Velence

A város régi nagy kedvencünk, többször jártunk már itt.

TÖRTÉNELME

1. Alapítás és korai idők (5–9. század)

Velence eredete a Római Birodalom bukásának időszakára nyúlik vissza. A 5. században, amikor a germán és hun támadások miatt Észak-Itália lakói menekülni kényszerültek, sokan az Adriai-tenger mocsaras lagúnáiba vonultak vissza, hogy biztonságban legyenek. Az itt élők lassan kialakították a saját közösségeiket, amelyek később Velence alapjává váltak. Az első dózse Paulicius Anafestust volt, őt 697-ben választották meg. A 8. századra Velence egyre inkább önállóvá vált, és hivatalosan is megalakult a Velencei Köztársaság. A várost a dózse (herceg) vezette, akit a helyi nemesség választott meg.

2. A Velencei Köztársaság felemelkedése (9–15. század)

A 9. és 10. században Velence fokozatosan megerősítette hatalmát a térségben, és jelentős tengeri nagyhatalommá vált. A városállam kereskedelmi kapcsolatokat épített ki a Bizánci Birodalommal és az arab világgal. A 1204-es negyedik keresztes hadjárat során Velence döntő szerepet játszott Konstantinápoly elfoglalásában, és jelentős területeket szerzett a Kelet-Mediterráneumban. A 14–15. századra Velence gazdagsága és befolyása csúcspontjára ért, uralva a Földközi-tenger kereskedelmét és számos területet (pl. Kréta, Ciprus, Dalmácia).

3. Velence aranykora és hanyatlása (15–18. század)

A 15. században Velence még mindig az egyik legnagyobb európai gazdasági és kulturális központ volt. Az itáliai reneszánsz egyik központjává vált, híres művészekkel, mint például Tiziano, Tintoretto és Veronese. A 16. századtól azonban Velence hanyatlásnak indult. Az Oszmán Birodalommal vívott háborúk és az új atlanti kereskedelmi útvonalak felfedezése miatt Velence elvesztette gazdasági és politikai jelentőségét.

4. Napóleon és az Osztrák Birodalom uralma (1797–1866)

1797-ben Napóleon seregei elfoglalták Velencét, és a Velencei Köztársaság megszűnt létezni. Napóleon később átadta a várost az Osztrák Birodalomnak, amely egészen 1866-ig uralta Velencét.

5. Velence az Olasz Királyságban és modern idők (1866–napjainkig)

1866-ban, az olasz egyesítési folyamat részeként, Velence csatlakozott az Olasz Királysághoz. A 20. században a város kulturális és turisztikai központtá vált, noha a második világháború során kisebb károkat szenvedett.

Ma Velence az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont a világon, híres csatornáiról, palotáiról, templomairól és az évente megrendezett Velencei Karneválról. Azonban a város számos kihívással néz szembe, például az árvízveszéllyel és a túlzott turizmussal.

TÉNYEK:

A város részei

A város szíve a San Marco negyed ahol az ikonikus Szent Márk tér (Piazza San Marco), a Szent Márk bazilika, a Dózse-palota és a Campanile (harangtorony) található. Szintén itt van a híres Rialto-híd, amely a Canal Grandén ível át.

A Cannaregio a legnagyobb negyed. Itt található a Velencei Zsidó Múzeum, amely bemutatja a helyi zsidó negyed történetét. Ebben a negyedben található még öt történelmi zsinagóga, valamint a 15. századi Ca d'Oro.

San Paolo negyedet a Rialto híd köti össze a központtal. Velence ezen nyugodtabb részének bőven van ajánlanivalója és felfedeznivalója, hiszen itt található a Rialto piac és a Campo San Polo (a város második legnagyobb tere a Szent Márk tér után). Ez a legkisebb kerület, de ne hagyjuk, hogy a mérete elriasszon. Itt a legtöbb a kézműves üzlet és tipikus velencei taverna – a bàcari.

A város egyetemi negyede a Dorsoduro egy élénk környék, ahová érdemes elmenni, és megnézni a fantasztikus könyvesboltokat. Számos csodája mellett a kerület ad otthont a Ca' Foscari Egyetemnek és a híres Peggy Guggenheim Gyűjteménynek – a művészet szerelmeseinek kötelező program.

A kevésbé látogatott Santa Corce-ben található a fő buszpályaudvar a Piazzale Roma téren. Top listát látnivalókat nem rejt a kerület, de szállásunkat bátran válasszuk ide, mivel olcsóbb választás lehet.

A Castello az egyik legkevésbé látogatott rész, így remek hely, ha el akarunk menekülni a tömeg elől. A híres Arsenale, valamint a Haditengerészeti Múzeum mellett még több kevésbé turistát látnivaló akad itt.

ÉRDEKESSÉGEK

- Velencei Biennale

Ma a világ egyik legrangosabb művészeti eseménye, 1895 -ben indult, és Riccardo Selvatico, Velence egykori polgármesterének ötlete nyomán született, aki gyakran látogatta a Szent Márk téri Caffè Floriant, Olaszország egyik legnépszerűbb szellemi szalonját.

