Nápolyról olvastam

Térképem Nàpolyról 

VÀRAK, PALOTÁK, KASTÉLYOK - MÚZEUMOK:

1. Castell dell'Ovo (Tojàsvàr)

Nyitva: 8.30-17.00 (vasárnap zárva)

Ingyenes

A Castel dell’Ovo egyike Nápoly 7 kastélyának, egyben az első és legrégebbi. A Megaride szigeten emelkedik ki a tengerből, ahol a legenda szerint Partenope szirén testét partra vetette a víz, miután Odüsszeusz miatt bánatában a tengerbe vetette magát. Az ő nevét kapta az itt kialakult település: Partenope (i. e. 7. század). Ez volt az ősi Nápoly (Paleopolis) magja. Később innen terjeszkedtek a magasabb területek felé, és alapították meg “Neapolist” vagyis az “Új várost”.

A szigetet összekapcsolták a szárazfölddel és Lucullus (i.e. 117-i.e. 57) római patrícius (egykori hadvezér) egy gyönyörű palotát építtetett ide. A Villa di Lucullo hatalmas méreteivel kápráztatta el a helyieket. A Municipiótól egészen a Pizzofalcone dombig húzódott és a késő római kor végéig itt állt. Lucullus a nagy lakomáiról volt híres, és hogy a világon elsőként ő fektette le a gasztronómia alapjait. Udvarában hatalmas magánkönyvtár volt, amit bárki használhatott, kertjeit Kis-Ázsiából és Perzsiából hozatott fák és egzotikus növények díszítették, halastavakban termelték a friss halat, termálfürdőiben filozofálgattak a helyi patríciusokkal.

Később megjelentek itt a Konstantinápoly környékéről származó San Basilio (Szent Vazul) Rend szerzetesei, a “basilianik”, akik kolostort építettek itt. Hozzájuk csatlakozott a Santa Patrizia által alapított női rend is. A villát később a Castrum Lucullanum néven erőddé építik, melynek börtönében i.sz. 476-ban a Római Birodalom utolsó császára, Romulus Augustus raboskodott egészen haláláig, 511-ig. Odoacer záratta ide, aki elűzte Rómából.

1128 körül a normannokkal tovább épül az erőd-vár, majd az Anjouk alatt lesz belőle kastély. Az Aragóniaiak is előszeretettel használták.

A Castel dell’Ovo jelenleg a nápolyiak egyik kedvenc helye, a körülötte kialakult Borgo Marinaro halásznegyed nyáron tengeri szellőiről híres, gyakran járnak ide vacsorázni a La Bersagliera, a Zi Teresa vagy a Ristorante da Ciro nevű éttermekbe, ahol a legjobb tengeri fogásokat (és a legjobb Margheritát) készítik.

De itt vannak a legrégebbi nápolyi tengerészeti klubok (circoli nautici) is és a hangulatos bárok, ahol a nápolyiak elegáns hangulatukban aperitivóznak.

A forró nyári napokon a helyi kis “scugnizzók” (nápolyi csibészek) a vár fokáról ugrálnak az öbölbe, míg szüleik a csónakokban süttetik magukat. A Spiaggia di Borgo Marinaro egy amolyan rögtönzött városi strand a forgatagban.

A várba vezető hídon művészek árulják alkotásaikat, szinte mindig zene szól (egy helyi tehetség) vagy Pulcinella megformálója invitál minket egy közös fotóra.

A vár az egyik legmisztikusabb hely Nápolyban, Partenope szirén után itt van mindjárt a másik legenda, ami Vergiliushoz (i.e. 70-i.e. 19) kötődik: a költő-mágus egy kristálytartályba rejtett egy varázstojást (Uovo del Virgilio), amiben (-ahogy a tojas mindig is az életet szimbolizálta-) a város szíve és lelke volt benne. A tojást egy kalitkába (vasketrecbe) zárta, majd az épület alagsorában található titkos szobák egyikének mennyezetére akasztotta – és azt mondta: Nápoly népe addig lesz oltalom alatt, amíg az a tojás el nem törik. Nehéz zárakkal látták el a lelőhelyét, ami szigorúan titkos volt! Giovanna I d’Angio idejében történt, hogy egy rab megszökött a börtönből, és menekülés közben megsértette a tojást. A kastély azonnal remegni kezdett, hatalmas földrengés és cunami (1370) indult meg, a vár alatt lévő két sziklát összekötő boltív hatalmas robajjal beomlott… A királynő kénytelen volt bejelenteni, hogy lépéseket tett a tojás cseréjére, hogy megakadályozza a pánik terjedését a városban. A nép a legsúlyosabb katasztrófáktól tartott.

A “Colapesce” legendája szintén a Castel dell’Ovóhoz kötődik. Niccola Pesce a halászok fia volt, egy kisfiú, aki annyira ügyes volt a búvárkodásban, hogy csodájára jártak mindenfelől. Napjait a tenger mélyébe merülve töltötte. Amikor kibújt a mélységből, mesélt a rejtélyes lényekről és az ősi elsüllyedt épületekről. Federico II király, a Due Sicilie uralkodója is felfigyelt rá és felkérte, hogy a Castel dell’Ovo melletti tenger kincseit kezdje kutatni. Niccola elfogadta a király felkérését, és alapos feltárás után elmondta neki, hogy a víz alatt korallkertek vannak, amik kincseket rejtenek, elsüllyedt hajókat is látott emberi csontvázakkal és fegyverekkel. Egy másik alkalommal felfedezte a kastély alatti barlangokat, és egy marék drágakővel tért vissza. Egy nap azonban lemerült és soha nem látták többé… Azt mondják, lenyelte egy óriás hal, akinek gyomrában él most is… sokak szerint pedig hallá változott és itt kering a szomszédos tengerekben.

A vár belseje

A legalsó szinten, ahogy belépünk a főkapun, Regina Giovanna I királynő börtöneit találjuk.

Sale delle Carceri

Egy emelettel feljebb találjuk a bizánci freskókkal ékesített San Salvatore templomot, amit a San Basilio rend szerzetesei alapítottak egykor. Hozzájuk csatlakozott a Santa Patrizia női rend is, akiknek kolostorát a celláikkal egy kicsit odébb találjuk meg. Közvetlen a Sala delle Colonne mellett.

A harmadik emeleten a vár fokáról és a Terrazza dei Cannoni tetőteraszáról mesebeli panoráma nyílik a városra és az öbölre. A romantikus nápolyiak szeretik innen nézni a naplementét.

Terrazza dei Cannoni

Itt állt a Chiesa di San Pietro templom is, ami mára teljesen megsemmisült, megmaradtak viszont az Anjou loggiák (Loggiato Angioino) a kastély bal oldalán,

és az Aragóniai loggiák (Loggiato Aragonese) a jobb oldalon.

A belső terekben galériák vannak helyi művészek kiállításaival, valamint a konferenciákra és rendezvényekre kibérelhető Sala Italia, Sala della Sirena, Sala Antro di Virgilio, Sala Compagna, Sala Megaride és a Sale delle Carceri termek.

A vár legérdekesebb része minden kétséget kizáróan a Sala delle Colonne terem, ahol a Lucullus Villa romjai állnak, hengeres kőtömbökkel és oszlopokkal. Valószínűleg itt voltak a fényűző villa termálkomplexumai is. Tervezik, hogy újra megnyitják ezt a régészeti látványosságot a nagyközönség előtt.

Sala delle Colonne

Valószínűleg ezen a helyen élt Virgilio is a Megaride szigeten eltöltött 15 éve alatt. Nem véletlen, hogy a híres tojást a kastélyban helyezte el. Az itt székelő Istituto Italiano dei Castelli terméből nyílik az a középkori ciszterna, ahol meg lehet csodálni a titkos szobát Virgilio mágikus tojásával.

Ahol régen két felvonóhíd állt, ma egy kőhíd látja el a szerepet, hogy összekösse a várat a szárazfölddel, Nápoly tengerpartjának luxus sétányával, a Via Partenopéval, ahol a legrangosabb szállodák helyezkednek el.

2. A Castel Capuano Nápoly hét régi kastélyának egyike, másodikként épült a Castel dell’Ovo után. Nevét onnan kapta, hogy a Porta Capuanánál állt, az antik városkapunál, ahonnan Capuába vezetett az út.

Az első erődöt ezen a helyen Ruggiero il Normanno fia, Guglielmo I “il Malo” építtette (1160), egyben királyi rezidencia is volt. Federico II tovább bővíttette és kényelmesebbé tette, hogy tényleg királyi rezidencia legyen belőle (1231). Az Anjouk megjelenésével elkezdték építeni az új erődöt, a Castel Nuovót (1279-82), ez lett az új impozáns otthonuk. A Castel Capuano továbbra is tartózkodási hely maradt, Nápoly Anjou királyai hol a Castel Nuovóban, hol a Castel dell’Ovóban, hol itt laktak, és fenntartották azoknak az illusztris vendégeknek is, mint amilyen Petrarca is volt, aki itt lakott 1370-ben, míg Nápolyban tartózkodott. Regina Giovanna I uralkodása alatt felújították (1414-1435 közt), mert Lajos ezt is megrongálta. A pompás Castel Nuovo fényűzése mellett ebben a palotában tartják Carlo III di Durazzo esküvőjét, majd fia, Ladislao di Durazzo ide teszi át királyi székhelyét. Húga Giovanna II pedig itt lel menedékre Alfonso I d’Aragona elől (1414-35).

Később az aragóniai időszakban Alfonso I “il Magnanimo” belefog a csarnokok, a loggiák és a kert díszítésébe. Fia, “Ferrante” I d’Aragona idején éli a Castel Capuano virágkorát. Giuliano da Maiano építész megépíti a Porta Capuanát (1484), a Villa Poggio Realét és a Villa Duchescát (1487), melyek a palotával együtt uralták ezt a negyedet. A spanyol alkirályok alatt a királyi rezidenciák kihasználatlanság miatt hanyatlásnak indulnak, végül Don Pedro de Toledo bírósági épületet csinál belőle, ide összpontosítva az összes igazságszolgáltatási szervet. Innen a környék neve: Vicaria. A drasztikus változtatásokat Ferdinando Manlio és Giovanni Benincasa végzi (1537): a kerteket megszüntetik és beépítik, az alagsort börtönné alakítják jól felszerelt kínzókamrákkal, megépítik a Cappella di Sommariát és létrehozzák a Bibliotecát. Később a Sacro Regio Consiglio (Szent Királyi Tanács) további három terme lett kidekorálva mennyezetfreskókkal (1608).

Ferdinando II di Borbone alatt (1856-58 közt) új homlokzatot kapott. Az erkélyeket ablakokká alakították, az utcaszintet megemelték, emiatt eltűntek a földszint árkádjai, az épület mindhárom oldalát gyalogos járdával vették körbe. A lovak itatására szolgáló Fontana del Formiello kutat meghagyták. A környéken végzett ásatások során egy régi temető nyomaira bukkantak itt és egy még régebbi római kori Gymnasiumra.

A kapu egy belső udvarra nyílik, melyet dór oszlopok vesznek körül. Itt gyűlt össze az ítéletre váró tömeg, lépcsők vezetnek a döntéshozó termekbe.

