A Bakony

A Bakonyba mindig visszatérek. 

Az ok egyszerű: ott töltöttem a gyerekkoromat, mármint egy bakonyalji kisfaluban, Homokbödögén.

Mi, gyerekek szabadon jöhettünk-mehettünk, de a falu határát nem nagyon léptük át. Akkoriban a családunkban nem volt divat az utazás , a kirándulás.   Egyedül meg nem indultunk "vilàggà", a felnőtteknek pedig egyrészt idejük sem volt ilyesmire, másrészt meg a hely, ahova a ráérős városiak túrázni jártak, a hétköznapjaik szerves része volt, netán a munkahelyük, vagy saját birtokuk. Ha velük mentünk, akkor bennünket is befogták, és azt azért nem kirándulásnak éltük meg. 

Az első bakonyi túrámra 7-8 éves koromban került sor. A tanítónénik felpakolták az egész iskolát (voltunk vagy ötvenen), és elindultunk a Disznópáskomba. (A nevét valószínűleg arról kapta, hogy a falu disznóit ott szokták makkoltatni - többek közt a Fodor nagyapàm is, aki egyidőben a falu kanàsza volt.)  Arra is világosan emlékszem, hogy nagyon jól éreztük magunkat; én akkor számháborúztam először, és akkor ettem először paprikás krumplit. Mindkettőt azóta is szeretem.

Aztán ott van Odvaskő, ahol később sokszor jártam, először egy alsótagozatos kiránduláson. Természetesen felmásztunk a barlangba, és játszottunk az akkor még működő csárda udvarán. A csárdát először csak elhagyták, aztán lebontották, és a helyén felépítették a motelt. Én jártam ott akkor is, amikor a csárda falai már romosak voltak. Talán 7. osztály után szerveztek oda egy járási tábort. Elég nomád körülmények voltak, még a sátrakat is mi vittük, és vertük fel. És persze, hogy a miénket első este "elvitte" a vihar.

Akkoriban még működött az az Ugod-Gerencepuszta ( vagy csak Odvaskő) között az erdei kisvasút.