Az ötlet a kortárs művészet népszerűsítését és az olasz művészet ösztönzését célozta. Néhány év alatt a nagy sikerű rendezvény nemzetközi művészekkel is bővült, és új szekciókkal gazdagodott, pl. zene (1930 óta), film (1932 óta), színház (1934 óta), építészet (1980 óta) és tánc (1999 óta).

Az évek során a Művészeti Biennálé és az Építészeti Biennálé vált a legrangosabb kulturális eseménnyé, amelyeket páros és páratlan években felváltva rendeztek (ez a tendencia a koronavírus-járvány miatt megszakadt).

Az Építészeti Biennálé 2025-ben ismét a történelmi helyszíneken kerül megrendezésre, a Giardini és a Arsenale ad neki otthont Velencében. A világ legjobb építészei és tervezői mutatják be itt legfrissebb munkáikat és projektjeiket, az építészet és a design legújabb trendjeinek és innovációinak bemutatására összpontosítva, azzal a céllal, hogy feltárják és kommunikálják az építészetnek a modern társadalomban betöltött szerepét.

Összesen 66 nemzet és több mint 280 projekt – köztük most először bemutatkozó országok, például Azerbajdzsán, Omán, Katar és Togo – mesél majd az ökológiai rendszer tiszteletben tartása mellett történő fenntartható innovációról, a közösségek együttműködéséről és a terek átalakításáról. Az olasz pavilon például a „Terrae Aquaee” témával betekintést nyújt az ország és a tenger közötti különleges kapcsolatba, amely mélyen összeköti a velencei terület történelmét és identitását.

A 19. Nemzetközi Építészeti Kiállítás 2025. május 10-től november 23-ig tart, a megnyitóra május 8-án és 9-én kerül sor. A várakozásoknak megfelelően a fő helyszín a velencei Giardini és az Arsenale lesznek, városszerte további helyszínekkel.

Jegyek online kaphatók 25 euróért – minden helyszínre belépést biztosítanak, így az Arsenale és a Giardini épületébe is, amelyek különböző napokon látogathatók. A 26 év alattiak, 65 év felettiek, csoportok és diákok számára elérhető kedvezmények biztosítják, hogy az esemény mindenki számára elérhető legyen.

Ebben az évben a helyreállítási munkálatok miatt a Giardini útiterv nem tartalmazza a központi pavilont.

Egy ismertető a legjobb pavilonokról.

Magyarország a Biennálén.

- Velencei gasztronómia:

- A világhírű velencei Bellini koktélt 1948-ban, Giovanni Cipriani , a Harry’s Bár alapítója álmodta meg, akit felkértek, hogy készítsen egy italt Giovanni Bellini festménykiállítására. A koktélt pedig nem más, mint a Bellini festményekre jellemző, lilás, rózsaszín árnyalata ihlette, melyet a festő előszeretettel használt. A ragyogóan rózsaszín koktél titka pedig nem más, mint a friss, zamatos őszibarack és a prosecco találkozása.

Kiegészítés a fentiekhez: Ma már a világ számos nagyvárosában jelen van a tradicionális olasz konyhát vivő Cipriani étterem- és hotelláncolat, akár ezzel a névvel, akár a Harry'szel. Honnan is jön az utóbbi? Az éttermes dinasztia alapítója, Giuseppe Cipriani a velencei Hotel Europa (ma The Westin Europa & Regina Hotel) bártendere volt, akihez rendszeresen járt italozni egy Harry Pickering nevű bostoni fiatalember, akinek egyszer csak a szülei – megtudva, hogy fiuk éppenséggel nem veti meg az alkoholt – elvágták az apanázsát. Cipriani akkor 10 ezer lírával segítette ki törzsvendégét, aki két évre rá kamatostul megadta tartozását, sőt, az 50 ezer lírát további 40 ezerrel fejelte meg, hogy abból megnyissanak egy bárt, amelynek Harry's Bar lett a neve 1931-ben – és ahol kitalálták a híres Bellini koktélt és a bélszíncarpaccio műfaját is.

A vendéglátós hálából a születendő fiát Arrigónak nevezte el – ami a Harry olaszul. A család később New Yorkban találta meg igazán a számításait, ahol viszont örökösek voltak körülöttük a gazdasági botrányok, az egyik leszármazott még a börtönt is megjárta. Velencében az ikonikus bár mellett van egy szálloda is, a Hotel Ciprianit jelenleg a Belmond-lánc üzemelteti, ahol az éttermek közt van Harry's Dolci cukrászda is.

- A velenceiek kedvenc aperitifje a Select Spritz, mely fehérbor/prosecco, szóda, aperol egyvelegéből készül (3-2-1 arányban) egy szelet narancs karikával szervírozva. Tulajdonképpen ez az olaszok fröccse, mely világszerte nagyon népszerű. Úgy tartják, hogy ezt az italt a XIX. század alatt találták fel Olaszország osztrák megszállása alatt és a neve a német spritzen szóból származhat.