Első terem a Salone della Corte d’Appello, melynek mennyezetét egy 18. századi freskó uralja a Királyság tartományainak allegóriáiról. A Sala dei Bustiban (mellszobrok terme) a nápolyi bíróság leghíresebb jogászainak mellszobra látható, a falakon itt is a 12 tartományt ábrázolják a nőalakok, a mennyezetfreskó három jelenete pedig az Igazság dicsőítését. Ez volt régen az épület magja, a Camera della Sommaria, ma ünnepélyes események helyszíne.

Innen a Cappella della Sommariába léphetünk.

A jelenlegi könyvtárnak (Biblioteca) helyet adó terem régen a Nagy Tanács (Gran Consiglio) terme volt. Itt ítélték meg azokat a hazafiakat is, akik a Ferdinando II elleni felkelést gerjesztették (1848).

A Városi Bíróság mára a Centro Direzionale negyedbe költözött, így az épület jelenleg komplett restaurálás alatt van, melynek végén hamarosan megnyitják a nagyközönség elött.

3. Castell Nuovo (Újvàr)

ÉPÜLT: 1279-1282

ÉPÍTTETTE: Carlo I d’Angio

STÍLUS: gótikus, reneszánsz (diadalív)

Nyitva: 8.30-17.00 (vasárnap zárva)

Belépőjegy: 6€

Carlo I d’Angio Nápolyba érkezve csak a Hohenstaufok által elhagyott Castel dell’Ovót és egykori királyi rezidenciájukat, a Castel Capuanót találta. Mivel a Nápolyi Királyság új székhelye Palermo helyett Nápoly lett, elrendelte egy új, grandiózus királyi palota, a Castel Nuovo (“új vár”) építését a tengerparton.

A Maschio Angioino-ként (Anjou erőd) is emlegetett vár 1282-re készült el. Francia mesterek alkották, gótikus stílusban a Trascon-ban lévő szintén Anjou vár mintájára. Vastag falakkal, mély vizesárokkal körülvéve, felvonóhíddal. Megalakult a család új fészke. A várba a Nápolyban csak alig-alig tartózkodó Carlo I d’Angio sosem költözött be, halála után 1285-ben Carlo II d’Angio és felesége, Maria Arpad d’Ungheria veszi először birtokba.

Roberto d’Angio tovább bővíttette és díszíttette, a család saját kápolnát kapott (Cappella Palatina), amit csak ők használhattak, kifestéséhez a nagy művészt, Giottót hívta el (1332). Új szalonokkal, termekkel látta el a várat, kertet készíttetett a tenger felől, pergolákkal és kis kertekkel, nyulakkal és őzekkel. Művészet és irodalom iránti szenvedélyének köszönhetően a kultúra jelentős központjává tette, olyan személyek fordultak meg itt, mint Boccaccio és Petrarca.

1343-tól Giovanna I d’Angio otthona volt, itt rendezkedett be és élt jó 12 évet Andrea d’Ungheria, azaz a magyar király, Károly Róbert fia, Endre herceg Johanna férjeként. Mikor a bosszúhadjáratot indító testvér, Nagy Lajos seregei megérkeztek, Johanna elhagyni kényszerült a várat (1347). Visszatérésekor radikális szerkezeti átalakításokat kellett csinálnia, mert a palota jelentős károkat szenvedett.

Az Aragóniaiak idejében felújították a vár védelmi rendszerét, az új tüzérségi fegyverek megjelenésével. A tornyokat öt bástyává építik át: három a bejárat felőli oldalon (balról: Torre di San Giorgio, Torre di Mezzo, Torre di Guardia) kettő pedig a tengerre nézve (balról: Torre dell’Oro és Torre di Beverello). Alfonso I d’Aragona trónra lépésével (1443) hatalmas felújítás következett be, “il Magnanimo” ugyanis olyan udvart akart, ami felveszi a versenyt a firenzei Mediciek és Lorenzo “il Magnifico” palotájával. A vár bejárata feletti híres diadalívet (Arco di Trionfo di Alfonso, 1467) is ő építtette, mely a város egyik legszebb reneszánsz emléke. Nápolyba való bevonulását ábrázolja, valamint önmagát rokonai, tanácsadói és udvarnokai körében. Felette a négy erény és Mihály Arkangyal szobra látható. Bejárati boltíve alatt pedig egy freskót találunk Madrid főteréről. A bronz kapun fia, “Ferrante” I d’Aragona dicső tetteinek domborművét láthatjuk.

A munkálatok 1453-tól kezdődtek és 1479-ben fejeződtek be, a király halála utàn.

A vár tróncsarnokában (Sala del Trono vagy Sala dei Baroni) történt a nevezetes “bárók összeesküvése” (1487) Alfonso I király fia, Ferdinándo “Ferrante” I d’Aragona ellen. A király meghívatta báróit egy lakomára, majd az este folyamán katonáival bezárattatta a csarnok ajtóit és letartóztatta a vendégeket, akiket később kivégeztetett.

Itt a palotában nőtt fel Beatrice d’Aragona, Ferrante I lánya, aki később Mátyás király felesége lett. Esküvőjüket itt, a Castel Nuovóban tartották, hatalmas pompa közepette 1476. szeptember 15-én. Külön erre az alkalomra veretett ezüst pénzérméket és cukorsüteményeket szórtak a nép közé, ami akkor ritkaságnak számított a főúri udvarokban is. A pápa személyesen tette a koronát Beatrice fejére. Az esketés a főtéren, a Piazza dell’Incoronatán volt, majd nagy lakoma kezdődött és lovagi tornák.

Katolikus Ferdinánd és spanyol alkirályai idejében (1516-tól) a palota elvesztette funkcióját mint királyi rezidencia. Egyszerű katonai helyőrséggé alakult, stratégiai helyzetéből adódóan. Az alkirályok hosszú évei alatt jelentős károkat szenvedett és elvesztette a legtöbb pompás gótikus és reneszánsz külső díszítését. Ekkor veszett el a négy Giotto által készített freskó is a kápolnában, később a többi is, a Sala dei Baroniban kitört tűz után a 20. században. A bástyák között illegális építkezések, rögtönzött lakásépítések indultak meg. Mindez a kastély hanyatlásának kezdetét jelentette, később teljesen beborították a különféle épületek és fészerek.

Carlo III di Borbone idejében katonai laktanya lett (1734), az új királyi paloták (Palazzo Reale, Capodimonte, Reggia di Portici, Caserta) építésével teljesen elveszti korábbi funkcióját. Ferdinando I di Borbone a tenger felőli homlokzatot átszabatja, a kornak megfelelő stílusban (1823).

A 20. század elején az erősen lerombolódott várat elkezdték visszaállítani eredeti állapotába, lebontották a laktanya új falait, a befalazott gótikus keresztes ablakokat újra kinyitották és lebontották a kastély körüli raktárakat és bódékat, nagy teret nyerve ezzel, újjáélesztve a középkori falakat. A kastély köré körben széles virágágyás-sávot készítettek. A munkálatok 1939-ig tartottak.

1) MUSEO CIVICO DI CASTEL NUOVO – jelenleg a palotában múzeumot rendeztek be. Láthatjuk a fegyvertárat, ahol az egykori bronz kaput is őrzik, amin ágyúgolyó fúródott át, valamint korabeli ruhákat és berendezési tárgyakat, hatalmas kincsesládákat. Művészeti kiállítás látható továbbá a nápolyi barokk festményekből (Luca Giordano, Francesco Solimena, Mattia Preti), nápolyi tájképekből, portrékból és szobrokból.

2) BALCONCINO CATALANO – a palota teraszáról Nápoly egyik legszebb látványa tárul elénk a kikötőben álló hatalmas hajókkal és a Vezúvval. A tornyokba is fel lehet menni az úgynevezett “katalán lépcsőkön” (Scala catalana), hogy a vár tetejéről, az egykori őrtornyokból megnézhessük a pazar panorámát.

3) SALA DEL TRONO (SALA DEI BARONI) – vagyis a trónterem a palota legnagyobb csarnoka, melynek kidekorálásával Roberto d’Angio Giottót bízta meg (1330 körül). A freskósorozat, mely az egykori nagy személyiségeket: Herculest, Sámsont, Nagy Sándort, Salamont, Parist, Hektort, Akhilleuszt, Aeneast és Ceasart ábrázolta, sajnos teljesen megsemmisült. Nyomairól csak egy kortárs költő verseiből olvashatunk. A gótikus kupola, közepén a világító “oculo”-val az égboltot szimbolizálja. 2006-ig ez a terem volt a nápolyi megyei tanács gyűlésterme.

4) CAPPELLA PALATINA (CHIESA SANTA BARBARA) – a királyi magánkápolna a palota udvaráról nyílik, de csigalépcső vezetett ide a trónteremből is. Miután az 1456-os földrengésben megrongálódott az épület, egy szép reneszánsz kaput építettek ide és fölé egy gyönyörű rózsaablakot helyeztek. A kápolna belseje azonban megőrizte az Anjou szellemiséget. A magas és keskeny gótikus ablakok a tengerre néznek. Ezt a helyiséget festette ki Giotto annak idején az Ó- és Újszövetség jeleneteivel, Roberto d’Angio megrendelésére (1332). Sajnos mára teljesen megsemmisültek, kivéve az ablakok kereteiben megmaradt töredékeket.

5) SALA DELL’ARMERIA – az udvarról nyílik ez a helyiség is (a Cappella bal oldalán), ahol üvegpadlón keresztül megcsodálhatjuk a palota alatt talált i.e. I. századból származó leleteket, melyek valószínűleg Lucullus egyik palotájához tartozó fürdőmedencék voltak.

A Castel Nuovo ma kulturális rendezvényeknek ad otthont, időnként palotajátékokat is rendeznek itt, mikor korabeli ruhákba öltöznek és új élettel telik meg az egykori királyi palota.

4. Castel Sant’Elmo

Largo San Martino, Via Tito Angelini 22, NAPOLI

/VOMERO/

🚡 Funiculare Centrale (PIAZZA FUGA)

🚡 Funiculare Montesanto (VIA MORGHEN)

🚡 Funiculare Chiaia (CIMAROSA)

ÉPÜLT: 1329 (Roberto d’Angio), átépítve: 1537-1547 (Don Pedro De Toledo spanyol alkirály)

ÉPÍTÉSZ: Tino di Camaino, Domenico Fontana (1599-1610)

Nyitva: 8.30-19.30 (kedden zárva)

Belépőjegy: 5€

A nápolyi Castel Sant’Elmo különlegessége, hogy az egyetlen hatágú csillag formájú kastély a világon. Egyes tudósok szerint ez lehetővé tette a vár védőinek, hogy minden irányból lőhessenek. Mások szerint az alkímiának tulajdonítható: a víz elem egyesülését ábrázolja a tűz elemmel, vagyis a kozmikus egyensúlyt szimbolizálja.

A Vomero-hegy tetején Carlo I d’Angio egy megfigyelőtornyot építtet (1272), amit Belforte néven emlegettek. Roberto d’Angio egy erőd építésével bízza meg Tino di Camainót, aki a nehéz terep ellenére felhúzza a sziklák tetejére az új várat, amit az itt található Sant’Erasmo (később “Eramo”, “Ermo”, majd “Elmo”) szentélyről neveznek el (1329). Közvetlen mellé a király fia, Carlo di Calabria herceg megalapítja a Certosa di San Martino karthauzi kolostort.

