannak. Ezért a szemerkélő eső miatt bementünk az egyetlen normálisnak kinéző helyre, a Taberna Cuchara de Palo-ba, és nem bántuk meg.

10.27. Toledo-Madrid utazás

Már délelőtt elindultunk Toledoból. A vonat megint az Atocha pályaudvarral ért be. Most már rutinosan a buszmegálló felé vettük az utat, mert az 1-es metró állomásain (legalábbis ezen a szakaszon) nincs mozgólépcső, és néha már nehéz a bőröndöket le-fel cipelni. Az Anton Martin megállótól 1 utcányira van az új szállodánk, az Ibis Styles Madrid Prado. A szoba az eddigi Ibis szállodákéval ellentétben meglepően tágas, végre az utcára néz, és még a fűtést is tudjuk szabályozni.

A bejelentkezés után az első dolgunk a bevásárlás volt, találtunk a közelben egy Dia boltot, és ott megvettük a szükséges élelmiszert, hogy ne kelljen mindig étterembe menni. Ennek ellenére megint étteremben ebédeltünk – a recepciós ajánlására a Lateral Santa Ana étterembe mentünk. A szálloda recepciósának ajánlására mentünk ide, és nem csalódtunk. Ugyan csak vizet kértünk, mégis hoztak olajbogyót (hagymás-paprikás olajban). Z. evett egy salmorejot és egy marhahússal töltött cannelonit, én pedig sertéspofát tört krumplival. Ezért 31 erurót fizettünk.

10.28. Madrid – 5. teljes nap

Az időjárás-előrejelzés nem a legkedvezőbb számunkra, rengeteg esőt jósol. A ma délelőtt esőmentesnek tűnik, ezért szabadtéri programot tartottunk, elmentünk a Retiro parkba.

Már a bejárata is gyönyörű. És ráadásul egy kivetítőn figyelmeztetik az embereket, hogy dél körül vihar lesz, vigyék haza a gyerekeket!

Az északi részén a csónakázótó körül sétáltunk, megnéztük az emlékművet, számtalan szobrot, egy gyerekrajzokból álló kiállítást (ami igazából egy neves spanyol művész projektje) a Velázques palotában, a Kristálypalotába sajnos nem lehetett bemenni. Este fb. barátom segítségével kiderült, hogy ezen a hétvégén fényjátékra kerül itt is sor – valószínűleg ezért van zárva.  És visszagondolva a XII. Alfonso emlékműnél is láttunk erre utaló jeleket.

10.29. Madrid – 6. teljes nap

Tegnap láttuk, hogy  a Monet-kiállításon nagyon hosszú a sor. Azt gondoltuk, talán reggel nincsenek olyan sokan (Madridban 10 óra reggelnek számít.). Tényleg így volt. Az viszont kellemetlenül érintett bennünket, hogy bár nagyon szépen összerakták a kiállítást, nagyon kevés művet lehetett látni. A másik negatívum pedig az volt, hogy a Centro-Centro kiállításainak otthont adó Palacio de Cibelesben átalakítások zajlanak és jelenleg eléggé kihasználatlan.  Ez egyébként a Spanyol Posta és Távíró társaság központjának épült, és 1909-ben nyílt meg. Jelenleg a madridi városi tanács tulajdonában van, és számtalan különböző projektnek ad otthont. Itt működik többek között a Centro-Centro kiállítótér (2023. októberében Monet kiállítás volt itt), a Paisaje de la Luz kiállítás ( ez egy UNESCO-s projekt, angolul Landscape Light,amely makettek és fények segítségével mutatja be a környék nevezetességeit) , egy tetőtéri kávézó és kilátó, turista információs iroda

A Colomb-tér felé indultunk tovább, és megint belecsöppentünk egy tüntetésbe.

Hazaútban elkanyarodtunk a Gyíkok háza felé.

Este szerettük volna megnézni a díszkivilágítást  (Luz Madrid) , de ez megint olyan „spanyolosan” lett megszervezve. A  Sofia Renia-nal levő 1 órával később kezdődött, a Caixa Fórumnál-levő elmaradt, ezért a Retiro parkihoz indultunk, de közben úgy megeredt az eső, hogy inkább hazamentünk.

Egyébként a séta során

-          közben bementünk a Caixa Fórumra, de nagy tereken kívül mást megint nem találtunk. Ugyan volt egy kiállítás, ami 6 euróba került, de nem nagyon tudtuk hova tenni, ezért nem mentünk. Az épület a vas és beton szerkezetével és a vertikális kerttel kívülről sokkal érdekesebb, mint belülről.