- Tenger gyümölcsei: a tenger gyümölcsei kiemelkedő szerepet játszanak a helyi konyhában. Népszerű ételek közé tartozik a sarde in saor (édes-savanyú szószban pácolt szardínia hagymával és mazsolával) és a risotto al nero di seppia (tintahal tintával főzött rizottó, amely fekete színt ad neki).

- A Bigoli egyfajta tészta, hasonlít a vastag spagettihez. Többnyire hagyományos szószokkal, például kacsaragúval vagy szardellával és hagymával szolgálják fel.

- A Risi e Bisi egy klasszikus helyi étel, amely a rizst és a borsót ötvözi. Krémes rizottóhoz hasonlít, és gyakran a régióban termő friss tavaszi borsóból készítik.

- A Fegato alla Veneziana egy velencei stílusú májétel, amelyet borjúmájból, hagymából, fehérborból és vajból készítenek. Gyakran főételként szolgálják fel, és hagyományos helyi különlegességnek számít.

- A Baccalà mantecato egy krémes és ízes kenhető sózott tőkehal, amelyet buggyantanak, majd olívaolajjal, fokhagymával és petrezselyemmel habosítanak fel. Általában crostinire kenik, vagy polentával tálalják.

- Sütemények: A helyi desszertek és péksütemények élvezetesek. A kedvencek közé tartozik a fritole (kis sült fánk, amelyet gyakran tejszínnel vagy mazsolával töltenek meg), a baicoli (hosszú, vékony és ropogós keksz) és a zaeti (kukoricadarából, mazsolából és dióból készült puha keksz).

- Velencei gondolások:

A gondolássá váláshoz külön szakmai engedélyre van szüksége a vállalkozóknak. Elsősorban a szakmát évszázadokon át apáról fiúra ruházták át a velenceiek. A napjainkban azonban létezik egy 400 órás gondolás tanfolyam, ahol a jelentkezőknek velencei történelemről és nevezetességekről is vizsgát kell tenniük. . Évente azonban csak körülbelül 3 vagy 4 új engedélyt adnak ki . a szükséges készségek elsajátításához, valamint tanulószerződéses gyakorlatot egy gondolással. A jelentkezőknek velencei történelemről és nevezetességekről is tanulniuk és vizsgát kell tenniük.

- Velence hídjai:

A városban összesen 417 híd van! Ezekből 72 privát. 300 kőhíd , 60 vasszerkezetű és 57 fahíd található a városban. Az utolsó hidat egy spanyol építész Santiago Calatrava tervezte, ez a Ponte della Costituzione, mely 2007-ben készült el. Ez a 4. híd , mely a Canal Grande felett átível. Régen, egészen az 1500-as évekig Velencében a hidakon nem voltak lépcsők, hogy lóháton is közlekedni tudjanak. Az egyik érdekes korlát nélküli velencei hidat Torcello szigetén találjuk, ez a Ponte del Diavolo.

Az "Egy hely" videója a hidakról.

Az én kedvencem meg a Ponte delle Guglie. Ez az egyetlen tornyos híd.

- Velencei karnevál:

Megrendezésére a nagyböjt előtti hetekben kerül sor, a pontos dátumok minden évben változnak. Általában január végén vagy február elején kezdődik, és kb két hétig tart.

- Velence nappalija:

A Szent Márk tér

Az "Egy Hely" videója a térről.

- Velencei öltözet:

Talán nem is lehet velenceibb terméket találni a színes bársonypapucsoknál – természetesen több cég is készít ilyet. Köztük a legnevesebb a Piedáterre és a ViBi, előbbinek gyönyörű márkaüzletei vannak a városban, és úgy látszik, vásárlóik körében már szinte életérzés ezt a tradicionális surranót hordani, amelynek eredeti neve furlana. E lábbeli a XIX. században terjedt el, kezdetben maradékanyagokból készült, ma már azonban nem ritka, hogy 250-300 euróba is kerül egy pár. Bár a helyiek szerint tökéletes választás a palazzók sérülékeny padlóburkolatához, sokan akár elegáns partikra is felveszik, hogy mutassák, hogy ők márpedig ízig-vérig helyiek, nem átutazók.

- Velence palotái:

Van vagy 200 belőlük. Legtöbb a Gran Canale mentén.

- Velence számokban:

A 417 híd mellett, egyéb számokra is érdemes Velence kapcsán figyelmet fordítanunk. 148 templom, 170 harangtorony, 350 gondola, 400 gondolás, 177 csatorna, csak néhány az izgalmas adatokból. Velence városa 118 szigetre épült, 127 „campo” vagyis kisebb tér van a városban, 450 palota (170 a Canal Grande mentén). A Calletta vagy a Ramo Varisco a világon a legkeskenyebb sikátor, mindössze 53 cm széles. A város maga 3 km széles, és 5 km hosszú, a Piazzale Romától a Sant' Elenáig. Az 1500 éve épült Velence évente 1-2 millimétert süllyed.