Don Pedro De Toledo alkirály 1537-47 közt nagy átalakításba kezdett: a vár csillag alaprajzú lett és hat bástyával egészült ki, ennek a zseniális formának, és az őt körülvevő szikláknak köszöhetően gyakorlatilag bevehetetlen volt. Az akkori haditechnika egy mesterpéldánya. 1587-ben egy villámcsapás, mely a puskaporos hordóba csapott, hatalmasat robbanva az erőd nagy részét elpusztította és 150 ember halálát okozta. Összedőlt a Sant’Eremo templom, a várnagy lakhelye és a katonai kaszárnyák nagy része. A rekonstrukciót Domenico Fontana végezte el (1599-1610 közt).

Nápoly az 1600-as évek elején

1647-ben a Masaniello-felkeléskor az alkirály ide menekült a felkelők elől. 1799-ben értelmiségiek egy csoportja elfoglalta az erődöt és kikiáltották a II Nápolyi Köztársaságot.

Bejárata felett a spanyol királyi címerekkel

A 19. században börtönként működött, majd 1980-ban az épületet felújították és onnantól múzeumnak ad helyet.

A Piazza d’Armiról, vagyis a kastély tetőteraszáról hihetetlen, 360 fokos kilátás nyílik a városra és a Certosa di San Martino kolostorra, mely a kastély lábainál hever, valamint a távoli Vezúvra és a Nápolyi-öbölre.

Korlátját körben Braille-írással díszítették, mely információkat tartalmaz a városról és Campaniáról. “Follow the shape” a neve és Paolo Puddu alkotta.

A tetőteraszra lifttel is fel lehet menni, közvetlen a biglietteria mellől.

További látnivalók: a remete barlang, a börtönök, a Torre del Castellano (várnagy tornya) és a Sant’Erasmo kistemplom, melynek hatalmas óralapját bicska alakú mutatók díszítik.

A tetőteraszon több helyütt óriás szobrokat, sisakokat és fém tárgyakat láthatunk, ami a modern kiállítás része.

A Sant’Elmo erőd ma fesztiváloknak és különféle rendezvényeknek a helyszíne, és egy állandó kiállítás is látható itt a kortárs művészek alkotásaiból.

Egy legenda szerint a kastély szobáiban egy fehér ruhás, vidám és játékos szellem bolyong, aki előszeretettel ijesztegeti a járókelőket. A pincékből pedig folyamatos hangok és kínzó sikolyok hallatszanak, a szél játéka vagy a börtönben meghalt áldozatok lelke… ki tudja? Mindenesetre a jegykezelők csak párosával indulnak el a szokásos ellenőrző körútra zárás után.

5. Castello del Carmine 

Via Nuova Marina, NAPOLI

/MERCATO-PORTO/

ÉPÜLT: 1382 (Carlo III di Durazzo)

LEBONTOTTÁK: 1906-ban

A Castello del Carmine egyike volt a “hét nagy nápolyi kastélynak”, amik egykor a város falain belül álltak. Carlo III di Durazzo építtette közvetlen a tengerpartra, hogy kivédje a tenger felől érkező támadásokat (1382). Az erődszerű vár nem királyi rezidenciaként épült, hanem katonai célokra. Nem voltak benne szalonok és kényelmes királyi bútorok, csak az irányításhoz szükséges helyiségek, a hadvezérek lakrészei és a börtön. Méretre hatalmas volt, egybe volt építve a Santa Maria del Carmine templommal, annak kolostorával, és a Campanilével. A vár falai maga a városfalak voltak, és ezek a falak kiértek egészen a tengerig. Az eredeti terv szerint két bástyából állt és a magasított Torrione di Sperone őrtoronyból, melyeket robosztus és erős városfal kötött össze.

Itt zajlott Luigi II d’Angio és Ladislao di Durazzo csatája (1386). A Későbbi Alfonso I d’Aragona is beavatkozott a csatába az Anjouk oldalán, de így sem sikerült megtartani a Királyságot, ami a Durazzók kezébe került.

1484-94 közt “Ferrante” I d’Aragona kibővíti a városfalakat, a Castello Carmine körül. Az új aragón várfal 21 őrtoronnyal épült meg és 4 kapun keresztül lehetett belépni a városba. Ma már csak 14 torony található szerte a városban, kapuból pedig csak a Porta Capuana és a Porta Nolana maradtak meg.

A palotába közvetlen a templom melletti városfalon át lehetett bemenni, a Porta del Carmine kapun keresztül, amit hívtak Portanovának, a Sedile di Portanova negyedről és Porta del Mercatónak is, a közeli piactérről. Mint a többi városkaput, ezt is Mattia Preti freskója díszítette (ma a Museo San Martino őrzi), és két tornya volt: Fedelissima és Vittoria. Később sajnos lebontották ezt a kaput (1864), mivel funkcióját vesztette. Történetét, akárcsak az erődét és a kolostorét titokzatosság övezi, mivel elveszett az összes korabeli dokumentum. A komplexumot végül a tengerparti út megépítése és a városrendezés (“Rettifilo”) miatt 1906-ban lebontják.

A Castello del Carmine egyedüli maradványa egy kicsike faldarab a Via Nuova Marina sétányon és a két hatalmas bástya, a Brava és a Spinella (vagy Trono).

6. Castello di Nisida /NAPOLI, Posillipo/

7. Castello di Vigliena /NAPOLI, San Giovanni a Teduccio/

8. Real Albergo dei Poveri

Piazza Carlo III 1, NAPOLI

ÉPÜLT: 1751 (Carlo III di Borbone)

ÉPÍTÉSZ: Ferdinando Fuga

STÍLUS: nápolyi barokk

Carlo III di Borbone király nem véletlen volt a nápolyiak kedvence, uralkodásának egyik alapgondolata ugyanis az volt: ha a nép jól van, a királyság is jól fog működni.

Ezért kórházakat, szociális és közintézményeket hozott létre, 1751-ben elkezdte a Real Albergo dei Poverit, a “szegények szállodáját” építeni, mely a palermói Albergo dei Poveri mintájára készült, mely remekül működött Szicíliában. Az eredeti tervek szerint kb 8000 szegény, hontalan, csellengő, süketnéma és bevándorló kapott volna itt szállást, melyet önellátó intézménynek szánt.

Egyike volt a kor legnagyobb építkezéseinek Európában (100 ezer négyzetméter). Építése közben azonban olyan váratlan járványok törtek ki, mint a vitaminhiány miatt kialakuló skorbut, beriberi, pestis. A drága orvosi szerek hiánya miatt rengeteg ember halt meg, hamarosan nem tudták már őket hova temetni. Ezt az égető kérdést sürgősen meg kellett oldani, ugyanis évekkel ezelőtt a kolerát is az okozta, hogy a szegények mindenfelé temetkeztek, semmilyen szabályt sem tartva be. Így a király sürgősebbnek érezte, hogy Ferdinando Fugát átvezényelje a Cimitero delle 366 Fosse köztemető építésére (1762). A palota ezután sosem fejeződött már be. Az épület kihasználatlan maradt, pedig ez, amit láthatunk, csak egy része volt annak, amit terveztek. Ferdinando I di Borbone már jelentősen lecsökkentette az eredeti terveket.

A palazzo szélessége 600 méter lett volna, ebből végül csak 354 méter valósult meg, s az öt udvar helyett csak három készült el, a két szélsőt törölték. Hátrafelé a falai 135 méteresek, összesen 400 szobát tartalmaz. A 3 udvarból egy a férfiaké, egy a nőké volt – egyébként is különválasztva éltek a házban -, az utolsó udvar pedig a fogatoknak volt fenntartva. A középső részen egy kápolna is helyet kapott: a Cappella di Monte dei Poveri (1763), melynek oltárát Luca Giordano műve díszíti.

A jótékonysági intézmény egyik célja a város biztonságának megőrzése volt. Az iparosodás hatalmas fellendülésével, mely itt kivételesen nagy léptékkel mutatkozott, Nápoly az “újjászülető város modellje” lett. Ám nem csak az ipari, hanem a szociális területeken is így volt ez, begyűjtötték és az Albergo dei Poveribe költöztették a munkanélkülieket, utcán élőket és a fiatalkorú bűnözőket, akiknek külön épületszárnyban volt saját ügyeikkel foglalkozó bírósága. Elindult a fogvatartottak taníttatása, a munka terápiás hatásának alkalmazása. Őket és az intézmény másik részébe kerülő Santa Casa dell’Annunziata árvaház lakóit (1802) olyan mesterségekre tanították, amivel később önállóvá tehették őket. 1838-tól itt kapott helyet a Scuola di Musica zeneiskola, ahol híres tanárok oktattak, majd később a süketnémák iskolája is.

Érdekesség, hogy az első motoros mosógépet éppen itt tesztelték az Albergo dei Poveriben (1851), mely egyszerre akár 1000 ing és 2000 lepedő kimosására is képes volt.

1857-ben az intézet 5000 embert foglalkoztatott, tanított, ám nem mentek jól a dolgok, mert kisebb lopások, prostitúció alakult ki, és a pénzügyi támogatások hiánya miatt csökkenni kezdett az életszínvonal.

A további években az épületben a fiatalkorúak átnevelő központján kívül mozi, kamaraszínház, szerelőműhelyek, tornaterem is működött, valamint a tűzoltóság különítménye és a városi levéltár. 1938-ban a Nemzetközi Kriminológiai Kongresszusnak adott helyet a palota.

1980-ben egy földrengés miatt a jobb szárny összeomlott. A felújítási munkálatok, mivel ez Európa második legnagyobb épülete, meghaladják a nápolyi költségvetést, ezért az Olasz Kulturális minisztérium segítségét kérték a projektre, mely a tervek szerint lehetne például egy hatalmas múzeumkomplexum is, “Louvres Partenopeo” névvel.

9. Museo e Real Bosco di Capodimonte, Napoli

2023.10.24.Dél-Olasz Dolce Vita

Via Miano 2, NAPOLI

/CAPODIMONTE/

ÉPÜLT: 1738 (Carlo III di Borbone)

ÉPÍTÉSZ: Ferdinando Sanfelice (park, 1734)

Nyitva: a park 7.00-17.00 (nyáron 19.30-ig), a múzeum 8.30-18.30 (szerdán szárva)

Belépőjegy a múzeumba: 15€

A Reggia di Capodimonte palota a király egykori vadászkastélya volt csodás kilátással Nápolyra és a Nápolyi-öbölre.

A Real Bosco di Capodimonte térképe (1785)

134 hektáros parkját, mely 2014-ben elnyerte az “Itália legszebb parkja” díjat, a híres Ferdinando Sanfelice építész tervezte (1734) Carlo III di Borbone király parancsára. Sanfelice két egymástól elkülönülő részt képzelt el: a palotát a körülötte lévő parkkal és a vadászterületül szolgáló erdőt, amit szobrokkal, barlangokkal díszített, és ahol különféle épületek álltak, úgymint: a templom, a manufaktúrák és a gazdasági épületek.

GIARDINO PAESAGGISTICO

A palotát körülvevő sétány körül helyezkednek el a királyi kertek, melyek a két 19. századi kapu, a Porta Grande és a Porta Piccola között terülnek el.