-          Elsétáltunk a Királyi botanikuskerthez. A belépő 6 euró. Nem valószínű, hogy bejutunk, mert állandóan esik az eső, és inkább benti programokat választunk.

-          Még mindig volt 1 óránk a kezdésig, ezért kerestünk egy kocsma-éttermet, ahol eltölthetünk egy kis időt. Ez volt a Lacaña. Kicsi és zsúfolt, nagyon népszerű hely, folyamatosan tele volt. Mi is kellemesen éreztük magunkat, elégedettek voltunk az ételekkel, italokkal.

-          10. 30. Madrid – 7. teljes nap

Délelőtt a szállodában maradtunk, vártuk a híreket Melindáról és Timoról. Kisütött a nap, és elindultunk a Thysen-Bornemisza kiállításra. Közben útba ejtettük a szomszéd utcában levő Cervantes emléktáblát és Lope de Vega házát.

 A múzeumnál olyan hosszú volta sor, hogy középen állva se az elejét, se a végét nem láttuk, Megnéztük mi a helyzet a Reina Sofiánál. Reménykedtünk, hogy ott nem lesznek sokan, de tévedtünk. Ott két sorban álltak az emberek, még az előreváltott jeggyel is!!!  A jó idő, és a múzeumok  előtt látott tömegek miatt  inkább a tegnapi állításomat megcáfolva elmentünk a Királyi botanikus kertbe.

A botanikus kert fő szánzációi a bonsaiok voltak. Sajnos virág már kevés volt.

A séta végén azért mégis csak elkanyarodtunk a Tyssen-Bornemisza-felé. És igazunk lett, sorbanállás és belépő nélkül bejutottunk (hétfőn 12:00-16:00 között ingyenes). Igaz, csak másfél óránk volt rá, de bónuszként még az ideiglenes kiállítást is láttuk. Picasso művei párhuzamba állítva az eredeti alkotásokkal.

Jól elfáradtunk, és már csak arra volt erőnk, hogy pihenés után egy rövid esti sétát tegyünk a környéken.

 

-          10.31. Madrid – (8. teljes nap) - Segovia

Segoviában jártunk. Ha már a közelben van egy ilyen csoda-helyszín, akkor meg kell nézni.

A Moncloa buszpályaudvartól indultunk. Egy óránál kicsit tovább tartott az út, 9 óra után érkeztünk.  Hideg volt, és ennek megfelelően kevés ember az utcákon. A vonat azért nem jó, mert nagyon messze áll meg Segovia központjától.

Amit először megláttunk, és megcsodáltunk, az természetesen a vízvezeték. Megnéztük hosszában-keresztben, fényképeztünk, utánaolvastunk, de a mellette levő turistainformáció csak nem akart kinyitni. Meguntuk a várakozást, és elindultunk az egyik várfal-melletti úton a történelmi városrész belseje felé.  Ha nem így teszünk, sose vesszük észre a várfalon selfiző ördögöt. A Plaza Mayor után elsétáltunk a katedrális mellett (be nem mentünk), fel az Alcazarba. Gyönyörű volt, és érdekes a mellette levő Casa de la Química is.

Lefelé menet még volt időnk bemenni a Casa de Sol-ba, ami a Segoviai Történeti Múzeum (ebben az évben aznap volt nyitva utoljára).

Előtte és utána is megnéztünk mindent, amit utunkba esett, jól elfáradtunk. Nem is ebédeltünk, mert vacsorára foglaltunk egy éttermet, Timo születését szerettük volna megünnepelni ott. Ezért csak „Limón y menta” cukrászdában vettünk néhány sütit.

A buszra  elővigyázatosságból megvettük oda-vissza a jegyet. Mivel mégis korábban szerettünk volna visszautazni, megpróbáltuk becserélni a jegyet egy korábbi járatra, de a pénztáros határozottan állította, hogy minden jegy elfogyott. Így a buszpályaudvaron üldögélve vártuk meg a mi járatunkat.

Este a La Finca de Susana étterembe mentünk. Nem volt rossz, de az értékelések és az étlap alapján többet vártunk tőle. A környezet hagyományos, az étkészlet szép, de!!! 1 órán keresztül (7-8 óra között ) csak 1 pincér szolgálta ki a folyamatosan érkező vendégeket. A szakács valamit csócsálva az éttermen keresztül ment a raktárba valami hiányzó dologért!!! (A működtető egyébként távol-keleti lehet .) A vörösbor hideg volt. A rántott padlizsánom utolsó darabját olyan lisztbe forgathatták amiben előzőleg (előző nap???) valószínűleg halat paníroztak, borzasztó íze volt. A halak és a salmorejo rendben voltak.