- Velencei szleng:

Velencei nyelven a pénz "schei" névre hallgat. Az elnevezés a Habsburg uralom idejéből származik, amikor a laguna világban a "Scheidenmunze" felirattal ellátott pénzérme járt kézről kézre.

- Velencei szokások:

Este 18 órától "cichetti". A "cichetti" nem más mint kis snack, apró falatkák, szendvicsek, különböző húsgombócok, melyet egy pohár bor mellett csipegethetünk el. A legjellegzetesebbek közé tartozik a "sarde in saor" , mely egy tipikus velencei előétel is (szardínia hagymával, fenyőmaggal), a "baccalà mantecato" polentán vagy kenyéren, valamint a tonhal vagy húsgombóc. A velencei bor pedig ami kísérőnek szolgál a raboso (vörös) és a tocai (fehér).

Velencei történetek:

A Szent Márk tér pékmestere: 1507-ben a város egyik pékmestere, Piero Tasca egy holttestet talált az utcán, az áldozatot szemmel láthatóan leszúrták. Miután jelentette az esetet, a hatóságok mindenképpen bűnöst akartak találni, így addig kínvallatták a péket, míg az be nem ismerte az általa el nem követett gyilkosságot. A Szent Márk bazilika déli oldalán, nyilvánosan végezték ki. Ám nem sokkal ezután kiderült, hogy valóban ártatlan volt. Attól a naptól kezdve a bazilika két boltíve alatt két vörös gyertya világít minden este, éppen azon a ponton, ahol több mint 500 évvel ezelőtt ártatlanul akasztották fel a velencei péket. A gyertyák azóta is hirdetik Velence megbánását és vezeklését az áldozat halála miatt.

Hála helyett büntetés: Velence híres óratornyának építőihez is kapcsolódik egy szomorú történet. A legenda szerint a két elismert mester, apa és fia, Gian Paolo és Gian Carlo Rainieri - akiknek nevéhez Európa számos asztronómiai órájának készítése fűződik - készítették a torony első óraházát. Munkájukkal a velenceiek annyira meg voltak elégedve, hogy meg akarták akadályozni, hogy bármelyik másik város hasonló órával büszkélkedhessen, ezért a két mestert megvakították, egyes történetek szerint kitépték a szemüket. A különleges óra ma is a város egyik legnevezetesebb látnivalója, amely nemcsak az időt, de a csillagászati jegyeket és a holdfázisokat is mutatja.

A halálos ítéletek: Velence első városi lodzsája a Dózse-palota, melyet jellegzetes boltívei és oszlopai különböztetnek meg bármely más épülettől. Egyetlen turista sem hagyja ki ezt a nevezetességet, de csak keveseknek tűnik fel, hogy az oszlopok közül kettő más színű, mint a többi. A 9. és a 10. oszlop vörös márványból készült, a hagyomány szerint itt került sor a halálos ítéletek nyilvános kihirdetésére. Az elítélteket azonban egy utolsó eséllyel kecsegtették, a kivégzés alól felmentést kaphatott az, aki a palota lagúna felőli részének harmadik oszlopa körül végig tudott sétálni anélkül, hogy leesett volna. Az elkeseredett próbálkozások nyomait a kikopott oszlop még ma is viseli, de a kísérlet még soha senkinek nem sikerült. A velenceiek babonából még ma sem mennek át e két oszlop között.

Szellem a kertben: A Biennálé- kertben álló Garibaldi-szobor közelében, 1921-ben egy vörös inges szellemet láttak megjelenni. A furcsa kísértet nemcsak látszódott, de a helyiek beszámolói szerint megtámadta az embereket, elgáncsolta, durván megrángatta őket. A szellemben egyértelműen az 1838-ban született Giuseppe Zollit vélték felfedezni, aki Garibaldi megszállott híve volt és megesküdött, hogy életében és halála után is minden áron védelmezni fogja vezetőjét. A velenceiek úgy döntöttek, hogy Garibaldi szobra mögé felállítják Zolli bronzszobrát, hogy megnyugtassák a háborgó lelket. Úgy tűnik, sikerült, mivel azóta senki sem látta a kísértetet.

Eltűnt az eltemetett apáca: A velencei lagúnában fekvő kis szigeten találjuk Velence 19. században létrehozott temetőjét, ami még ma is a velenceiek temetkezési helyeként szolgál. Számos híres ember végső nyughelye, itt láthatjuk a híres orosz zeneszerző, Igor Stravinsky, a tudós csillagász és fizikus, Christian Doppler és a nemrég elhunyt olasz festő, Emilo Vedova sírját is. A temetőben az apácák számára elkülönített részhez egy több mint 60 éve megoldatlan rejtély kapcsolódik. Itt áll az 1947-ben elhunyt Vittoria Gregoris sírja, aki amikor halálos ágyán feküdt, az ágyánál térdelő nővérnek azt mondta, ha felnyitják a sírját, üresen fogják az találni. Az apáca exhumálására hat évvel halálát követőn került sor. Sírjában egy üres koporsót találtak, benne az apáca ruháival és a vele eltemetett rózsafűzérrel. Csontoknak vagy bármilyen földi maradványnak nyoma sem volt.