A Belvedere kilátó a palota legszebb része. Éveken át a nápolyi tájfestészet ikonja volt ez a hely a városra nyíló panorámájával, amit Carlo III di Borbone is szépsége miatt választott. A Savoyai-dinasztia alatt került át ide a szökőkút (ami a kert egy másik részén volt) és a palota körüli pálmákat is ők álmodták meg.

Fontana del Belvedere

A Giardino Anglo-Cinese az eredeti angol kertet őrzi, amit az Orto Botanico di Napoli vezető kertésze készített 1840-ben. Régi fákkal, ligetekkel és több mint 400 különféle növényfajjal lett benépesítve, igazi oázis a nagyvárosi forgatag után.

A lovaglópálya (Galloppatoio) és a lóistállók (Scuderia) mellett helyezkedik el a hercegek apró palotája (Palazzina dei Principi), amely már a királyi palota előtt is létezett. Acquaviva márkijai, a Carmignanók építtették. 1826-ban Francesco I di Borbone a királyi hercegek lakhelyéül jelöli ki az épületet.

Palazzina dei Principi

Palazzina dei Principi

Francesco I és gyermekei

BOSCO DI CAPODIMONTE

A Porta di Mezzo grandiózus kapuja az eredeti bejárat az erdőhöz, melyet egykor királyi címerek díszítettek. A kovácsoltvas kapu azonban ma is őrzi a liliomokat, a Bourbonok szimbólumát.

Öt nagy sugárút vezet innen a király vadászterületére, melyek közül a középsőben egy barlang van.

A park területén pihenhetünk, futhatunk, jógázhatunk, sétálgatunk vagy biciklizhetünk is. Gazdag élővilág jellemzi, különféle tölgyek, juharok, hársfák, madarak és békák a szökőkutakban.

Fontana di Mezzo

Itt kapott helyet a királynő háza (Casina della Regina) és a Real Fabbrica della Porcellana porcelángyár, amit Carlo III di Borbone és felesége, Maria Amalia di Sassonia alapított és 1743-1759 között működött itt. A Capodimonte porcelán nagy sikereket ért el és ma is híres az egész világon. Az épületben ma felsőoktatási intézmény működik porcelánkészítő kézműves szakon.

Real Fabbrica della Porcellana

A Capodimonte porcelán híres rózsái

A palotában megcsodálhatjuk a kor minden bizonnyal legkülönlegesebb alkotását, a királynő számára készített Salottino di Porcellanát is, vagyis a Porcelán szalont (52-es terem), melyet teljes egészében rokokó stílusban készített porcelán borít, beleértve a csillárokat is. Eredetileg a Portici palotához készült (1759), majd áthozták ide a Capodimontéba (1866).

Salottino di Porcellana

A porcelángyár mellett áll a szintén Ferdinando Sanfelice által tervezett apró templom, a Chiesa di San Gennaro (1745). Plébániának szánták az erdőben dolgozók számára. Nemrég felújított belseje a porcelán díszítésekkel és a megvilágítással mindenkit ámulatba ejt. Az oltáron a “San Gennaro in gloria” című kép látható, kétoldalt pedig San Carlo és Sant’Amelia szobra.

Chiesa di San Gennaro

A templom belül

Az erdőben találhatók még a mezőgazdasági épületek, laboratóriumok, az egykori kecskeház (Capraia), a fácánkeltető (Fagianeria) a tehénistálló (Vaccheria) és a raktár (Cellaio), ahol a vadak eleségeit és a boroshordókat tartották.

Capraia

Fagianeria

Cellaio

A Giardino di Torre a gyümölcsöskert volt, amit a Biancour család művelt, ők gondoskodtak a király asztalára kerülő gyümölcsökről, az egzotikus ananászt, a málnát és a ribizlit is beleértve. A kert magas tornyáról és szép szökőkútjairól volt híres. Különlegesség, hogy újra nyit az étterem-bistrot a felújított Bourbon toronyban, ahol a király 200 éves kemencéjében fogják sütni a pizzákat, abban, ahol az első nápolyi pizza készült annak idején. (Nyitva: Keddtől-Vasárnapig 9.00-17.00). A botanikus kertbe is be lehet menni (5€).

A szobrok közül a Statua del Gigante (az óriás szobra) a leghíresebb, amit a Farnese kollekció részeként Rómából hoztak el 1763-ban.

REAL PALAZZO DI CAPODIMONTE

A palotát Carlo III di Borbone építtette (1738), hogy ide telepítse édesanyja, Elisabetta Farnese örökségét, amit a család híres tagja, Alessandro Farnese pápa halmozott fel Rómában. A Portici palota kicsinek bizonyult, hogy a kincsek elférjenek, így létrehozták nekik ezt a palotát.

Érdekesség: a világ első Csillagvizsgálója működött itt és működik ma is 1819 óta. Gioacchino Murat alapította, aki maga is kedvelte a palotát. Az Osservatorio Astronomico di Capodimonte ma is látogatható és a benne kialakított múzeumban (MUSA) megtekinthetők az egykori csillagvizsgáló eszközök, távcsövek.

A Savoyaiak szintén lakóhelyül használták 1861-től.

A monarchia végén a palota múzeummá alakul (1950).

A királyi lakosztályokat 18. századi antik bútorok és a különböző rezidenciákról származó porcelán- és majolikagyűjtemények díszítik, valamint egy értékes goblein-kiállítás is látható itt.

Goblein-gyűjtemény

És egy hatalmas antik betlehem, ami  ritkaság

Első emelet: Farnese képtár (Quadreria Farnese) – Masaccio, Tiziano, Botticelli, Raffaello

Második emelet: 1200 és 1700 közötti időszak festményei – Caravaggio (“Flagellazione di Cristo”), Goya, Vasari

Harmadik emelet: 1800-as évek és mai kortárs művészet – Andy Warhol, Mimmo Jodice, Alberto Burri, Joseph Kosuth, Michelangelo Pistoletto

Fontos képek a múzeumban:

Botticelli: “Madonna con il Bambino e due angeli” (1470)

Raffaello: “Cardinale Alessandro Farnese” (1509)

Tiziano: “Annunciazione” (Angyali üdvözlet, 1557), amit a San Domenico Maggioréba készített a dominikánusok megrendelésére, “Pope Paul III and his grandsons” (1546), “Maria Maddalena” (1550), “Danae” (1545), “Pope Paul III” (1543), “Cardinale Alessandro Farnese” (1545)

Caravaggio: “Flagellazione” (Krisztus megkorbácsolása, 1607), szintén a San Domenico Maggiore bazilikából lett idehozva.

A parkhoz a közeljövőben állandó navetta culturalét (kulturális transzfert) állítanak szolgálatba, ami benne lesz a belépőjegy árában: környezetkímélő buszok közlekednek majd a park és a Centro között, akik a város több pontján veszik fel az utasokat.

10. Palazzo Reale, Napoli

2022.08.31.Dél-Olasz Dolce Vita

Piazza del Plebiscito 1, NAPOLI

/PLEBISCITO/

ÉPÜLT: 1600 (spanyol alkirályok)

ÉPÍTÉSZ: Domenico Fontana (1600), majd átépítette: Luigi Vanvitelli (1734) és Gaetano Genovese (1837)

STÍLUS: neoklasszicista

Nyitva: 9.00-19.00 (szerdán zárva)

A Nápolyi Palazzo Reale egy olyan palota, ami megépítését követően több mint száz évig király nélkül maradt… A spanyol alkirályaival kormányoztató Filippo II d’Asburgo király, megkoronázását megünneplendő, 1600-ban látogatást tervezett Nápolyba. Helytartója, Fernando Ruiz de Castro alkirály gyorsan parancsba adta, hogy építsenek egy királyi palotát, mely méltó lesz a fogadására. A munkálatokkal a nagynevű Domenico Fontanát bízta meg. A látogatás végül meghiúsult és a palota hosszú évekre csupán az alkirályok palotájaként (palazzo vicereale) működött.

A Bourbonok megérkezésével (1734) Carlo III di Borbone nagyszabású átépítésbe kezd. Kedvenc építésze, Luigi Vanvitelli segítségével kibővítteti a palotát a déli front mentén, a belső tereket átszervezi, új berendezést és dekorációt kapnak a lakosztályok, két új udvart alakíttat ki és létrehozza a Vezúvra néző függőkerteket is. 1737-ben megalapítja az oldalsó szárnyhoz csatolt Teatro San Carlót, ami a világ első operaháza volt.

Palazzo Reale, 1771

A Napóleoni időszakban Gioacchino Murat és felesége, Carolina Bonaparte használja a palotát lakhelyül. A királyné francia bútorokkal és berendezési tárgyakkal gazdagítja a palotát. Ferdinando I di Borbone visszatérésével (1816) kezdetét veszi a Regno delle Due Sicilie királysága. A palota jelenlegi kinézetét Gaetano Genovesének köszönheti, akit egy tűzvész (1837) után bíznak meg, hogy a rekonstrukciókat elvégezze. Lebontja az egykori palazzo vicerealét (a Piazza Trieste e Trento tér mai helyén), megépíti a Díszlépcsőt, neoklasszicista stílusban felújíttatja a királyi lakosztályokat és az etikett termeket, a privát lakosztályokat pedig a második emeletre költözteti.

Palazzo Reale, 19. század

A Királyi Palota vörös épülete hatalmas területen fekszik, legszebb látványt a tenger felől nézve nyújtja. A Bourbonokra jellemző impozáns méretével, mely a hatalmat szimbolizálja, ámulatba ejti a látogatót. Egyike volt azon négy palotának, amiket a Bourbon királyok használtak lakóhelyként (a többi három: Capodimonte, Caserta, Portici). A királyi udvar a 18. században Casertába költözik, mert védhetőbb területre volt szükségük, mint a tengeri támadásoknak kitett nápolyi kikötő. Így a palota üresen maradt. Az Olasz Egyesítés után a Savoyai királyok szintén ragaszkodtak a Palazzo Realéhoz, Umberto I olasz király és felesége, Margherita itt rendezkednek be esküvőjük után (1868), és itt születik meg következő évben kisfiuk, a trónörökös Vittorio Emanuele III. A II. világháború alatt súlyos bombatámadás éri a San Carlo területét, amit az angol-amerikai szövetségesek jóléti klubként használtak. A tető teljesen beszakad, megsemmisítve az eredeti mennyezetet. A Palazzo Reale nemrég nyitott meg újra, egyre több lakrész látogatható teljes pompájában felújítva. A palota kertjei ingyenesen látogathatók 9.00 órától napnyugtáig.

A palotát körülvevő Romantikus Kert (Giardino romantico) eredetileg a Castel Nuovóhoz tartozott, majd lekerítették, szobrokkal és szökőkutakkal díszítették és az új királyi palotához csatolták. Területe egyre csökkent, mikor megkezdődött a keleti szárny bővítése, és ide került a királyi lovarda, az istállók és a porcelángyár is. Jelenlegi kinézetét Gaetano Genovesének köszönheti, aki egy híres botanikust bízott meg az Angol Kert építésével. A sétányt tölgyfák szegélyezik egészen a Biblioteca Nazionale bejáratáig.

A park új kovácsoltvas kaput is kapott, amit az a két bronz ló vesz körül, amit I. Miklós orosz cár ajándékozott Ferdinando II di Borbone királynak itt tartózkodása emlékére (1845).

A San Carlo Operaház szomszédságában álló, Piazza Trieste e Trentóra néző Giardino Italia egy apró zárt kert, melynek dísze az ovális virágágyás közepén elhelyezett “Itália” című szobor, melynek nőalakja az Itáliai-félsziget egyesítését szimbolizálja.

A palota talán legszebb része a Függőkert (Giardino pensile). Az Ana Fernandez de Cordoba spanyol alkirályné szobáinak otthont adó épületszárnyat kötötte össze a terasszal és a kilátóval (Belvedere). 1734-ben Carlo III di Borbone parancsára a teraszt kibővítik, szökőkutakkal, mellszobrokkal és virágágyásokkal dekorálják. Később pergolás sétányokat és lugasokat is kapott. A citrusok és rózsák közt csodálatos kilátás nyílik a Nápolyi-öbölre a távoli Vezúvval, a Sorrentói-félszigettel és Caprival. Ezzel ez lett Nápoly egyik új panorámapontja.

A függőkert jelenlegi nyitvatartási rendje

A Cortile del Belvedere a kilátóteraszhoz vezető udvar, ablakai a kikötőre és az Arsenaléra néznek, amivel a Rampa del Gigante kötötte össze.

A fogatok udvara (Cortile delle carrozze), ahol egykor a lovaskocsik parkoltak. A hosszúkás tér közepén egy kút áll. Innen nyílik az ún. Sala Dorica, ahol az időszakos kiállításokat láthatjuk.

A Palazzo Reale főbejáratát a Piazza del Plebiscito tér felől találjuk. 169 méter hosszú impozáns homlokzatát Domenico Fontana tervei szerint eredetileg árkádok díszítették, hogy az emberek rossz idő esetén is tudjanak itt sétálni. Később – statikai okok miatt – Vanvitelli befalaztatja őket (1753), majd Umberto I király parancsára Nápoly nyolc legnagyobb királyának szobra kerül ide (1888). /A szobrokról és a hozzá kapcsolódó anekdotáról itt olvashattok./ Az épület tetejét egy óratorony díszíti, a két hasonló szélső ornamentika ma már nem látható. A balkon tetején a dinasztiák címerei láthatók, innen szónokolt egykor a király. A bejárat melletti két őrkabin a Bourbon időkben került ide.

A palota kovácsoltvas főbejáratán át a Díszudvarba (Cortile d’Onore) jutunk, melyet dupla loggiasor vesz körbe.

Innen nyílik a barokk lépcsőház a gyönyörű Díszlépcsővel (Scalone d’Onore), amit Montesquieu 1729-ben egyenesen “a világ legszebb lépcsősorának” nevezett. Francesco Antonio Picchiatti építette (1651-1666) eredetileg piperno kőből, majd az 1840-es évek restaurálása során Gaetano Genovese álmodta meg újra hófehér márványból. Új, neoklasszicista dekorációval látta el, mennyezetén különféle faragott motívumok láthatók, köztük Nápoly jelképe, az ágaskodó ló, a Bourbon liliomok és Szicília ősi jelképe, a Trinacria, utalva a Nápoly-Szicíliai Kettős Királyságra. A négy szobor az Erőt, az Igazságosságot, a Kegyelmet és a Mértékletességet szimbolizálja.

Kevesen tudják, hogy Hamupipőke (Cenerentola) történetét a Palazzo Reale lépcsősora ihlette meg. Giambattista Basile ide álmodta meg a jelenetet, mikor elveszíti az üvegcipellőt. Innen vette át később a történetet Charles Perrault, a Grimm testvérek és végül Walt Disney.

Az első termet eredetileg Ferdinando Fuga építész Maria Carolina és Ferdinando I di Borbone esküvőjének alkalmából (1768) tervezte. Ez volt a Salone delle Feste, amit később Udvari Színházzá 1️⃣ (Teatro di Corte) alakítottak (1778). Fehér falakkal és arany díszítésekkel, Minerva, Apollo és Mercurio szobraival és a 9 múzsával, melyek az akkusztika miatt papírmaséból készültek. 400 fő befogadására volt alkalmas ez a magánszínház, mely királyi páhollyal is rendelkezett. A mennyezetfreskókat a bombázások megsemmisítették, ezért új stílusban felújították őket.

A királyi lakosztályok sorát az Etikett termek 2️⃣/4️⃣/5️⃣ (Appartamento dell’Etichetta) nyitják meg, ezek vezetnek el a Trónteremig. Elsőként a Diplomáciai terembe lépünk 2️⃣ (Sala Diplomatica), ahol a küldöttségek várakoztak, hogy a király elé járulhassanak. Piros mintás tapétája csak másolat, mivel az eredeti megsérült a bombázások alatt. Mennyezetfreskója optikai csalódás, az oszlopokkal és egyéb perspektíva-játékokkal úgy tűnik, hogy sokkal magasabban van, mint valójában. A terem pompája, az arany faragások, intarziák, festmények és drapériák, bronz csillárok a királyi pár nagyságát reprezentálják. Keleties motívumokkal díszített ajtói párducokat, pávákat, darukat és pálmaleveleket ábrázolnak.

Ebből a helyiségből tudott a király a balkonra jutni, mikor szónokolt a néphez.

A neoklasszikus szalont 3️⃣ (Saletta neoclassica) a királyi esküvőket ábrázoló festményekkel dekorálták. Az egyik díszfülkében egy szép szárnyas nimfa szobra látható márványból.

A második etikett szalon 4️⃣ az alkirályi időszak eredeti mennyezetfreskójával dicsekedhet, mely a spanyol Alfonso király Nápolyba való bevonulását ábrázolja. A helyiség empire stílusú bútorait a Murat család hozta a palotába. A kínai vázák I. Miklós orosz cár ajándékai.

A harmadik etikett szalont 5️⃣ a nápolyi manufaktúrák értékes gobelinjei díszítik. A bútorok barokk és neorokokó stílusúak. A Francia porcelánvázák bibliai figurákat és pompei táncosokat ábrázolnak, a két virágmotívumos pedig a Sèvres manufakturában készült.

Az impozáns, vörös tapétájú királyi Tróntermet 6️⃣ (Sala del Trono) az aranyozott trón uralja, melyen Nápoly utolsó királya, Francesco II di Borbone ült egykor. Karfáján oroszlánok láthatók, tetején egy nagy sas. Fent a mennyezeten 12 nőalak a Regno delle Due Sicilie 12 Bourbon tartományát szimbolizálja.

A Tábornoki folyosó 7️⃣ (Passetto del Generale) a Trónteremből nyílik, szintén neoklasszicista stílusban lett berendezve, dísze egy Psyché szobor, mely egykor Carolina Bonaparte tulajdona volt. A berendezés egy angol zsámolyból áll, oroszlán lábakkal és arany kagylódíszítéssel.

A Nagykövetek szalonja 8️⃣ (Sala degli Ambasciatori) nagyértékű faliszőnyegeiről híres, a bútorok közt pedig van egy empire stílusú szekrény, amin két Napóleon korabeli óra található. Mennyezete 14 kazettára van osztva és a spanyol királyi ház dicsőségét mutatja be, valamint Ferrante d’Aragona király életét.

A Maria Cristina di Savoia szalon 9️⃣ Ferdinando II di Borbone első feleségéről lett elnevezve, aki akkor halt meg, mikor világra hozta a jövőbeli királyt, Francesco II di Borbonét. Az egykori királyné szentté avatása jelenleg folyamatban van, magán Oratóriumát 🔟 a kis oltárral szintén itt találjuk.

A Gran Capitano szalonban 1️⃣1️⃣ (Sala del Gran Capitano) nézzünk fel a mennyezetre, és csodáljuk meg a freskókat Nápoly meghódításáról. A spanyol csapatokat az a Gonzalo Fernández de Córdoba vezette, akit Gran Capitanónak hívtak és aki az első spanyol alkirály lett. Ha ügyesek vagyunk, felfedezhetjük a képen Caravaggiót, akit a festő, Battistello Caracciolo tisztelete jeléül festett a képre. A falakon lévő további festmények a Farnese-gyűjtemény darabjai, a gobelin a király egykori hálószobájából való. A bútorok XIV. Lajos stílusúak, és nápolyi mesterek faragták őket.

“A város kulcsainak átadása”

A neogótikus stílusú Flamandok szalonjában 1️⃣2️⃣ (Sala dei Fiamminghi) a flamand festők műveinek gyűjteménye látható. A berendezési tárgyak közül kiemelkedik Charles Clay zenegépe 1730-ból.

A Király Dolgozószobája 1️⃣3️⃣ (Studio del Re) az íróasztalon kívül egy fontos bútordarabot őriz, mely eredetileg a római Quirinale palota számára készült, majd Gioacchino Muratnak ajándékozták, aki idehozta.

A hivatalos királyi lakosztályokat a Testőrök terme 2️⃣9️⃣ zárja. Innen a tengerre néző szárny kezdődik a királyné lakosztályaival és a függőkerttel.

A királyné szobájába egy díszes előszalonon 2️⃣5️⃣ át lehet bejutni, amit egy apró passzázs 2️⃣6️⃣ köt össze a lakrésszel: itt láthatjuk Antonio Vaccaro mennyezetfreskóját “Allegoria dell’Unione Matrimoniale” címmel, amit Maria Amalia és Carlo III di Borbone esküvője alkalmából festett (1738). A falon lévő festmények irodalmi témájúak: Dante poklát ábrázolják és Tassót Sorrentóban. A bútorok közt van egy sorrentói intarziával készített asztal is.

“Inferno Dantesco” (Tommaso De Vivo)

Maria Amalia magánszobája 2️⃣7️⃣ a passzázzsal és a hálószobával kapcsolódik. A mennyezetet Nicola Maria Rossi festette ki, boldog gyermekáldást kívánva. Innen nyílik a Boudoir is 3️⃣4️⃣, amit szintén Antonio Vaccaro dekorált ki. Falait kínai akvarell képek díszítik, melyek a rizs- és selyemgyártásról, porcelánkészítésről szólnak, s talán egy album formájában érkeztek Cantonból a 18. században. Egykori berendezéseiből a fésülködőasztal és a toalett maradt meg, valamint az ovális gránit-márvány íróasztal és a királyi írószerszámok. Maria Amalia királyné hálószobája 1️⃣4️⃣ (Salotto IV) még az eredeti 18. századi mennyezetfreskót is őrzi, aranyszínű galambokkal és ámorokkal. A falakat Antonio Vaccaro és Luca Giordano festményei díszítik.

A királyné sárga szalonja 1️⃣5️⃣ (Salotto III) jelenleg a 16-19. század tájképfestőinek gyűjteményét őrzi. A neoklasszicista kandalló a híres pompei Nagy Sándor-mozaik mintájával van díszítve.

Don Quijote szalon 2️⃣4️⃣ (Sala di Don Chisciotte) a lovag történetének 18 festményével.

Az előszalonban 2️⃣3️⃣ a tájképeken kívül megcsodálhatjuk Maria Carolina királyné olvasó szerkezetét (1792), mely egyszerre 8 könyv egyidejű olvasását tette lehetővé. A szerkezetet egy hajtókarral lehetett működtetni.

A királyné rózsaszín szalonja 1️⃣6️⃣ (Salotto II) megőrizte eredeti 18. századi mennyezeti dekorációját és fehér-arany rokokó stílusú stukkó-díszítését. A helyiség két Luca Giordano festménnyel is dicsekedhet. A bútorokat a Savoyai-dinasztia idején hozták ide.

A királyné utolsó szalonjában 1️⃣7️⃣ (Salotto I) Mattia Preti és Spadarino festményeit állították ki. Van még itt egy szép francia óra is, melyet Stuart Mária porcelán szobra díszít (1840). A hozzá tartozó előszalonban 1️⃣8️⃣ az értékes Farnese-gyűjtemény eredeti festményei találhatók.

A Csendéletek szalonja 1️⃣9️⃣ (Sala delle Nature Morte) a csendéleteknek van szentelve, spanyol-flamand festők műveivel.

A szárny utolsó része, a kupolás kis kerti helyiség 2️⃣0️⃣ (Vestibolo a esedra) a függőkertből nyílik, és közös találkozási helyül szolgált az Etikett terem látogatói és a királyné számára. Egy belső lépcsőház is összekötötte őket. A helyiséget római szobrok másolataival díszítették és van egy patinás, aranyozott asztal is márványlappal, melyet az ercolanói villák padlózatának mintái ihlettek.

A Galleria 2️⃣1️⃣ terem már a hátsó szárnyban van és a Cortile delle Carrozze udvarra néz. Neoklasszikus tükrök, a francia időkből származó bútorok és 19. századi porcelánok díszítik. A Herkules szalon 2️⃣2️⃣ (Salone d’Ercole) onnan kapta a nevét, hogy egykor itt volt kiállítva a Farnese-kollekció szobrainak másolata, többek közt a Farnese Hercules is. Később bálteremmé alakították, és elnyerte mai kinézetét. Falait a királyi gyárakban készített gobelinek díszítik, melyek Amor és Psyché történetét mesélik el. A berendezési tárgyak közül figyelemre méltó az az óra, ami Atlaszt ábrázolja a földgömbbel, valamint a Homéroszt ábrázoló Sèvres-váza, amit Francesco I di Borbone kapott ajándékba (1830).

A Palota kápolnáját  (Cappella Palatina) Francesco Antonio Picchiatti építette (1643-tól). A mennyezeten Mária mennybemenetele látható, körben a falakon pedig Jézus és Mária életének története. A kápolna Nápoly egyik legszebb betlehemét őrzi.

A Galleria del Tempo egy új kiállítás, mely az egykori Bourbon istállók (Scuderie Borboniche) helyén találunk meg. A digitális kiállítás Nápoly 2000 éves történelmét mutatja be az ókori görögöktől napjainkig.

A Palazzo Reale hosszú keleti szárnyában, a királyi hercegek egykori lakrészeiben kapott helyet a Biblioteca Nazionale is, mely Itália egyik legfontosabb történelmi könyvtára (1927). A Teatro San Carlo operaház pedig – ugyan ma külön funkcionál -, de egykor szerves része volt a palotának, és a királyi pár privát folyosón keresztül vonult be a pàholyba.

11.Castello Aragonese di Baia & Museo Archeologico di Campi Flegreit

Via Castello 39, BAIA

ÉPÜLT: II. század (Julius Caesar), 1490-93 (Ferdinando “Ferrante” I d’Aragona)

ÉPÍTÉSZ: Francesco di Giorgio Martini

FELÚJÍTTATTA: Don Pedro De Toledo (1538), Carlo III di Borbone (1734)

Nyitva: 9.00-20.00 (hétfőn zárva)

Belépő: 5€ (Biglietto Circuito Flegreo 10€ – 3 napig érvényes ezekre a helyekre: Castello di Baia, Parco Archeologico di Cuma, Parco Archeologico delle Terme di Baia, Anfiteatro Flavio)

A római időszakban egy császári villa foglalta el ezt a helyet (i.e. 2. század), valószínűsíthető, hogy Julius Caesar palotája volt, akinek tengeri rezidenciája Tacitus írásai szerint a Baiai-öbölre néző dombon állt és uralta a térséget. A palotakomplexum a tengerből közel 100 méter magasan emelkedett a hegyfok tetejére, ahol most a Padiglione Cavaliere, azaz a palota erődje áll. Kiváló állapotban maradtak itt leletek az egykori villa opus signinum padlózatából és fekete-fehér mozaikjaiból.

További maradványokat a tengerparton és a sportpálya melletti szárazföldön is találunk.

1490-93 közt Ferdinando “Ferrante” I d’Aragona egy várat építtetett az itteni romokra. Az építéssel a katonai erődök szakértőjét, a sienai Francesco di Giorgio Martinit bízza meg.

1538-ban Don Pedro De Toledo spanyol alkirály a szaracén kalózok elleni védekezés jegyében megerősítteti és csaknem teljesen átalakítja a várat. Ő volt az, aki számos szaracén tornyot építtetett városszerte és az Amalfi-parton is (itt).

1734-ben a Bourbonok elleni osztrák támadásban a vár súlyos károkat szenvedett, így Carlo III di Borbone felújíttatta.

Itália egyesítése után (1861) a vár elvesztette jelentőségét, különféle minisztériumok székhelyeként használták: először a haditengerészeté lett, majd a belügyeké, végül a védelmi minisztériumé. 1927-től a Királyi Katonai Árvaház működött itt. A II. világháborúban börtönként használták, majd Campania térség igazgatása alá került. Az 1980-as Irpinai földrengés után ide is menekítettek fedél nélkül maradt lakosokat.

1984-től véglegesen a Nápolyi Régészeti Felügyelőségnek adták át a kastélyt, akik létrehozták a MANN után legfontosabb regionális múzeumot, a Museo Archeologico di Campi Flegreit, ahol a térségben talált kincseket tekinthetjük meg.

A régészeti múzeum elsősorban a Misenóban talált Sacellum Augustales szobrait, a Baiai Termálfürdő gipszöntvényeit és a tenger alatt talált kincseket őrzi. Leghíresebb szobra az Aphrodite Borghese, amit Miseno tengerében találtak.

A múzeum új érdekessége, hogy találunk itt egy szuggesztív, szinte életnagyságú rekonstrukciót a tengerszint alá süllyedt nimfeóról (Ninfeo dell’Imperatore Claudio) amit a Punta Epitaffio sziklánál találtak a Parco Sommerso di Baia területén. A két fő szobor egy cunami után került a felszínre a tenger mélyéről (1969), egy halász jelentette a Régészeti felügyelőségnek a Punta Epitaffio közelében.

Odüsszeuszt és hűséges szolgáját, Baiost ábrázolja. Baiost ide temette el Odüsszeusz, és róla nevezte el az öblöt “Baiának”. Strabon leírásaiból tudjuk, hogy Baios szobra a Baiai tengerparton állott, és valóban innen is került elő csodával határos módon, úgy, hogy a tenger kivetette magából. A Ninfeo dell’Imperatore Claudio (Claudius császár nimfeója) egy hosszú téglalap alakú medencéből állt, melyet fülkékbe illesztett szobrok vettek körül. A szobrokból folyt a víz a medencébe. Az apszisban állt a két szobor, középen pedig az óriás Polyphemus 3 méteres szobra, akit Odüsszeusz borral itatott egy kehelyből, a Baios kezében lévő bortartó bőrtarsolyból egy kis ólomcső segítségével víz ívelt Odüsszeusz kupájába. Az Odüsszeában Homérosz elmeséli, hogy Odüsszeusz, miután belépett a Küklopsz barlangjába, egy kecskebőrt hozott magával, tele azzal a borral, amelyet Maron, Apollón papja adott neki. Nagyon erős volt, és emberi lény számára nem iható, hacsak nem keverték össze legalább húsz rész vízzel. Ezzel itatták le az egyszemű óriást, hogy megszabadulhassanak.

A fülkék szobrai Augustus császárt és családját ábrázolják, feleségét Liviát, Livia fiát Drusust (Tiberius testvére) és annak feleségét Antoniát (Augustus unokahúga, Claudius császár anyja). A szemközti fal 4 szobra: Claudia Ottavia és Britannicus, Claudius császár fiatalon elhunyt gyermekei (mindkettőt Nero ölte meg), valamint két Dionüszosz szobor, a bor és részegség görög istene. Claudius császár itt fogadta előkelő vendégeit, akiknek vacsorákat szervezett.

A kiállítás útvonala egy ügyesen megszervezett és kialakított terv szerint halad, az épület különböző részlegeiben, távolabbi szárnyaiban, hogy közben megcsodálhassuk a vár lépcsőit, szuggesztív rampáit és panorámateraszait.

Egészen a látványos Piazza d’Armi-ig, ahonnan az egész öböl lélegzetelállító látványa tárul a szemünk elé.

12. Reggia di Caserta

Piazza Carlo di Borbone, CASERTA

🚘 A1 autostrada - CASERTA NORD lehajtó

🚌 közvetlen busz a reptérről

🚊 vonat Nápolyból

ÉPÜLT: 1752-1780 (Carlo III di Borbone)

ÉPÍTÉSZ: Luigi Vanvitelli & Carlo Vanvitelli

STÍLUS: későbarokk és neoklasszicista

Nyitvatartás: 8.30-19.30 (kedden zárva)

Belépőjegy: 15€

Mivel a nápolyi tengerparton lévő Királyi palotát (Palazzo Reale) nagyon könnyen el lehetett érni az ellenséges hajóknak, Carlo III di Borbone egy biztonságosabb királyi rezidenciát akart építeni. Szükségessége akkor csúcsosodott ki, mikor Nápoly belekeveredett az osztrák örökösödési háborúba (Carlo VII d’Asburgo halála után), és a brit flotta blokád alá vette Nápolyt. Így akarták rávenni, hogy kilépjen a háborúból. Ekkor merült fel egy “új főváros” felépítésének ötlete a tengerparttól távolabb.

Luigi Vanvitelli tervei

A választás Caserta városára esett, sík területe miatt. Már csak egy építészt kellett találni, aki képes olyan palota megépítésére, mely nem csak az egész udvart, a minisztériumokat, de saját templomot, könyvtárat, bíróságot, színházat is magában foglal. A terv nemcsak a palotakomplexum felépítése volt, hanem egy egész városé is a palota körül. A tervek szerint a Gran Viale út a palota kertjében lévő vízeséstől indult volna, egészen Nápolyig, így jelezve az új város és Nápoly közötti kapcsolatot. A Gran Vialét vízfolyások kísérték volna, melyet az Acquedotto Carolino (Vanvitelli-vízvezeték) kívánt biztosítani. Az elképzelés azonban sosem valósult meg.