Az estét egy Irish pub-ban fejeztük be.

-          11.01. Madrid – 9 teljes nap

Eddig 2 alkalommal a szállodában ittam a gépi capuccinot 2 euróért, de tegnap találtunk egy kávétót pár méterre a szállodától. Ez a Feliz. A kávé tényleg kávéból készül, és volt flat white is!!! Igaz, 3,2 euróért!!!

Másként terveztük ezt a napot, de a mindenszenteki ünnepi nyitva tartás felül írta.

Busszal (002) akartunk menni, mert a megálló a térkép szerint közelebb van a szállásunkhoz, és többet is látunk, mint metróval. De persze megint újratervezés kellett, mert a közeli megálló nem volt ott, ahol a google mutatta. Szóval gyalogoltunk egy kicsit, és 2-3 megállóval később, a Via Grandén csak felszálltunk a buszra.

Előtte találtunk egyet a „Madridi lányok”közül . (Meninas Madrid Gallery 2023 – Google Saját térképek)

A buszból meg láttunk egy nagyon érdekes szobrot, a  Tras Juliát. A környéken még van 3 hasonló, de őket nem láttuk.

A célunk a Kortárs Művészeti Múzeum (Museo Municipal de Arte Contemporáne) volt, amely a Conde Duque  nevét viselő kulturális központban van (eredetileg laktanyának épült).  A második szinten Ramón Gómez festő életét és munkáit bemutató ideiglenes kiállítás volt, az elsőn pedig  kortárs képeket és szobrokat láttunk.

Utána a közelben levő Palacio Lira-hoz indultunk. Mivel Zoli nem igen kíváncsi a divat történetére, így nem terveztem a múzeum meglátogatását. A kapuban meg is állítottak bennünket, mondván, hogy aznapra már nincs jegy. Még az épületet se nagyon tudtam lefényképezni.

A csempéiről híres (Azulejos de la Antigua Farmacia Juanse) patikával se volt több szerencsénk, ünnepnap lévén zárva volt.

A Május 2. tér természetesen a helyén volt. Éppen egy punk-hajléktalan vitába csöppentünk – a hajléktalan adta fel, otthagyta a szintén hőbörgő fiatalokat.

Tovább nézelődve a közelben levő Madridi Történeti Múzeumot választottuk (az első részét már láttuk a San Isidoro Múzeumban).

Időnk még volt, így megtettünk egy „kötelező” utat, kimetróztunk a folyóhoz (Manzanares), a Toledo-hídhoz (Piramis megálló). Gyönyörű a híd, és az alatta/mellette levő park is, de sajnos elkezdett esni az eső. Így a séta és a közelben levő II. Isabella gyalogos híd megcsodálása közelről elmaradt, hazamentünk.

 

-          11.02. Madrid- 10. teljes nap

Az időjárás miatt ez a nap is csak fél napra sikerült. Reggel még el  tudtam menni kávézni, de utána leszakadt az ég, esett egészen délig.

Akkor aztán irány a Sorolla múzeum! Sor ugyan volt az épület előtt, de nem akkora, hogy visszaforduljunk. Érdemes volt eljönni, sok jó képet láttunk. A kedvencek persze a tengerparti festmények voltak. Maga a ház, vagy inkább palotácska és a kertje is gyönyörű volt. Csak azért nem időztünk tovább, mert megint eleredt az eső. Ezért betértünk a legelső étterembe (Restaurant El Yate). Pontosabban betértünk volna, de mivel másoknak is hasonló ötletük volt, sorba kellett állnunk. De legalább nem áztunk! És mint utólag kiderült, meg is érte a várakozást! Az egyszerűség kedvéért az ebédmenüt választottuk, fejenként 15,5 euróért. A borok és a kávé nagyon finom volt, a többi étel pedig „egyszerűen csak” jó ízű és meleg.

Mielőtt hazamentünk, még betértünk a mellette levő Mercanodába néhány apróságért. Ez a legjobban ellátott üzlethálózat Spanyolországban.