Az elátkozott palota: A csatorna partján áll Velence elátkozott palotája. A stílusos épület, mely színes márványból és isztriai kőből készült, a velencei diplomata, az eredetileg dalmáciai származású Giovanni Dario tulajdona volt. 1487-ben építették fel és ezután már nagyon hamar szárnyra kelt a legenda a városban, hogy maga a ház és annak lakói is elátkozottak. A benne élők - és nemcsak évszázadokkal ezelőtt, de még a közelmúltban is - szörnyű halált haltak. Több öngyilkosságot és egy gyilkosságot is láttak e falak. Az egymást váltó tulajdonosokat nem sokkal a palota megvásárlása után rejtélyes baleset érte vagy meggyilkolták őket. Az 1990-es években Woody Allen érdeklődött a palota iránt, de végül elállt a vásárlástól - talán éppen az épület szörnyű múltja miatt. A palota ma is magántulajdonban van, falán ez a sokat sejtető latin felirat olvasható: "A zseniális Giovanni Dario összeomlott az ármány súlya alatt".

Furcsa lyuk a palotán: A Szent Márk tér közelében álló Palazzo Soranzo falán láthatunk egy angyalt ábrázoló domborművet, amely felett egy furcsa kis lyuk tátong. Ez egy 1552-es, rejtélyes esemény emlékét idézi. Abban az időben egy ügyvéd élt a házban, akit jámbor emberként ismertek, de vagyonát valójában abból szerezte, hogy alattomos módon kifosztotta a szegényeket. Egyik este az ügyvéd vacsorára hívta barátját, egy szerzetest, hogy eldicsekedjen neki legújabb szerzeményével, egy idomított majommal. A szerzetes azonnal felismerte, hogy a majom valójában az ördög megtestesülése és megkérdezte tőle, miért van itt. A majom azt felelte, az ügyvéd lelkéért jött, hogy elvigye a pokolba, de még nem sikerült neki, mert az ügyvéd minden este Szűz Máriához fohászkodik. A szerzetes egyezséget kötött a majomtestben lakozó ördöggel, hogy az elhagyja a házat, ha tehet némi kárt abban. Ekkor csinálta a lyukat a falon, amin keresztül távozott. Az ügyvéd ezt követően minden bűnét megbánta és a lyuk alá egy angyal képét faragtatta, hogy az ördög soha többé ne tudjon bejutni házába.

Velence egyik legszebb részén, Cannaregioban áll a Mastelli - palota, amely egykor három kereskedő tulajdona volt. Rioba, Santi és Alfano mindhárman a peloponnészoszi Moreaból érkeztek 1112-ben. Szobraik ma a tér sarkában állnak, a legenda szerint ezeket nem szobrászmester készítette, hanem a kereskedők tisztességtelen üzleteik miatt dermedtek kővé. Évszázadok óta ezek az összetéveszthetetlen, vasorrú alakok a velenceiek kedvenc szobrai.

Casanova és egy apáca: A Velencéhez tartozó Murano szigetén áll a legendás Santa Maria degli Angeli templom, amit a 18. század leghíresebb kalandora és nőcsábásza, Giacomo Casanova is gyakran látogatott. Na nem azért, mert annyira hithű katolikus lett volna, hogy minden misét meg akart hallgatni, sokkal inkább, mert akkoriban éppen egy apácába volt szerelmes, aki a közeli kolostorban élt. A kolostor ma már nem létezik, 1810-ben, a napóleoni háborúk idején lerombolták, de a templomba lépve megelevenedhet előttünk a nemesi származású apáca és Casanova romantikus története, ami állítólag akkoriban nem is kavart túl nagy botrányt.

A kegyetlen hentes: A Canal Grande vízibuszmegállóinak mindegyike egy-egy templom vagy fontos műemlék nevét viseli, kivéve egyet. A 16. század elején Biasio Cargnio a város egyik híres hentese volt, kinek üzlete itt állt a csatorna partján. Egész Velencében rajongtak különleges finom húsételeiért és kolbászaiért, egészen addig a napig, míg egy vendég a tányérján egy emberi ujjat talált. Az esetet azonnal jelentették, a hatóságok pedig Biasio üzlete mögött meg is találták több gyermek holttestét, akiket a hentes azért ölt meg, hogy húsukkal ízesítse termékeit. A kegyetlen Biasio bevallotta ugyan tettét, de az sohasem derült ki, hogy vajon hány velencei gyermek haláláért volt felelős, ahogyan az sem, hogy miként tudta idecsábítani őket. A gyilkost egy lóhoz kötve húzták végig Velencén, majd a börtönben mindkét kezét levágták, megkínozták, végül a Szent Márk téren nyilvánosan lefejezték. Az üzletet és a hentes házát ezután lebontották, de a velenceiek tudatában még mindig élénken él városuk történetének egyik legkegyetlenebb gyilkosa, akinek sötét történetére a csatornamenti megálló neve emlékeztet.

Márpedig sárkányok nincsenek: Egy legenda szerint a lagúna vizének mélyén egy óriás krokodilhoz nagyon hasonló sárkány élt. Valahányszor a felszínre emelkedett, nemcsak a tengerészeket és a polgárokat ijesztgette, hanem sűrű ködöt is fújt a város fölé, amely lehetetlenné tette, hogy az ember centiméterekre az orra elé lásson. Senki sem tudta kitalálni, hogyan lehetne megállítani és legyőzni, és csak kevesen merészkedtek csónakjukkal a vízbe, mert attól féltek, hogy a vízbe dobják, és elveszítik a csónakjukat vagy meghalnak.

Egy nap azonban néhány gondolás kihajózott a lagúna vizére, és semmi sem történt. Így másnap más hajók is kimerészkedtek a tengerre, de a sárkány elpusztította őket. Kevés kellett ahhoz, hogy rájöjjenek, hogy a gondolák jelentik a titkot. Talán megijesztették, vagy talán megnyugtatták, ezt nem tudni, de az biztos, hogy attól a naptól kezdve ezeknek a tipikus velencei hajóknak a jövés-menése nem szűnt meg, és a sárkány eltűnt. Babonából és a sárkány esetleges visszatérésétől megijedve a velenceiek a Grand Canal bejáratánál felépítették a San Giorgio Maggiore-templomot, amelynek a keresztény hagyomány szerint sikerült legyőznie a sárkányt.

Ma a San Secondo sziget, a vasúti hídtól balra, Velencébe érkezve, elhagyatott és sűrű növényzettel benőtt. Az ókorban azonban fontos csomópontja volt a velencei kereskedelemnek a szárazfölddel. Volt itt egy templom és számos épület. A templomban őrzött kincsek között volt Szent Második Inkvizítor teste, amelyet eredetileg a Szent Geremia templomba szántak. A szállítás utolsó szakaszában azonban a Mestréből induló hajót vihar és nagyon erős szél lepte meg, amely megakadályozta a továbbhaladást. Ahhoz, hogy menedéket találjon, a szigetig kellett eljutnia. Miután a vihar elvonult, a legénység megpróbált visszamenni a tengerre, de egy újabb vihar rábírta a férfiakat, hogy térjenek vissza a menedékhelyre. Egy olyan esemény, amely meggyőzte őket arról, hogy a szent kívánsága szerint maradjanak azon a földsávon. ??????

Pénz a kopott kabátban: A Calle del Teatro o de la Comedia utcában néhány lépés jobbra, és látható a Goldoni Színház homlokzata. A színház sarkán egy keskeny utca vezet a Corte del Teatro-hoz. A 4063-as szám alatt, ha valaki felnéz, a frízek között egy kis, nagyon öreg női fejet fog felismerni. Ehhez a szoborhoz egy nagyon különös legenda kapcsolódik. Ezt a szobrot San Paternian „öregasszony fejének” nevezik. Egy velencei legenda szerint egy öreg, fösvény asszony, aki a közelben lakott, a padláson őrzött régi kabátjának bélésébe rejtette a pénzét. Egy nap a fia a kabátot egy szegény nincstelennek adta. Az asszony, amikor rájött, hogy mit tett a fia, megígérte neki, hogy ha visszaszerzi a kabátot, az összes pénzt, amit a kabátba rejtett, ráhagyja. A fiú ekkor koldusnak álcázva magát, találkozott a szegény emberrel a Rialto-hídon, és odaadta neki a vastag, meleg kabátját a másikért cserébe. A visszaszerzett pénzzel a fiú gyógyszertárat nyitott, amelyet ma is „Vecchiának” hívnak, és szobrot állíttatott az anyának, aki a fiával a lábánál ült. Ma már csak az asszony feje maradt meg ebből a szoborból, és ez az, ami ma a Corte del Teatroban látható.

A lefejezett dózse: Az 1274-ben született Marino Faliero gazdag kereskedő és sikeres velencei hadvezér volt, számos katonai, diplomáciai érdem és állami pozíció betöltése után Andrea Dandolo 1354. szeptember 7-i halálát követően 80 évesen választották a Velencei Köztársaság 55. dózséjává. A IV. Ince pápa avignoni udvarában tartózkodó aggastyán azonnal hazasietett a hír hallatán, ám az itáliai város élén csupán néhány hónapot tölthetett.

Az éltes korú Faliero volt az egyetlen velencei dózse, akit államellenes összeesküvés vádjában vétkesnek találtak, s egy bírósági eljárás után halálra ítéltek, majd kivégeztek. Az államcsíny pontos okait nem ismerjük. A hagyomány szerint tiszteletlen ifjak és a dózse feleségének megsértése állhat a háttérben. A lényeg, hogy a Dózse palotában, a Sala del Maggior Consiglio felső díszítősávján 76 velencei dózsét ábrázoltak, de az egyik helyet, ahol az ő portréjának kellene lennie, fátyol fedi.

Velencében éltek:

- Peggy Guggenheim

A bányaiparban érdekelt, dúsgazdag Guggenheim família sarjának gyermekkora magányosan telt. A család kényelméről inasok és szobalányok serege gondoskodott, szalonjaikban a francia Napkirály, XIV. Lajos eredeti bútorai álltak. Az apa, (1912-ben a Titanic-szerencsétlenség áldozata lett - eddigre már elhagyta a feleségét és 3 gyermekét) minden nyáron Európába vitte családját, de lányait sokáig nem engedte iskolába.

Peggy egy avantgárd könyvesboltban vállalt munkát, itt "fertőződött meg" a modern művészetek szeretetével. Az első világháború után Párizsban telepedett le, s magával ragadta a bohém élet, megismerkedett a kor nagyságaival. 1922-ben az általa a "bohémia királyának" nevezett dadaista képzőművész, Laurence Vail felesége lett, a viharos házasság hét év és két gyermek után, a kölcsönös hűtlenségek miatt bomlott fel.

Az unalom elől menekülve 1938-ban Londonban galériát nyitott, jóllehet az autodidakta asszonynak a modern művészetről kevés fogalma volt, állítása szerint akkor még az absztraktot és a szürrealizmust sem tudta megkülönböztetni. A galéria veszteségesnek bizonyult, de tulajdonosa a nála kiállító művészektől - Cocteau, Kandinszkij, Tanguy - mindig vásárolt egy-egy képet, megvetve kollekciója alapját.

A második világháború kitörése Párizsban érte, ahol múzeum alapítására készült, de az események meghiúsították tervét. Az erre a célra félretett pénzből a háború miatt nyomott áron kezdett képeket vásárolni, állítólag mindennap legalább egyet. Kollekcióját - egyebek között Klee, Picasso, Chagall, Miró, Modigliani alkotásait - a Louvre-ban akarta biztonságba helyezni, de a múzeum vezetői elutasították, mondván, gyűjteménye nem képvisel minőséget.

Az elutasításon felbőszülve bőröndökben és ládákban háztartási tárgyként küldte Amerikába kincseit, s nemsokára ő maga is hazahajózott Max Ernst író, képzőművész társaságában, akihez férjhez is ment. 1942-ben nyitotta meg második galériáját, a New York-i Art of This Centuryt. Számtalan amerikai művész indult innen a hírnév felé, köztük a legnevesebb Jackson Pollock volt. Vele kapcsolatban követte el legnagyobb tévedését: még a művész életében, viszonylag olcsón eladta képeit, amelyek később horribilis áron keltek el.

Guggenheim 1948-ban bezárta galériáját, és Velencébe költözött. A Biennálén 1950-ben elsőként mutatott be kortárs műveket, a következő évben megvette az impozáns, bár befejezetlen Palazzo Venier dei Leonit a Canale Grande partján, és az 1979. december 23-án bekövetkezett haláláig itt élt (hamvai a Palazzo kertjének egyik sarkában vannak elhelyezve, közvetlenül 14 imádott Lhasa Apso fajtájú kutyája mellett).

Élete hátralevő részében még a városból sem utazott el, de magángondoláján, extravagáns napszemüvegében naponta végighajózott a csatornákon. Gyűjteményét idővel megnyitotta a nyilvánosság előtt, végrendeletében pedig az épülettel együtt a Solomon bácsikája által 1937-ben alapított New York-i Guggenheim Alapítványra hagyta. A teljesen helyreállított, kibővített palota ma is őrzi Peggy Guggenheim, a modern művészetek és művészek védangyalának nevét és gyűjteményét. Velence egyik leglátogatottabb turistaattrakciója a huszadik századi modern képzőművészet egyik legjobb európai magángyűjteménye.

A Guggenheim Alapítvány kezelésébe tartozik az 1939-ben megnyílt New York-i Solomon R. Guggenheim múzeum is, amely 1959-ben költözött a Frank Lloyd Wright által tervezett különleges épületbe, a híres spirálhomlokzatot Vaszilij Kandinszkij ihlette. 1997-ben nyílt meg a bilbaói Guggenheim Múzeum, a világ egyik leglátványosabb modern épülete, a Frank Gehry által tervezett, egymásra tornyosuló lekerekített formákat titánlapok fénylő burája borítja. Több mint egy évtizede jelentették be, hogy Abu Dabiban is létrehoznak egy Guggenheim Múzeumot, melynek épületét a bilbaói múzeumot megálmodó Frank Gehry tervezi, állítólag hamarosan átadják. 1960-ban megírta önéletrajzát, élete több művészt is megihletett: született róla színdarab, rádiójáték és dokumentumfilm, sőt excentrikus stílusa ékszertervezőket is megihletett.

MAGYAR VONATKOZÁSOK

Winkler Lajos emléktáblája a Calle larga de l'Ascension-on: Velence városa már a 19. század végén azt a módszert követte, hogy nem „tapétázta” tele a várost feliratokkal, hanem a Risorgimento (az olasz nemzeti újjáébredési mozgalom) összes jelesebb velencei szereplőjének ebben a kis utcácskában állított emléket, oly módon, hogy az itteni épületek falaira formailag is hasonló (nagyméretű, márványkeretes, bronzrelief-betétes) táblákat helyeztek el. Ezáltal egy kisebb „szabadtéri állandó kiállítás” keletkezett e pontján a városnak. Ebbe illeszkedik, keretében azonos, belsejében azonban egyedi módon Winkler Lajos emléktáblája. Winkler Lajos (1818-1861) garibaldista ezredes, a velencei Magyar Légió (Coorte Ungherese) egykori parancsnoka. Tudjuk, hogy kb. 25 fő lehetett azoknak a magyar katonáknak a száma, akik 1848 nyarán nem hagyták el a többi császári alakulattal együtt a várost, hanem visszamaradtak a civil védelem erősítésére, és – más dezertáltakkal együtt – mintegy 50-60 fő alkotta meg azután a Magyar Légiót. A jelenlegi adatok szerint Velencétől északra, Murano szigetére vezényelték őket és ott védelmezték az osztrák császári flotta elleni védelemben kulcsfontosságú ágyúállásokat.

- Ausonia Hungaria hotel a Lidon

FONTOS LINKEK

- Utifilmek

- Ezerarcú város

- Blogbejegyzések:

Ismertető a városról

KÖZLEKEDÉS

TÉRKÉPEM

SAJÁT TAPASZTALATOK

Szállást 2025 novemberében az NH Venezia Santa Lucia-ban foglaltunk. Fő szempont az volt, hogy közel legyen a pályaudvarhoz. Bónuszként kellemes meleg várt bennünket a szobában, ami kellően tágas és tiszta is volt, csak a kávéfőző hiányzott, így reggelente a közeli DAL MAS kávézóban (az egyik recepciós javaslatára) ittam egy capuccinot 2 eurért.

Az egyéb bevásárlásainkat a Despar üzletekben intéztük - az egyik majdnem a szállodánk mellett volt, de a kedvencünk a színházból lett bolt egy kicsit távolabb volt.

- Terveink közt szerepelt a kaszinó, ahova sajnos nem jutottunk el, mert bár igaz a hír, hogy a szálloda írásos bejelentése után ingyenes a belépés, de csak hétvégén van nyitva. Mi meg vasárnap késő délután, ráadásul esőben érkeztünk, így ez a program elmaradt.

- Másnap vettünk egy kétnapos vaporetto-jegyet, és azzal közlekedtünk (fejenként 35 euró). Először a Guggenheim-be mentünk. A jegyet a helyszínen vettük meg 16 euróért (a neten + 1 euróba került volna). Utána elsétáltunk a félsziget végéig a Doganai-ig, bekukkantottunk a Santa Maria della Salute bazilikába, majd a Dorsoduro negyedben, az egyetemi részen nézelődtünk, ebédeltünk. 17 euróért találtunk menüt ( Osteria do Torri) - mint később kiderült, a mi környékünk olcsóbb és "tisztességesebb" is.

- A következő napot a Biennale- töltöttük. A teljes áru jegy 25 euró volt, a 65 év feletti pedig 20 euró. Mindenhol sok érdekes dolgot láttunk, sokat meg laikusként nem értettünk, de megcsodáltuk. Először a Giardini pavilonjait jártuk végig, az egyik büfében meg is ebédeltünk, aztán irány az Arzenal. Itt már nem jutott idő mindenre, a városi helyszíneken meg egyáltalán nem jártunk. Csak arra volt időnk, hogy az Arsenal szűk utcácskáiból kikeveredve a Via Garibaldi-n keresztül kijussunk a tengerhez és elsétáljunk a San Marco-ig. Vacsorázni egy közeli helyen, a Trattoria Bar Pontini-ben szerettünk volna, de foglalni nem tudtunk, a helyszínen meg már nem kaptunk helyet.

A szállodánk.

Kész szerencse, hogy vettünk vaporetto-bérletet, így a reggeli dagály idején nem kellett a vízben tapicskolnunk.

A Guggenheim-múzeum a csatorna felől, ...

... az udvaron, ...

... bent a kedvenc képemmel Victor Braunertől (Jó, tudom, vannak ott ennél híresebbek is, de engem most ez fogott meg.)...

... és bentről kifelé.

Az "elátkozott palota" zárva van, elosontunk mellette, nehogy ...

Túlparti látomás a Dogana-tól

Ez már a Biennale egyik pavilonja kívülről, ...

... ez meg a német belülről a hőkamerás mutatvánnyal.

A magyar pavilont azonnal felismertük hátulról is. Belül nem volt olyan érdekes, és nem is nagyon értettük, hogy pl. a Kaláka együttes hogy került oda.