Luigi Vanvitelli tervei

Az új palota megépítésével a Bourbonok kedvenc építészét, Luigi Vanvitellit bízták meg, akitől Carlo III di Borbone egy a Versailles-nál is pompásabb és hatalmasabb palotát rendelt. Az építkezés 1752-ben kezdődött, és a tervezett 10 év helyett majdnem 30 évig tartott, mert közben Carlót visszahívták Spanyolországba (1759), s így Vanvitelli lelkesedése is csökkent. 1773-ban sajnos meg is halt és fia, Carlo Vanvitelli vette át az építési munkálatokat, amik teljesen csak 1780-ra fejeződtek be. Carlo III di Borbone végül egy éjszakát sem aludt álompalotájában, távozása után fia, Ferdinando I di Borbone vette birtokba családjával. Érdekesség, hogy a királyné, Maria Carolina a versailles-i Marie Antoinette testvére volt. Szintén kifinomult ízléséről volt híres, a palota neki köszönheti mai berendezésének nagy részét. Ő maga választotta ki a drapériákat és a szöveteket, a számára tervezett boudoir a legnagyobb luxus jelképe volt. Műveltsége igényelte a saját királyi könyvtárat. A nápolyi és a francia udvar (vagyis a két nővér) így folyamatos “versengésben” állt egymással.

A Reggia di Caserta palota végül majdnem kétszer akkora lett, mint Versailles, a világ legnagyobb palotájaként tartják számon. Elülső homlokzata kevésbé díszes, az épület bejárata előtti kettős félköralakú oszlopsor, mely a vatikáni Piazza San Pietro mintájára készült volna, sosem lett befejezve. Az épületben öt emeleten összesen 1200 szoba van (1790 ablak), melyeket 34 lépcsőház köt össze. A szobák 4 egyforma udvar körül rendeződnek el. Újításnak számított a belső közlekedési rendszer kialakítása is, melyet sugárirányú folyosókkal oldottak meg, amik mind a bejárati csarnokhoz vezettek. Ez a csarnok kötötte össze a belső udvarokat is. Elsődleges figyelmet szenteltek annak, hogy a parádékat, hivatalos meneteket és díszvacsorákat akadálymentesen tudják lebonyolítani. Az épülethez alagsor is tartozott, itt voltak a konyhák, a pincék és a műhelyek.

Csak a királyi lakosztályok, az udvari színház és a kertek látogathatók, de így is egész napos túrára készüljünk! A szobrok, festmények, díszes bútorzatok és a márványcsarnok mind elkápráztatnak fényűzésükkel. Legszebb kétségkívül a fantasztikus park fasoraival, sétányaival, szökőkútjaival és tavaival. A fáradékonyabbakat busz szállítja a park körül, a fontosabb helyeknél megállva.

1) SCALONE D’ONORE – a Díszlépcső Vanvitelli egyik legpompásabb alkotása a palotában. A központi bejárattól vezet fel a csarnokba, ahonnan a kápolna nyílik és a két sor várószoba, melyekből a királyi lakosztályokba lehetett bejutni. A lépcsősor innen tovább emelkedik a félemelet felé, melyet két márvány oroszlánszobor díszít: a Hatalom és az Igazságosság jelképei. Szemben három szobor látható: a babérkoszorúval megkoronázott Érdem, a Királyi Felség (maga Carlo III di Borbone) és az Igazság. A díszlépcső pompáját a márványoszlopok és a felettük lévő kupola fokozza.

2) PIANO NOBILE – az emelet a 8 királyi lakosztállyal. Egy a királynak, egy a királynének, kettő a hercegnőknek, kettő a hercegeknek (13 gyerekük született és ezekből 7 maradt életben), és egy-egy a trónörökös hercegnek és feleségének.

Marie Antoinette ajándéka testvérének Maria Carolinának: egy kalitkát formázó óra

3) SALA DEL TRONO – a Trónterem a palota legnagyobb lakosztálya, csak 1845-re készült el véglegesen. A homlokzatot az oszlopok felett a Nápolyi Királyság 44 uralkodójának portréja díszíti II. Rogertől II. Ferdinándig – kivéve Giuseppe Bonapartét és Gioacchino Murat-ot (ők taszították le a trónról a Bourbonokat). Mennyezetfreskója a palota alapkőletételét ábrázolja.

4) ÉVSZAKOK TERMEI – a négy évszakot ábrázoló allegórikus festmények és freskók díszítik.

A Tavasz Szalon

5) HÁLÓSZOBA – berendezése puritán. Nagy részét elégették Ferdinand halála után, ugyanis a király ragályos betegségben szenvedett.

6) LA QUADRERIA – vagyis a Képtár több szalon sorozata, melyben a Bourbon uralkodók és családjaik portréi láthatók.

Maria Carolina

7) SALA DEL PRESEPIO – a Betlehemes Terem egy ellipszis alakú terem fehérre festve. Egykor a zenészek szobája volt, akik a királyt szórakoztatták. De volt rakett-terem is a labdajátékoknak, utána az akkor divatba jött betlehemé lett, melyet mindig az éppen aktuális uralkodó bővített. A figurákat Nápoly leghíresebb művészei faragták a San Gregorio Armenóban.

8) A KIRÁLYNÉ TERME – a sárga szatén borítású bútorokkal berendezett szoba aranyozott stukkózással és barokk elemekkel van díszítve. Külön a királyné számára terveztek egyedi székeket. Fürdőszobájában a legnagyobb luxust találjuk velencei tükrökkel, Vénusz, Diána és kerub festményekkel és márvány fürdőkáddal.

Keressük meg az egyedi “gitárt formázó bidét”, ami a Casertai Palota egyik különlegessége.

9) BIBLIOTECA PALATINA – a királyné szobája mellett volt a Könyvtár, mivel Maria Carolina főhercegnő műveltségéről volt híres. A falakat mitológiai jelenetek és Pompeiből vett motívumok díszítik. A könyvtárat 1768-ban alapították és 14.000 kötetet tartalmaz.

10) CAPPELLA PALATINA – a Királyi Kápolna a versailles-i kápolna mintájára épült, pazar márványdekorációkkal. A márvány oltár és a keresztelőmedence sosem valósult meg. A kétoldalt lévő orgonák megsemmisültek a II. világháború bombázásaiban.

11) TEATRO DI CORTE – az Udvari Színház a nápolyi San Carlo tökéletes kicsinyített mása. Ez a két színház volt az első a világon, ami patkó alakú volt, ezzel forradalmasítva a színházi építészetet. Az elsők, akik lemásolták, éppen a versailles-iak voltak.

12) PALOTAMÚZEUM – a palota történetét bemutató múzeum az egykori börtönökben kapott helyet.

13) PARCO – Vanvitelli felfogása szerint a kertnek a palotához hasonlóan mély benyomást kell keltenie a látogatóban. Ezért a Casertai királyi parkot olyan egyedi módon tervezte meg, hogy felülnézetből egy violint formázzon. Mutatva ezzel az udvar elkötelezettségét a zene és a művészetek iránt.

Az építész-géniusz ehhez egy 3 km hosszú sugárutat tervezett a palotától kiindulva, melynek vége egy hatalmas mesterséges vízesésbe torkollik. Ez táplálja az öt nagy szökőkutat, a sétány díszeit. A víz továbbításához Vanvitelli komplex hidraulikai és építészeti megoldásokat alkalmazott.

14) FONTANA DEI DELFINI – a Delfinek kútja. Érdekessége, hogy Ferdinando I di Borbone király egyszer egy akkora bált rendezett a kertben, hogy a terített asztalok egészen a palotától eddig a kútig értek, ahol zenészek szórakoztatták a meghívottakat.

15) FONTANA DI EOLO – Aiolosz kútja, mely a szelek istenét ábrázolja, amint Júnó kérésére pusztító viharokat küld Aeneas és a trójaiak ellen. Eredetileg a szobrokból folyó vízsugár mozgatta volna a medence vizét, viharos tengeri hullámokat imitálva. A 28 alakból álló szoborcsoport a látogatók egyik kedvenc fotótémája a kertben.

16) FONTANA DI CERERE – Ceres kútja. Nimfák, tritonok, kupidók és delfinek közül emelkedik ki a termékenység istennője, Ceres, akinek kezében Szicília ősi jelképe, a Trinacria látható, utalva a Regno delle Due Siciliára (Nápoly-Szicíliai Kettős Királyság). Mellette a két férfialak Szicília két folyóját, az Anapót és az Arethusát testesíti meg.

17) FONTANA DI VENERE E ADONE – Vénusz és Adonisz kútja. Vénusz elővigyázatosságra kéri szerelmét, Adoniszt, hogy ne menjen el a vadászatra. Nem messze már vár rá a vadkan, mely végül a halálát okozza.

18) FONTANA DI DIANA E ATTEONE – Diana és Akteón kútja. Egyik oldalon az éppen vetkőző Dianát, a vadászat és az erdők istennőjét ábrázolja nimfái körében, másik oldalon pedig az őt meglátó Akteónt, akit az istennő szarvassá változtat és saját kutyái darabokra tépnek.

19) LA GRANDE CASCATA – a kertet a Nagy Vízesés zárja, mely 82 méter magasból ömlik a szökőkútba. Két oldalsó lépcsőn lehet feljutni a tetejére, ahol egy mesterséges barlangban egy kilátó van kialakítva. Megcsodálhatjuk a csodás panorámát, egészen a nápolyi tengerpartig ellátni innen.

A park maga két részre tagolódik, közvetlen a palotából kilépve egy sétányokkal szabdalt zöld kertet alakítottak ki, melyet kétoldalt erdők vesznek körbe. Az erdők végigvezetnek a sétány mellett a Briano-dombig (Monte Briano), ahol a nagy vízesés található.

20) GIARDINO INGLESE – az utolsó kúttól jobbra, a királyné kérésére egy gyönyörű Angol kertet alakítottak ki. Maria Carolina ebben is versengeni akart versailles-i nővérével, Marie Antoinette-tel. A világ minden tájáról érkeztek a különleges növények és egy szép botanikus kertet alakítottak ki kis patakokkal, tavakkal, szabadtéri színházzal, szentélyekkel és üvegházakkal. Pihenőhelyeket és pavilonokat is építettek a királyi család számára. A kert különlegessége a Cryptoportico, ahol a Pompeiben és Ercolanóban talált kincseket állították ki.

Tempietto

Bagno di Venere

Cryptoportico

A palota és a Diana-kút közt rendszeres ingajáratok szállítják a turistákat.

A Bourbonok elűzése után Murat lett az uralkodó, aki különösen szerette a Casertai Palotát, empire stílusú lakosztályokat rendezett be benne. A Bourbon restauráció után a visszatérő Bourbonok nyári rezidenciája lett. A Savoyaiak már csak alkalmanként használták, például Aosta hercege. Vittorio Emanuele III végül 1919-ben az olasz népnek adományozta. Múzeumként működött. 1926-1943 közt Mussolini a Katonai Légierők Akadémiájának (Accademia Aeronautica) adta, majd az angol-amerikai szövetségesek főhadiszállása lett és a németek hivatalosan itt adták meg magukat 1945-ben. A bombázásokban jelentős károkat szenvedett. Murat és csapata, miután elhagyták a palotát, minden jelentősebb értéket magukkal vittek. A palota helyreállítása után ma ismét látogatható.

A palota több film forgatási helyszíne is volt. Itt vették fel például a Star Wars “Baljós árnyak” című epizódjának azon részleteit, melyek Amidala királynő nabooi palotájában játszódnak.

Amidala palotája (Star Wars)

Valamint a “Mission Impossible III” egyes jeleneteit Tom Cruise-zal.

“Mission Impossible III”

És az “Angyalok és démonok” vatikáni helyszíneit.