Útközben megpróbáltunk megkeresni néhányat a „Madridi lányok” közül, akik tegnap ismét visszatértek a városba. Szerencsére találtam egy fb. oldalt, ahol közzétettek egy térképet, hogy hol érdemes keresni őket. És persze, hogy nem mindegyik ott volt, ahova bejelölték!

11. 03. Madrid- Alicante

Mivel későn indult a vonatunk, volt időnk a szállodában kényelmesen szedelőzködni, még egy sétát tenni a Fő tér környékén, és ebédelni a La Catedral-ba. (Itt már egyszer jártunk vacsorázni. ) Mivel az ebéd bőséges volt (Zoli menüt evett, én meg sült gombát), így „megúsztuk” a vacsorát. Meg egyébként is elég későn értünk Alicantéba. Még a vonaton ültünk, de már besötétedett.

11.04. Alicante

Ma nem volt más dolgunk, mint sétálni a tengerparton, a márványlapokkal gyönyörűen kirakott Passeig Esplanada d'Espanya-n, a vicces gombás utcában, az El Carrer de las Setas / San Francisco-n, kicsit tapicskolni a tengerben, a Playa del Postiguet –en (bár a többi fürdőzőt látva kedvet kaptam, és azt terveztem, délután visszamegyünk fürödni, de letettem róla, mert nekem azért hideg volt). A várat csak lentről csodáltuk, fényképezgettük. Bár a felvonót megtaláltuk, de … nagyon magasan van! Megkerestük a Terminal de creuers d'Alacant -ot, ahonnan másnap honnan fog indulni a hajónk. Az időt nem mértük le, de a google szerint 40 perc lesz. Még szerencse, hogy a városnak ez a része majdnem tökéletesen sík terület! Jártuk a régi utcákat, megcsodáltuk a gyönyörű házakat, parkokat, a hatalmas magnóliákat (210 euró a büntetés, ha felmászol rájuk, 300, ha kárt okozol benne!!!) Jártunk a városházánál, bementünk a Museo de Arte Contemporaneo de Alicante (Modern Szépművészeti Múzeum), ahol találtunk egészen jó kiállítási tárgyakat – itt éppen a szobrok tetszettek jobban, és „játszóteret” is a földszinten, ahol a végén egy jót csocsóztunk.

Ebédet a szállodával szemben levő Mercadonában vásároltunk, vacsorára pedig az egyik német vlog által ajánlott Tapa-Caña (D'Tablas)-ba mentünk el. Sokat kellett várni a bejutásra, mert elég olcsó hely. Kis falapokon hordják körbe a tapaszokat, és az alapján kell fizetni, hogy mennyit vettünk le. Nem kifinomult ételek, de ízletesek és frissek. A tisztaság sem erősségük, de a hangulat és az ár kárpótolt bennünket (21 eurót fizettünk, mert ittunk 2-2 pohár bort is). Hazafelé még megálltunk egy bárnál egy búcsúpohárra.

És a lényeg, hogy végre nem fáztunk, kellemes idő volt egész nap.

11.05. Alicante – MSC

11.06. Mahon: A hajó az öböl bejáratánál tudott lehorgonyozni, onnan mentőcsónakokkal vittek bennünket partra. A kikötő a szokásos: egyik oldalon a tenger, a másikon meg kocsmák. Mivel már jócskán túl vagyunk a szezonon, nem mindegyik volt nyitva, sőt a felújításokat is elkezdték. A városba feljutni 3 módon lehet: egy lépcsősoron, az autóút melletti járdán, vagy lifttel. Utána már nincs nagy szintkülönbség. Utána sétálgatás a városban.

11.07. Olbia

Már egyszer majdnem eljutottunk Olbiába, de akkor a rossz idő miatt inkább Civitavecchia biztosabb kikötőjében vészelte át a hajó a vihart.

Ingyenes külön buszokkal vittek bennünket a móló végéig. Első pillantásra kellemes városnak tűnt. Kicsit jobban körülnézve lehetett észrevenni, hogy eléggé elkülönül a turistás rész (tengerpart és néhány közeli utca és tér), meg a helybeliek lakóhelye. Néhány nevezetesség kivételével fő kincsük a tenger, még a homokot is tilos kivinni a szigetről (a kagylóról, kövekről és korallról nem is beszélve – büntetés jár érte).

Csak az egyik templomot néztük meg, mert utána eltérített bennünket a mirtuszlikőr, amit az egyik partközeli szupermarketben vettünk.

11.08.

11.09.