“Angyalok és démonok”

13.Reggia di Portici

Via Università 100, PORTICI

ÉPÜLT: 1738 (Carlo III di Borbone)

ÉPÍTÉSZ: Antonio Canevari

STÍLUS: neoklasszicista

BELÉPŐ: 6€ (kedd-vasárnap 9.30-19.00)

Carlo III di Borbone király és felesége, Maria Amalia di Sassonia, miután látogatást tettek Elboeuf hercegének villájában, beleszerettek Porticibe. A király felvásárolta a környező birtokokat, hogy hatalmas parkot alakítson ki, és felépítse itt nyári rezidenciáját (1738). Állítólag, mikor figyelmeztették a palota építése előtt a Vezúv veszélyes közelségére, így szólt, ami a népnek nagyon tetszett, mert azt jelentette, hogy már tud nápolyiul gondolkodni: “Megvéd az ég, Maria Immacolata és San Gennaro!”

A királyi udvar nemesei úgy döntöttek, hogy követik a királyt Porticibe, így rezidenciája mellé lassan nemesi paloták épültek, a “Miglio d’Oro” (Arany Mérföld) mentén. A Portici palota építése során 24 márványoszlop került elő a földből, amik feltehetően egy antik templom részei lehettek. Elboeuf herceg is megmutatta, hogy egy különös szoborcsoportra bukkant kertjének rendezése közben (“Drezdai nők”). A királyné nagy érdeklődést mutatott a szobrok iránt, ezért rávette férjét, hogy folytassa az ásatásokat. 1748-ban kezdték el a feltárásokat Pompei és Ercolano területén. Szobrokat, freskókat, ékszereket találtak, amiket saját palotájukban, Porticiben állítottak ki. Sokat közülük el is ajándékoztak más európai uralkodóknak. Mikor a királyi pár a forradalom kitörésekor Palermóba menekült, 60 darab leletekkel megrakott ládát vittek magukkal (1799) és az újabb szökéskor (1806) további 11-et. Ezekben az években Giuseppe Bonaparte elrendelte a Porticiben hagyott régiségek átszállítását a Nápolyi Múzeumba. Csak a Bourbon restaurációkor, 1818-ban kerültek át a Palermóban őrzött kincsek a Nápolyi Múzeumba. Ma egy apró múzeum itt is működik még a palotában:

Herculanense Museum

A neoklasszicista stílusban épített Reggia di Portici palota kettős homlokzattal rendelkezik. A főbejárat után egy négyszögletű udvarba lépünk, ami a kertekhez vezet. A tengerre néző homlokzaton egy szép óratorony van. A lovasszobor az első ercolanói ásatásokkor került elő, eredetijét a MANN őrzi Nápolyban.

A palota különlegessége a hatalmas díszlépcső, mely az emeletre visz fel. Ercolanóból származó szobrok díszítik.

Augustus és Livia

Valamint az Őrök terme, a Trónterem, a Kínai szoba (Ercolanóból származó padozattal) és a gazdagon díszített XIV. Lajos szalon (Salottino di Luigi XIV).

Sala Cinese

A király porcelánszalont (Salottino di Porcellana) rendezett be felesége boudoir termében, a falakat 3000 darab Capodimonte-porcelánnal borítva (1759-re lett kész). A capodimonte manufaktúra remekeiből és a királyné meisseni porcelánkülönlegességeiből gyűjteményük is volt. A gyűjtemény később az Olasz Királyság kezébe kerülve, Capodimontéba költözött és a szalont is átköltöztették oda (1866).

Salottino di Porcellana

A kert dísze egy különleges napóra, mely a park közepén áll.

Valamint a Botanikus kert (Orto botanico) üvegházakkal, angol kerttel és sétányokkal.

Két szép kúttal, a Szirének és a Hattyúk szökőkútjával, valamint az Ercolanóból származó Győzelem és Flóra szobrokkal.

Itt tartották egykor azt a hatalmas indiai elefántot, amit Carlo III di Borbone kapott ajándékba a török szultántól (1742).

Ma az egész palota és a botanikus kert az Università Federico II egyetem mezőgazdasági fakultásának székhelye. A látogatásoknak jól nézzünk utána, mert nem mindig lehetséges bejutni.

Érdemes a környéken járva megnézni a vasúttörténeti múzeumot Pietrarsában (Museo Nazionale Ferroviario di Pietrarsa), ahol kiállították Itália első vasútját, ami Nápolyt és a Portici palotát kötötte össze (1839).

14. Villa Floridiana & Museo Nazionale delle Ceramiche Duca di Martina, Napoli

Via Domenico Cimarosa 77, NAPOLI

/VOMERO/

Ⓜ️ Linea1 VANVITELLI

🚡 Funicolare di Chiaia CIMAROSA

🚡 Funicolare Centrale PIAZZA FUGA

ÉPÜLT: 1817-1819

ÉPÍTÉSZ: Antonio Niccolini

STÍLUS: neoklasszicista

Nyitvatartás: 8.30-16.00 (Kedden zárva)

Belépő: ingyenes

Maria Carolina 1814. szeptember 8-án hal meg, halála után nem sokkal férje Ferdinando I di Borbone újraházasodik és elveszi a szicíliai Lucia Migliacciót (1814. november 27), akit száműzetésük alatt ismert meg Palermóban. Már vele együtt tér vissza a nápolyi trónra 1815-ben, majd 1816-ban újra egyesíti a két királyságot Regno delle Due Sicilie néven. Új felesége királynői rangra azonban soha nem emelkedhetett, társadalmi különbözőségük miatt.

Ferdinando I di Borbone 1823-ban egy hatalmas parkot adott a feleségének a Vomero-dombon, ami akkoriban szinte teljes egészében mezőgazdasági jellegű volt, és csak a Castel Sant’Elmo, a Certosa di San Martino kolostor és néhány nemesi villa foglalta el. Többek közt a Villa Carafa di Belvedere, amit szintén a Bourbonok használtak.

Az új parkban építtetett egy neoklasszicista villát, amit Villa Floridianának nevezett el feleségéről, aki Floridia grófnője volt (Duchessa di Floridia). Mellé egy másik kisebb ház is épült kávéházként, a Villa Lucia. Ebben a villában az uralkodó és felesége békében töltötték életük utolsó éveit. Ferdinando 1825 januárjában, Lucia 1826 áprilisában halt meg. Öröksége volt egy másik palota is, amit szintén a király újíttatott fel neki, a Chiaián lévő Palazzo Partanna.

A Villa Floridiana parkját az Orto Botanico di Napoli (Nápolyi Botanikus Kert) igazgatója, Friedrich Dehnhardt alakította ki romantikus stílusban, ösvényekkel és sugárutakkal. 150 növényfajt hozott magával: pálmákat, fenyőket, platánokat, tölgyeket és kaméliákat.

A parkban pilléreket, oszlopokat és szobrokat találunk, amik római és jón romokat imitálnak. Valamint egy nyitott amfiteátrumot (Teatrino della Verzura), egy kis szentélyt (Tempio ionico), üvegházakat és néhány barlangot, amelyek a király egzotikus állatainak voltak kialakítva, melyeket a Portici palotából hozott magával.

Tempio ionico

Az erdőt átszövő kanyargós kis utak a villa mögötti, tengerre néző teraszra vezetnek, ahol egy kilátó van.

Kétoldalt felvezető lépcsősorral, szökőkúttal és szép halastóval, ahol teknősök sütkéreznek.

A tengerre néző csodálatos panorámát nem szabad kihagyni.

1919-ben a villát az állam megvásárolta és kerámia múzeumot rendezett be benne Placido di Sangro, Duca di Martina (Martina hercege) örökségéből. Bútorok, üveg, korall, elefántcsont tárgyak és értékes reneszánsz és barokk majolikák képezik a kollekció darabjait.

Ezen kívül a királynő magánlakosztályait, egy kis kápolnát és egy biliárd szobát lehet még megtekinteni.

15. Casina Vanvitelliana, Bacoli

Via Miseno, Lago di Fusaro, BACOLI

🚇 CUMANA /FUSARO megálló/

🚇 CIRCUMFLEGREA /FUSARO megálló/

ÉPÜLT: 1752 (Carlo di Borbone), ház: 1782 (Ferdinando I di Borbone)

ÉPÍTÉSZ: Luigi és fia, Carlo Vanvitelli

STÍLUS: neoklasszicista és barokk

Nyitva: Pénteken 17.00-20.30, Szombaton és Vasárnap 10.00-12.30 és 17.00-20.30

Belépő: 5€

A Casina Vanvitelliana a Bourbonok egyik vadászháza volt a Campi Flegrei vulkántavainak egyikén, a Lago di Fusaro tavon, Bacoliban.

Akkoriban a Fusaro-tó környéke ritkán lakott volt, Carlo III di Borbone itt kérte meg Luigi Vanvitelli építészt, hogy tervezze meg a vadász és horgászrezervátumukat (1752). Később, Ferdinando I trónralépésével Carlo Vanvitelli folytatta a munkálatokat, és megépítette a Casino Reale di Cacciát, vagyis a királyi vadászházat (1782). A házat egyenesen a tóra helyezte, melyet egy fa mólón át lehet megközelíteni.

“Ferdinando I király szárcsa vadászaton a Fusaro tavon” (1783)

A Casina Vanvitelliana, ahogy később hívták, sok illusztris embert látott vendégül, például I. Ferenc József császárunk apját, Ferenc Károly főherceget (1819), Rossinit vagy az ifjú Mozartot, aki még a ház megépítése előtt látta a vadászrezervátumot (1770).

A neoklasszicista és barokk stílusban épült épület nagyon összetett alaprajzú, három nyolcszögletű testből áll, amelyek egymás tetején metszik egymást, pagodává szűkülve.

Két emeletén hatalmas ablakok engedik be a fényt. Az alsó emeletet a Sala Circolare foglalja el, vagyis a köralakú szalon, ahol a társasági események zajlottak.

Innen egy rámpa vezet a felső emeletre, a Sala delle Meravigliébe, vagyis a Csodák csarnokába, amely kizárólag a királyi család számára volt megközelíthető. Itt egy privát téren tudtak pihenni és szemlélni a táj szépségeit.

A falakat a négy évszak festményei díszítették, amik időközben elvesztek. Egy cselédszoba és egy privát dolgozószoba kapott még itt helyet az emeleten.

A vadászházat körülvevő királyi park, a Real Parco del Fusaro pálmákkal és egzotikus növényekkel van díszítve (giardino storico).

Itt találjuk az istállókat (gli Stalloni) és az Ostrichinát, az épületet, ami a tavon tenyésztett osztrigatelepeknek épült (1815), később étterem lett, pompás minőségű osztrigát kínálva a vendégeinek. Gyönyörű majolika padlózatú szalonját csak kivételes alkalmakkor csodálhatja meg a nagyközönség.

Giardino storico, jobbra az Ostrichinával

L’Ostrichina

Gyakran tartanak itt rendezvényeket, különösen karácsonykor, mikor az egész vadászházat fénydíszbe öltöztetik.

A Casina Vanvitelliana több filmben is feltűnik, többek közt Lina Wertmüller “Ferdinando e Carolinájában” (1999) Sergio Assisivel, valamint a “Luca il contrabbandiere” (1980), a “Santa Lucia” (2021) és a Maria-Grazia Cucinotta főszereplésével készült “L’imbroglio nel lenzuolo” (2009) című filmekben.