 

 

 

 

VÉLEMÉNYEK AZ ORSZÁGRÓL / VÁROSOKRÓL/HAJÓKRÓL:

-          Spanyolország:

-          Sokat költenek a kulturális létesítményekre. Hatalmas tereket hoznak létre / renoválnak, de nem mindig tudják tartalommal megtölteni.

-          Az emberek nagyon szabálytisztelőek, igyekeznek pontosak lenni. Bár a szabályaik számunkra gyakran értelmetlenek. Pl. akkor is sorba kell állni a színház előtt, ha esik az eső, pontosan a jelzett időben nyitják ki az ajtót.

 

-          Madrid – a legjobban az egységes és gyönyörű, az utca/tér jellegére vagy történetére utaló névtáblák tetszettek.

Rengeteg újonnan renovált közösségi terük van, amiket már nem mindig tudnak tartalommal megtölteni.

-          Valladolid - jó példa a felesleges épületek értelmes hasznosítására. Mivel nem látjuk a hátteret, az is lehet, hogy az egyház menekült a régi, költséges templomaitól és újat építtetett magának. A régi templomokban láthatóan nagy gonddal  alakítottak ki kiállító termet, színházat, levéltárat és közösségi teret. Ez mind nagyon jó, ha hátsó gondolatok nélkül történt.

A város viszonylag sík, kevés az emelkedő, jó a közbiztonság, tiszta és biztonságos. Viszonylag kevés a kutya, és nincsenek őrülten száguldozó biciklisek se. Pénteken és szombaton megtelnek a bárok hajnalig mulatozó emberekkel.

-          Toledo

Nehezen bejárható város, és nem csak a domborzati viszonyai miatt, hanem a szörnyű közlekedése miatt is. A buszokkal ugyan csak az óváros egy része érhető el, de autók mindenhol, a legszűkebb utcában is száguldoznak. Tájékoztató táblák meg alig vannak, pedig sok a turista. Most ugyan nem voltak tömegek, de a sétáló utca emléktárgyas boltjainak sokasága erre enged következtetni.

Az emberek sem olyan segítőkészek, mint Valladolidban voltak. Olyan érzésünk volt, hogy a pokolba kívánnak bennünket, pedig láthatóan sokan élnek a turizmusból. A múzeumok itt is ugyanolyan jól kialakítottak, csak a tájékoztató táblák hiányoznak – az utcán és a múzeumokban is.

-          Segovia:

Kedves, segítőkész emberek (kivéve a buszpályaudvar pénztárosa). A múzeumok itt is nagyon jól megtervezettek, modernek.

-          Alicante: Csak a belváros egy részét láttuk. Rendezettnek tűnik, és láthatóan a sok turistára rendezkedtek be. Semmi extra. A néhány múzeum mellett sok bár, étterem. A boltok itt is reggel 9-kor nyitnak (mint Spanyolországban legtöbb helyen).

-          MSC Fantasia – Az idők folyamán a külseje nem sokat változott, de a szolgáltatások jelentősen romlottak.

-          MSC Orchestra – A hajó berendezésén látszik, hogy már a sokadik éve nyúzzák. Néhány szolgáltatáson is érződik a spórolás. Például Mahonban nem tudott kikötni, ezért ingyenes mentőcsónakokon vitték az embereket partra. Valamiért azonban csak néhányat bocsátottak vízre, néhányat pedig egy helyi társaságtól béreltek. Már odafelé is sokat kellett várnunk (a Priority kártyánk ellenére!!!), de az igazi tömeg visszafelé gyűlt össze. Itt már nem volt érvényes a kiváltságos kártyánk!!! ( Mondjuk az első kapunál még átjutottunk ezzel a jeggyel :D ) A második kiszállás is hasonló torlódással kezdődött, de aztán rendeződött a helyzet.

A kabint takarító  személyzetre sincs panasz. A fedélzeti  műrattan bútorokkal azonban valahogy nem boldogulnak.

 A konyha a hagyományos vonalat követi: a húsokhoz sok köret, sűrített levesek…. , semmi extra. A legelégedettebbek az éttermi pincérekkel voltunk. Gyorsak, udvariasak, figyelmesek voltak.

És a színházi programok is átlagon felüliek voltak. Különös tekintettel arra, hogy ez egy régi hajó egészen pici színpaddal.

Térképem Madridról:

Térképem Kasztília - La Mancha tartományról Valladolid, Toledo és Segovia városokkal:

Térképem Alicante-ről:

Térképem Mahónról:

Térképem Olbiáról: